NB I: átvette a vezetést a Ferencváros

NB I: átvette a vezetést a Ferencváros

A címvédő FTC élre állt a labdarúgó NB I 12. fordulója után, 4:0-ra legyőzve az eddigi listavezető Kisvárdát.

Papíron a Kisvárda–Fradi meccs volt a forduló csúcsrangadója. A felejthető első félidő után (egy szerencsés FTC-gólra egy VAR-os nem gól volt a hazai válasz) a ferencvárosi Dibusz minden kisvárdai helyzetet kivédett, Matheus VAR-os kiállítása után pedig el is dőlt a meccs, a vége 4:0 lett a zöld-fehéreknek. 

A történések alapján a forduló másik rangadójává lépett elő a Debrecen–Honvéd meccs. Az első félidőben sima vendéggyőzelem volt születőben, a DVSC a szépítése után nem sokkal, pont a félidei szünetre kapta meg a legtöbb esetben kegyelemdöfést jelentő harmadik gólt (1:3). Az öt sárga lap (!) miatti eltiltását töltő vezetőedző, Horváth Ferenc hiányában Szamosi Tamás dirigálta kispestiek azonban mintha pályán sem lettek volna a folytatásban. De lehet ez a Debrecen megbízott edzőjének, Jeremiás Gergőnek is a dicsérete, aki 19-re lapot húzott: három csatárt küldött be a második 45 percre. Az eredmény pedig? Negyedóra alatt négy gól, 5:3-as győzelem, csupa jókedv és mosolygás.

Hírdetés

„Megbeszéltük, hogy amit egész héten gyakoroltunk, kidobjuk a kukába, és átállunk egy másik játékrendszerre. Labdarúgóink a folytatásban parádésan játszottak, így sikerült fordítaniuk – mondta Jeremiás, hozzátéve, tisztában volt vele, a hármas cseréje egyfajta orosz rulett. – Úgy voltam vele, hazai pályán nem engedhetem meg, hogy a csapat kieső helyen várja a kéthetes szünetet!”

Ezt védencei is így gondolták, Dzsudzsák Balázs például – akit korábban szűrőként játszattak, most viszont támadó középpályásként irányíthatott – 2-2 gólt és gólpasszt jegyzett. 

A másik oldalon süket fülekre találtak a félidei edzői intelmek. „Azt kértük a játékosoktól, tartsák meg a labdát, ne vállaljanak felesleges rizikót, ne szabálytalankodjanak feleslegesen, futballozzanak higgadtan. Készültünk, hogy támadó szellemű játékosokat küldenek pályára a hazaiak. A második félidő elején stabilak voltunk, aztán sajnos jött az immár szokásos rövidzárlat, és el is dőlt a mérkőzés” – értékelt Szamosi.

S hogy mi történt még a 12. fordulóban? A Puskás Akadémia zsinórban ötödször is győzött, elsősorban a sereghajtó újpesti támadók szemét is kivédő Markek kapusnak köszönhetően. A Gyirmót pedig simán verte az MTK-t, ezzel elkerült a kiesőhelyről. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »