NBA: Hazai győzelmével vezet a Boston a nagydöntőben

NBA: Hazai győzelmével vezet a Boston a nagydöntőben

A Boston Celtics hazai pályán magabiztosan verte a Golden State Warriorst az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) döntőjének harmadik mérkőzésén, így 2-1-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

A rekordot jelentő 18. és 14 éve az első – bajnoki címére hajtó Boston 18 ponttal is vezetett az első félidőben, de a nagyszünet után már a harmadik negyedet 33-25-re hozó Warriors volt előnyben.

Az utolsó negyedben azonban a kaliforniai gárda mindössze 11 pontot hozott össze, ami a harmadik legkevesebb a támadóidő 1954-es bevezetése óta.

Hírdetés

A vendégek legjobbja ezúttal is Stephen Curry volt 31 ponttal, míg a Celtics részéről Jaylen Brown 27, Jayson Tatum 26, Marcus Smart pedig 24 ponttal járult hozzá a sikerhez.

A lepattanócsatát 47-31-re nyerő bostoniak március vége óta nem veszítettek el egymás után két meccset és az is mellettük szól, hogy az eddigi döntőkben 1-1-es állás után a harmadik meccsen győztes csapat 82 százalékban megnyerte a bajnoki címet is.

A finálé európai idő szerint szombaton hajnalban folytatódik Bostonban.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »