Nem mindenki tudja, hogy a téli etetés nem a madarak túléléséről szól.
A madáretetők feltöltése nem azt a célt szolgálja, hogy a madarak túléljék a mostanihoz hasonló hideg, havas téli időjárást, de mindennapjaikat kényelmesebbé teszi – mondta Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője az InfoRádióban.
A legfontosabb az, hogy ne aggódjuk túl. A madarak etetése „szerencsére alapvetően az emberek gyönyörködtetéséről szól”, nem pedig arról, hogy az állatok életben maradjanak. Viszont
ha jól csináljuk, ezzel mind a ketten nyerünk
– fogalmazott a szóvivő.
Elmondása szerint az a legjobb, ha egy madárbarátnak lehetősége van arra, hogy egész évben itatót működtessen. Egy műanyag virágalátét is funkcionálhat itatóként, ennek egyben madárfürdő funkciója is lehet. Persze az ilyesmibe télen belefagy a víz, de erre is van egyszerű megoldás: délután, amikor besötétedik, kiöntjük a vizet, jeget az itatóból, amit aztán bent a lakásban ki lehet fertőtleníteni, meg lehet szárítani. Másnap reggel pedig langyos vízzel feltöltve munkába menet előtt ki lehet rakni, így kint lesz az ivó- és a fürdővíz is. Utóbbira is kell gondolni, ugyanis a madarak
mínusz 10 fokban is fognak fürdeni
– emelte ki Orbán Zoltán.
Kenyeret ne, almát igen
Három eleségcsoportból választhatunk az etetéshez. Az egyik a fekete napraforgó, teljesen natúr, nem sózott, nem pörkölt módon. A másik az alma – nem baj, ha olyan, amit már nem ennénk meg, törődött, ráncos, penészes, hiszen úgyis meg fog fagyni és fel fog engedni. A harmadik eleségcsoportot az állati zsiradék jelenti. A legjobb az ökölnyi, kétökölnyi kacsa-, liba- vagy sertésháj, ezt lehet kitenni. Működhet a cinkegolyó is, ebben az esetben a háló nélküli a jobb választás, hiszen így nem terheljük a környezetet mikroműanyaggal.
Ezen kívül nem kell kísérletezni
– tette hozzá a szóvivő. Kiemelte, mindenkit lebeszélne arról, hogy kenyérdarabokkal, morzsával próbálkozzon a madarak etetésével.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


