Boldog Názáreti Beatrix (1200–1268) ciszterci apáca, misztikus és író kevésbé ismert alakja annak a vallásos újjászületésnek, amely a 13. századi Európában végbement. Ezt a megújulást rendszerint a kolduló rendek és a kolduló szellemiség megjelenéséhez kötik, és olyan nevek fémjelzik, mint Szent Domonkos, Assisi Szent Ferenc, Assisi Szent Klára, Páduai Szent Antal.
A kötet egyik fordítója és az előszót jegyző Leonas Alex, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója azonban felhívja a figyelmet: ez a vallásos ébredés sokkal összetettebb és gazdagabb jelenség volt, nemcsak spirituális vagy szociális szempontból, hanem azért is, mert képviselői nagy számban nők voltak: Angela da Foligno, Magdeburgi Metchild, Helftai Nagy Gertrúd, vagy Árpád-házi Szent Erzsébet és unokahúga, Árpád-házi Szent Margit.
Leonas Alex kiemeli: életrajzi és spirituális írásainak köszönhetően Beatrixról többet tudunk, mint sok más, hasonló pályát befutó kortársáról. 1200 körül született a Leuven melletti Trienen városkájában; szülei a középosztályhoz tartoztak. Anyját korán elveszítette. Mélyen hívő apja, Bartholomeus kolostorok anyagi ügyeit intéző laikusként dolgozott, valószínűleg más üzleti érdekeltségek mellett. Szilárd anyagi helyzetéről tanúskodik, hogy több kolostort is tudott alapítani Brabantban. Beatrix életrajzából kiderül, hogy apja három kolostort alapított: Florivalt, Maagdendaalt és Názáretet, Lier mellett. Ebben a harmadik kolostorban töltötte élete nagy részét Beatrix az intézmény alapításától (1936) egészen haláláig. Előbb a novíciák mesternője, később perjelnője lett. Két testvére, Krisztina és Szibilla is itt volt apáca. Beatrix igen korán ébredt rá szerzetesi hivatására, már 15 évesen, 1215-ben novíciája lett a florivali kolostornak.
Názáreti Beatrix Vitájának szövege négy kéziratban maradt fenn, legteljesebb az 1476–1484 között Brüsszel környékén másolt, úgynevezett „V kézirat”. Ez az anyag alapjául szolgál a kritikai kiadásnak, amelyet Léonce Reypens készített el 1964-ben: ezt a változatot használta fordításához Leonas Alex.
A Beatrix élete „párját ritkító” dokumentum. A szerző neve ismeretlen, de feltételezhető, hogy szerzetes vagy a kolostorban szolgáló papok valamelyike volt. Beatrix szolgatársának nevezte magát, ami szerzetesi szerepre utal. Egyes vélemények szerint nem volt a ciszterci rend tagja, inkább világi pap – capellanus – lehetett a kolostor szolgálatában. Az életrajz szerzője kezdő írónak vallja magát, ám stílusa deákos műveltségről árulkodik. A mű keletkezési dátuma nem állapítható meg pontosan. Könyve végén az író köszönetet mond Beatrix húgának, Krisztinának, aki nővére halála után átvette tőle a perjelnői tisztséget. Krisztina nem lehetett sokkal fiatalabb Beatrixnál, hiszen apácaként vele együtt költözött át az újonnan alapított názáreti kolostorba. Valószínűleg 1200 és 1207 között született. Ha a legendaíró valóban felhasználta a tanácsait, akkor a Beatrix halálát követő évtizedben kellett elkezdenie az életrajzot.
A könyv szinte egészét Beatrix lelkiéletének eseményei töltik ki. Egyes vélemények szerint a Vita alapját Beatrix önéletrajzi írása képezi, de külső szereplők hiányában ez a feltételezés kétségbe vonható. A szerző határtalan tisztelettel hódol Beatrixnak. Egyenesen Mózeshez és Szent Pál apostolhoz hasonlítja. Bemutatja csodáit, így azt, hogy a szeráfok kórusába ragadtatott, vagy hogy a szeméből különleges fény ragyogott. Egyik elragadtatásában azt látta, hogy Krisztus szíve a lelkébe ömlik. Megkapta azt a kegyelmet is, hogy „lelke mintha teljesen átáradt volna az isteni lélekbe, és megértette, hogy a legmagasabb istenséggel kapcsolódott össze, és egy rövid időre ő is egészen mennyei lett”.
Beatrix, szemben a kor szokásaival, gyakran áldozott.
Bár a rózsafüzér szerzője az egyházi hagyomány szerint a 13. század elején élt Szent Domonkos rendalapító, széles körű elterjedése körülbelül kétszáz évvel Beatrix halála után történt, a Vita Beatricis azonban beszél Szűz Mária zsolozsmájáról, de a gyakorlat ismeretlensége miatt az életrajz szerzője szükségesnek érezte, hogy magyarázatot adjon: „Beatrix mindennap térdre borulva szokta volt mondani a Boldogságos Szűz Mária psalteriumát, amelyet az angyali üdvözlet oly gyakori ismételgetésével szoktak mondani, mint amennyi a zsoltárok száma Dávid zsoltárainak könyvében.”
Az életrajz szerzője leszögezte: hét fokozata vagy állapota van a szeretetnek, amelyeken keresztül Beatrix szeretete eljutott szeretete tárgyához, Istenhez. Ezen fokozatok közül az első „valamiféle” nagy és heves vágy volt, amely arra irányult, hogy elérje a szabadságot, tisztaságot és a nemes lelkiállapotot, amelyben Teremtője képére és hasonlatosságára teremtetett. Beatrix különösen a lelki tisztaságban akarta élni mindennapjait. A szeretet második módja egy olyan állapot volt, amelyben nem valamilyen jutalomért – jelenlegi kegyelemért vagy jövőbeli dicsőségért –, hanem egyszerűen önmagáért szolgálta az Urat. A harmadik mód vagy fok egy másik életforma volt, amelyben Beatrix szeretetszolgálattal kívánta kielégíteni és visszaadni azt a tökéletes szeretetet, amely maga az Isten. A szeretet negyedik módja kellemes és csöndes állapot volt, amelyben „a Mindenható Úr nyájas kegyelemmel, ingyenesen önti a szeretet nektárját kedves híve szívébe, mint egy tiszta edénybe, minden testi vagy akár lelki erőfeszítés nélkül…”. Az ötödik mód a szent vágy és szeretet valamiféle tébolya volt, amely időnként óriási erővel tört rá. „Ilyenkor a szeretet, mint egy idomíthatatlan és bömbölő fenevad rázta és rángatta teste hajlékát.” A szeretet hatodik foka az a magasztos állapot, amelyben Beatrix a szeretetet, amely maga Isten, szíve otthonába fogadta be, mint békés és biztos uralkodót.
Beatrixnak több misztikus párbeszéde volt a Megváltóval. Fokozatosan jutott el a felismerésig: az Istennel való kapcsolathoz, Isten „megértéséhez” egyedüli út a szeretet. Beatrix olyan erősen gyökerezett Isten szeretetében, hogy soha nem tudott eltérni az Ő jóakaratától. A szeretet pedig azt rendelte neki, hogy hűséggel és odaadással szolgálja felebarátai üdvösségét. „És ahogyan Istent, mindenek Teremtőjét mindig kitárt karral öleli magához, úgy a teremtmények szükségletei felé hajolva egyaránt szeresse a jókat és a rosszakat, és még az oktalan lényekre is terjessze ki szeretetét a kegyelem erejével.”
Olvashatjuk a kötetben Beatrix időskorában írt, A szent szerelem hét módjáról című lelki elmélkedését is, amelyet Daróczi Anikó irodalomtörténész fordított. Bevezetőjében megállapítja: a mű nagy hatással volt „Beatrijs” körein túl is. Beatrix kiemeli: a szerelemnek hét módja van, s ezek a módok a magasságból érkeznek, és a legfőbb valósághoz, Istenhez térnek vissza. Az első a szerelemből fakadó vágy, amelynek hosszú időn át kell uralkodnia a szívben, míg egészen le tudja győzni annak ellenállását, és ebben a létben hathatós erővel kell cselekednie és bátran növekednie. Ebben a módban a lélek egész élete és minden cselekedete arra irányul, hogy növekedjék és egyre magasabbra emelkedjék a szerelemben Isten megismerésének közelébe, addig a tökéletességig, amellyel Teremtője létrehozta és amelyre rendelve van. „Éjjel-nappal mindenestül ennek szenteli magát, erről faggatja Istent, ezt tanulja és követeli tőle, s azon elmélkedik, hogyan juthatna célba, és hogyan nyerhetné el lelke minden erényével ékesítve, a szerelem biztos nemességének tökéletes tisztaságával a szerelem közelségét és a vele való azonosságot.”
Názáreti Beatrix élete és misztikája
Kairosz Kiadó, 2025
Fotó: Kairosz Kiadó
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
