Navalnij – Lavrov tükörválaszt ígért az európai szankciókra

Oroszország tükörválaszt ad majd az ellene a Navalnij-ügy miatt bevezetendő nemzetközi szankciókra – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán három orosz rádióállomás kérdéseire válaszolva.

„Tükörválaszt adunk. Igen, ez a gyakorlat a diplomáciában” – nyilatkozott Lavrov.

Ismételten kifogásolta, hogy Németország az 1959-es európai jogsegélyegyezménybe foglalt kötelezettségeinek dacára sem ad felvilágosítást Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésének ügyében, ezzel szerinte formailag akadályozza a nyomozás beindítását. Felhívta a figyelmet arra, hogy Navalnij ügyvédje ugyanúgy bizonyítékokat követelt Dmitrij Peszkovtól, a Kreml szóvivőjétől, amikor azt állította hogy az aktivista együttműködik az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA), mint ahogy Oroszország követeli Németországtól és más nyugati országoktól azt, hogy támassza alá adatokkal a mérgezésről szóló állítást.

Lavrov szerdán fogadta olasz hivatali partnerét, Luigi Di Maiót. A közös sajtótájékoztatón az orosz külügyminiszter elmondta, hogy megvitatta vendégével az Oroszországgal szembeni „barátságtalan” európai uniós lépéseket, amelyek komoly aggályokat keltenek Moszkvában, és aláássák az orosz-EU kapcsolatokat.

Az orosz miniszter méltatta Olaszországnak a Moszkva és az unió közötti jó kapcsolatok fenntartásáért tett erőfeszítéseit.

Hírdetés

Peszkov elnöki szóvivő, szintén újságíróknak azt hangoztatta, hogy Oroszország kész a konstruktív párbeszédre a Nyugattal, de „a tangót egyedül táncolni nem lehet”.

Hangsúlyozta, hogy a kapcsolatok leépítését nem Oroszország kezdeményezte.

„Nyilvánvaló, hogy éppen Oroszországnak a párbeszéd felújítását célzó kísérletei nem találnak megértésre, és nyilvánvaló, hogy Oroszország természetesen nem áll készen arra, hogy olyan hozzáállásba ütközzön, mint amilyenbe a berlini páciens (Navalnij) ügyében ütközünk” – mondta.

Peszkov így kommentálta Lavrovnak azt a kedden tett kijelentését, miszerint Oroszország kénytelen lesz egy időre megszakítani a kommunikációt az Európai Unió vezetőivel, ha ebben a közösségben nem értik meg, hogy Moszkvával a párbeszédet a kölcsönös tisztelet alapján kell folytatni. Az orosz diplomácia vezetője kifogásolta, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nemrégiben azt mondta, a jelenlegi orosz vezetéssel nem jöhet létre geopolitikai partnerség.

„Így lesz, ha ezt akarják” – mondta kedden Lavrov.

Peszkov szerdán megjegyezte, hogy ezek a szavak nem kívánnak külön kommentárt. Hozzátette, hogy az orosz külpolitikát az elnök alakítja, de a külügyminiszter és tárcája hajtja végre.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »