Navracsics: Magyarország 2030-ra az EU öt legélhetőbb tagállama közé kerülhet

Navracsics: Magyarország 2030-ra az EU öt legélhetőbb tagállama közé kerülhet

Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb állama közé kerülhet – vélekedett Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén, az Országházban pénteken.

A tárcavezető azt hangoztatta, szerinte Magyarországnak jó esélye van arra, hogy még decemberben megkösse a kohéziós és a helyreállítási alap forrásainak folyósításához szükséges megállapodásokat. Navracsics kifejtette, az uniós pénzeknek két része van, egyrészt a „hagyományos” kohéziós pénzek, és a tárgyalások jelenlegi állása azt mutatja, hogy az összes operatív program le van zárva, már csak a politikai jóváhagyás kell. Remélhetőleg szerinte még decemberben lesz megállapodás az Európai Bizottsággal erről. Közölte, a források másik része az EU helyreállítási alapjához kötődik, ennek célja, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból kilábalást ösztönözze. Ebben van nem visszatérítendő támogatás és kedvező kamatozású hitel, utóbbi esetleges felvételéről a kormány később dönt – fejtette ki.

Navracsics Tibor kitért arra, hogy a kohéziós pénzek felhasználásáról a tagállamok saját prioritásaik szerint dönthetnek, és a magyar kormány szinte teljes egészében megtartotta a korábbi operatív programstruktúrát.

Hírdetés

Elmondta: a nemzeti helyreállítási terv kötöttebb, az innen rendelkezésre álló források csaknem felét a zöld átmenetre kell költeni, azaz olyan projektekre, amelyek az energiaellátás diverzifikációját, az infrastruktúra korszerűsítést, valamint a megújuló energia felhasználásának elterjedését teszik lehetővé. Emellett a digitális átmenetet segítő projektekre kell jelentős összeget fordítani – mutatott rá a területfejlesztési miniszter.

Navracsics hangsúlyozta: 

az az alapvető fejlesztéspolitikai cél, hogy az uniós források felhasználása révén Magyarország 2030-ra az EU öt legélhetőbb tagállama közé tartozzon.

Ez viszont, ha így is van, nem tűnik kifejezetten egyszerű célnak, tekintve, hogy Matolcsy György MNB-elnök ennek épp a szöges ellentétéről beszélt a napokban: eszerint ugyanis Magyarország éppen a világ negyedik-ötödik legsérülékenyebb gazdaságú országa pillanatnyilag.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »