“Ne bántsátok a feketerigót!”

“Ne bántsátok a feketerigót!”

Alabama állam az 1930-as években. Dúl a fajgyűlölet, így amikor az egyik városkában megerőszakolnak egy fiatal fehér nőt, szinte mindenki szentül hiszi, hogy csakis egy fekete lehet a tettes. A helyi rendőrség hamar ki is pécéz egy megfelelő gyanúsítottat, a tagbaszakadt Tom Robinsont többen is látták a bűntény közelében. Ebben a környezetben a színes bőrű Robinson esélyei a felmentésre szinte a nullával egyenlők, nem vitás, hogy a bíróság gyorsított menetben ítéli majd halálra, ha csak a felbőszült tömeg már annak előtte meg nem lincseli…(a port.hu nyomán)

Nem erről a felejthetetlen – Golden Globe és háromszoros Oscar-díjas filmről szeretnék beszélni… nem is az Atticus-t játszó Gregory Peck csodás alakításáról… még csak arról sem, hogy Harper Lee azonos című regénye, melyből a film is készült, nagyban közre játszott, hogy Truman Capote megírta a Hidegvérrel-t…

Csak hát rögtön ez ugrott be annak kapcsán, ami ma a közösségi portálokon Kiss László kapcsán zajlott.

Adva van a 75 éves Kiss László úszó, a magyar úszósport legendás, számos világ- és olimpiai bajnokunk edzője, a legrangosabb állami elismerések kitüntetettje, akiről hogy, hogy nem, rejtélyes okokból épp tegnap (2016.04.05.) a privatkopo.hu internetes portál megírta:

Kiss László 1961-ben két másik úszóval közösen nemi erőszak botrányba keveredett, majd a hároméves börtönbüntetésből 20-22 hónap után szabadult…

Minderről  Kiss László – a hvg írása alapján így nyilatkozott: „Beszélhetnénk persze arról, hogy 1961-ben mennyire volt megalapozott az ügyünkben hozott ítélet. Mennyire volt bebizonyítva mindaz, ami az ítéletben olvasható. Soha nem hallgattam el a történteket. Soha nem tudtam és nem fogok túllépni rajtuk. Viszont az a közeg, amelyben előtte sportoltam, és amelybe később edzőként visszatértem, képes volt rá. Mivel sem a bíróság, sem más hatóság nem tiltott el – az ítéletbe foglalt bűnöm ellenére sem –, hogy gyerekekkel foglalkozzak, kaptam egy új esélyt, és én éltem vele. Mindenki döntse el, hogy a magyar úszósport elmúlt évtizedekben elért eredményei alapján, hogy kellőképpen bizonyítottam-e, vagy sem” – fogalmazott.

Kiss László szerint a szabadulása után a környezete egy ideig még éreztette vele, hogy neki kétszer annyit kell teljesítenie, mint másoknak. Aztán ahogyan jöttek az eredmények, mindinkább a teljesítményét értékelték. Nem felejtették el a történteket, az 1961-es bűne úszóberkeken belül mindig is ismert volt, és olykor vissza is köszönt – mondta.

Ennyit a tényekről. És most térjünk vissza a feketerigóhoz!

Kiss László és társai – bárhogy is történt ez meg akkor, bűnt követtek el. Tettükért az akkori törvények szerint elítéltettek, a büntetést leülték, majd szabadultak. Aki letöltötte a törvényesen kiszabott büntetését, az a szabadulásától kezdve tiszta lappal indul. Innentől kezdve a volt bűnös nem bűnös többé, hanem megilleti az új élet ártatlanságának vélelme. Lehetőséget kap egy új, tiszta életre, az újrakezdésre, a bizonyításra. Ez a büntetés értelme. Van, akinek sikerül, van, akinek nem…

Kiss László azon kevesek közé tartozik, akinek sikerült. Nem lett visszaeső, nem követett el se újabb erőszakot, se más egyéb bűncselekményt.

Ellenkezőleg!

Kiss László a magyar sporttörténet egyik legsikeresebb edzője lett, nemzeti büszkeségünkké vált, élő legenda itthon és a világon egyaránt.

Ám most, hogy a fent említett portál az egykori esetet megírta, hirtelen mindenki szakavatott jogász, ítész, maga a Jóisten lett…  elindult a „ középkori boszorkányüldözés”, mintha nem 55 éve történt volna, hanem két hete jött volna ki Kiss László a sittről a „csókosok” közbenjárásával: „még azt se ülte le, amit jogerősen kiszabtak rá…”, „Kihozta a haver, aztán gondolom beállt spiclinek, és elfelejtették a cinkjét és felemelték…”,  „csókos sportolóként hamar kijött …” Fröcsög a gyűlölet, megy a sárdobálás, a sanda gyanusítgatás, az ismételt rágalmazás, persze, nyilván nem zörög a haraszt…. hiába 50 év munkája, kimagasló eredményei, sporttörténelmi sikerei, nem érdekes, „Kiss Lászlónak mennie, pusztulnia, erkölcsileg ismét megsemmisülnie kell”… a hírt most, épp most kell elő kotorni,  országunk rossz hírnevét most kell kelteni, rossz hangulatot szítani minden áron, nehogy sikerüljenek a kormány nagy tervei… „Jövőre vizes vb Budapesten. Valamivel el kell rontani … hátha felkapja a nemzetközi sajtó… hátha ezért le is fújják…. hátha az olimpia is bebukik ezen… hátha…. olyan mindegy…. csak legyen minden sáros, mocskos….”

Igen. Ez a lényeg. Bántsuk a feketerigót! Hiába tudott Kiss László felállni a régi bűnből, hiába tudott azóta bűntelen életet élni, hiába végzett azóta kimagasló munkát és ért el történelmi sportsikereket…. nem érdekes.

Kiss Lászlónak „a felbőszült ellenzéki tömeg” nem ad feloldozást. Kiss László újra tettes. Kiss Lászlónak újra bűnhődnie kell, „ha csak a felbőszült tömeg már annak előtte meg nem lincseli…” (lásd fent)… Kiss Lászlót visszamenőleg meg kell semmisíteni.

Mindeközben Biszku Béla kommunista gyilkost megkímélték az ítélettől és a büntetéstől. Biszku Béla kommunista gyilkos még a rendszerváltás után is békés, boldog, gondtalan életet élhetett jólétben, biztonságban. Addig halogatták a bűntető eljárást, míg Biszku Béla kommunista gyilkos meghalt. Biszku Béla kommunista gyilkos megúszta. Biszku Béla kommunista gyilkosnak nem kellett bűnhődnie. Biszku Béla kommunista gyilkos ártatlanságának tudatában halt meg, Biszku Béla kommunista gyilkost erkölcsileg visszamenőleg felmentették.

Arra a felvetésre, hogy most vajon ki vagy kik és miért hozakodtak elő az 55 éve történtekkel, Kiss László azt mondta: „Nem szeretek találgatni. Vannak elképzeléseim, de azokat inkább megtartom magamnak.”

http://hvg.hu/itthon/20160405_kiss_laszlo_meltatlan_lenne_55_ev_utan_magyarazkodnom)

 


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »