Erik Varden trappista szerzetes, trondheimi püspök a magyar olvasók számára sem ismeretlen. A Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldalán február 11-én megjelent interjúrészletet közöljük.
Szerencsés lenne, ha nagyobb mértékben visszanyúlnánk a bűnnek arra a bibliai és patrisztikus értelmezésére, mely szerint
Ha abból indulunk ki, hogy a bűnök nem mások, mint sebek, amelyek gyógyulást igényelnek, jobban meg tudjuk ragadni a mai ember figyelmét és érdeklődését. Olyan korban élünk ugyanis, amikor sokan megszállottjaivá válnak a saját sebeiknek. És a nyugati kultúrában élők túlságosan is hajlamosak áldozatnak tekinteni magukat. A szórakoztatóipar termékeiben, az újságokban, más médiatermékekben, a filmekben és a regényekben is nagyon sok szó esik sebekről.
Amiről viszont sokkal kevesebbet beszélünk ma, az az, hogy a sebeket valójában meg lehet gyógyítani. Ezért is annyira fontos, amit a kereszténység el tud mondani ezzel kapcsolatban. A kereszténység és a zsidóság, vagyis a bibliai vallás nagyon realistán közelít az emberi sebzettséghez. Arra figyelmeztet minket, hogy ne azonosítsuk magunkat a sebeinkkel, és ne engedjünk annak a kísértésnek, amely arra unszol minket, hogy azt gondoljuk, mi vagyunk az evangéliumban említett sorvadt kezű ember, vagy mi fekszünk magatehetetlenül, és nincs, aki elvinne minket a gyógyító vízhez; ne gondoljunk állandóan arra, hogy milyen veszteségeink voltak gyerekkorunkban, és milyen keveset kaptunk bizonyos dolgokból.
A Szentírás persze nem közömbös az emberi lét tényleges összetevői iránt. Arra biztat, hogy
És higgyük el, hogy mindannyian teljességre, boldogságra és hiánytalanságra vagyunk teremtve.
Azt hiszem, a mai ember legalapvetőbb sebe és hiánya a reménytelenség. Meggyőződésem, hogy mérhetetlenül fontos reményt ébreszteni az emberekben.
Nemcsak abban a banális értelemben, hogy reméljük, este lehajthatunk egy sört, vagy jövő héten megünnepelhetjük a születésnapunkat, hanem abban az értelemben, hogy joggal remélhetjük, az egész életünk és az egész világ élete valamilyen célra irányul, olyan végkifejletre, ami nem rémálom, és nem pusztulás.
Forrás: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »