Navracsics Tibornak két jelentős oka is volt a frakcióváltásra

Navracsics Tibornak két jelentős oka is volt a frakcióváltásra

A területfejlesztésért és az uniós források felhasználásért felelős tárca nélküli miniszter kérdésünkre azt mondta, hogy a döntést Orbán Viktor kormányfővel, a Fidesz elnökével egyetértésben hozták meg.

A KDNP frakciójában folytatja a parlamenti munkát a fideszes Navracsics Tibor. Az átlépés folyamata visszatekintése szerint valamikor akkor kezdődött, amikor a Fidesz kilépett az Európai Néppártból, és ő azt a nyilvánosság előtt többször is szóvá tette, közölve, hogy szerinte ez egy nem kellően megfontolt lépés volt.

„Aztán beszélgetések során miniszterelnök úrral és miniszterelnök-helyettes úrral is megoldásra jutottunk: azért, hogy az Európai Néppárttal való kapcsolatot meg tudjuk őrizni, a KDNP, amely a Néppárt tagja maradt, felajánlotta a pártba való átlépés lehetőségét, így az Európai Néppárttal való kapcsolatot is tudom tartani” – fejtette ki a politikus érdeklődésünkre.

Maga a folyamat a választások után megindult, de eddig a jogszabályok nem tették lehetővé a frakcióváltást. Most azonban, egy módosítás révén, a képviselők válthatnak frakciót is – Navracsics Tibor ezt az alkalmat ragadta meg arra, hogy a politikai évad kezdetén átüljön a KDNP-hez.

A folyamatban tehát döntő szerepe volt a KDNP megmaradt néppárti tagságának, ahogy fontos volt az is, hogy a kormánypárti szövetséget képviselheti továbbra is.

A döntést Orbán Viktor miniszterelnökkel teljes konszenzusban hozták meg, reményei szerint mások sem neheztelnek rá ezért az átlépésért – mondta a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásért felelős tárca nélküli miniszter. Egyetértett, az Európai Unióval folytatott tárgyalások során is jól jön, hogy

olyan pártot is képvisel, amely az Európai Néppárt tagja, ez talán jobban cseng most az uniós tárgyalópartnereknél, mint a Fidesz.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a néppárti politikusokkal való személyes kapcsolatai nem sínylették meg azt, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppártból. Kétségtelen ugyanakkor, hogy sokan a Néppártban is pozitívumként fogadták, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt tagja lett – jegyezte meg.

Az uniós pénzek megszerzéséről folytatott tárgyalásokról Navracsics Tibor elmondta: szerdán járt Brüsszelben és tárgyalt Johannes Hahnnal, az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosával.

„Tulajdonképpen ez csak egy kapcsolattartó találkozó volt, ahol megállapítottuk, hogy jó ütemben halad a vállalások teljesítése.

A péntek lesz újabb fontos határidő, amikor az integritási hatóságról szóló törvény reményeink szerint bekerül az Országgyűlés elé,

és megkezdődhet majd ennek is a vitája. Abban bízom, hogy végig tudjuk tartani az ütemtervet, és november második felére már olyannyira előrehaladott lesz a vállalások teljesítése, hogy az Európai Bizottság is támogatni fogja azt, hogy a másik két területen– az újjáépítési alap, illetve az operatív programok finanszírozása terén is – befejezhessük a tárgyalásokat.”

Navracsics Tibor kifejtette, hogy vannak még végrehajtásra váró vállalások, ilyen például a korrupcióellenes stratégia felülvizsgálata. Lesznek olyanok is, amelyek átnyúlnak a jövő évre, hiszen bizonyos adatbázisokat hozzáférhetővé kell tenni, illetve újakat is ki kell alakítani, de a törvényhozás, a jogszabályalkotás szempontjából a legfontosabbakat már le fogják tudni a mostani időszakban.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »