Az áfacsalási botrányt kirobbantó Horváth András nemcsak az adóhatóság lezüllésének folyamatát írja le, de megfogalmazza javaslatait is a tennivalókról.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nem tudja betölteni rendeltetését, s nem tud fellépni kellő eréllyel és eredményességgel az ezermilliárdos nagyságrendű feketegazdaság visszaszorítása érdekében. Bemutatom, hogy a kormányzat több mint fél éves halogatása miért tarthatatlan és elfogadhatatlan. A hatalom ugyanis sokféle forrásból már évek óta tud azokról a jelenségekről, amelyek egyre inkább fertőzik az egész gazdaságot, s azon keresztül, magát a társadalmat is, de a háttérben fennálló bonyolult érdekviszonyok miatt azok ellen nem tud, vagy nem mer tenni. Lássuk a tényeket!
A romlás évei
2007-től kezdődően, a régiós átszervezés után egy nagyon súlyos szakmai leépülés kezdődött meg az adóhivatal ellenőrzési szakterületein. Ezt nem csak én állítom, hanem az Állami Számvevőszék 2009-es jelentése is rámutat a káros folyamatokra, azon belül az egyértelmű teljesítménycsökkenésekre és a nagyarányú fluktuációs nyomásra. A leépülés legfőképpen arra a kontraszelekciós kiválasztási rendszerre vezethető vissza, amely tapasztalatlan, nem a szakmai előmenetelük alapján rangsorolt, vagy egyéb tulajdonságaik miatt alkalmatlan vezetőket emelt az élre. A mindennek következményeként jelentősen megerősödő fluktuáció – különös tekintettel a belső elvándorlásra – a frekventált ellenőrzési területeken egyre inkább pótolhatatlannak látszó veszteségeket okozott, az addig felhalmozott tudásbázis fokozatos leértékelődésével.
A statisztikailag is kimutatható szakmai lecsúszás (mely főként az APEH közép-magyarországi régiós szervezetét sújtotta) az adóhivatal kormányváltás utáni új felső vezetése számára sem lehetett ismeretlen, az előbb már hivatkozott ÁSZ jelentés miatt, de erre enged következtetni a hivatalba lépő, új APEH-elnök 2010 júliusi interjúja is.
A Fidesz hatalomra kerülése után még bizonyos folyamatokat talán vissza lehetett volna fordítani, s talán gátat lehetett volna szabni a reneszánszukat élő adócsaló hálózatok működésének. Reményeinkben azonban csalatkozni kellett: a 2010 októberi, majd az ezt követő további átszervezéseket nem követték mélyreható változások – sem a súlyos többletterhet okozó elavult mutató- és követelményrendszer felülvizsgálata, sem az adóhivatali működés leépüléséért felelős közép- és felsőbb szintű vezetők státusza tekintetében.
Leépítések éppen azon a területen történtek, amelyeken inkább erősíteni kellett volna. Ez pedig a Kiemelt Ügyek és Adózók Főigazgatóságának (KAIG) azon részét érintette, amely országos hatáskörrel vizsgálhatta a határokon átnyúló és több megyére is kiterjedő fiktív számlázási láncolatokat. Ennek a területnek a tulajdonképpeni módszeres szétverése 2010. októberében a személyi állomány és a vezetés egy részének a szélnek eresztésével kezdődött, tapasztalt, gyakorlott és újító szellemű vezetők félreállításával folytatódott, majd 2012. december 31-én a szervezet (szakterület) megszüntetésével fejeződött be. Erről a negatív folyamatról a 2014 márciusában nyilvánosság elé lépő, korábban az említett szervezeti egység főosztályvezetőjeként dolgozó Vancsura István is beszélt.
A szakterület felszámolása pontosan azok kezére játszott, akik szervezett hálózatok segítségével károsítják meg óriási összegben az állami költségvetést, ezért aztán a döntések hátteréről és várható negatív hatásairól feltehetően a kormányzat képviselőit sem tájékoztatták. Az ezt firtató képviselői kérdésekre (kik vettek részt a döntéshozatalban, mi volt a motiváció) az illetékes miniszter nem válaszolt, s egy, az Átlátszón megjelent dokumentum alapján a döntés megalapozatlan volt. Az előbbiekben említett szakterülettel szemben viszont a KAIG egyik másik egységét, a befelé rendkívül zártnak tekinthető, a kiemelt adózók ellenőrzésével foglalkozó szakterületét semmiféle lényegi, tartalmi változás nem érintette. Ez a terület diszkriminatív módon, más cégekhez képest elnézőbben kezelte a hatáskörébe tartozó – jellemzően nagyobb – társaságok adóügyeit (ide értve főként az adóminimalizáló cégektől származó beszerzéseik vizsgálatát. Ha valaki tisztán akar látni és az adott adócsalási területen rendet akar tenni, nem kerülheti meg a fenti történések alapos kivizsgálását.
Sikerpropaganda
2011 szeptemberében Orbán Viktor kormányfő a sajtó útján is felszólította az adóhatóságot arra, hogy teljesítsen jobban az áfacsalások visszaszorításában. A felszólításnak nem sok foganatja lett. Néhány nap múlva azonban megjelent egy újságcikk, megnyugtatván a kormányt és a közvéleményt is, hogy a NAV-nál minden rendben van. Azóta is figyelemmel követem az ilyen típusú megszólalásokat, amelyek lényege, hogy azonos panelekből építkeznek, a külső szemlélő számára ellenőrizhetetlen módon közölnek olyan statisztikai mutatókat, s számolnak be olyan hatékony módszerekről, amelyekkel a kiváló adóhivatali működés látszatát próbálják kelteni. Holott csak elfedik azt a valós tényt, hogy meghatározott céges kört nézve, és az azok által elcsalt óriási adóösszegek (éves szinten 1000 milliárd forint) előírását és behajtását tekintve bizony nagyon is rosszul teljesít az adóhivatal. Nem tekinthető véletlennek az sem, hogy a NAV-botrány kirobbanása óta robbanásszerűen megszaporodtak a látványos adóhatósági akciók, azonban anélkül, hogy tisztáznák a legfőbb haszonhúzók szerepét.
Már az előző szocialista kormányok időszakában (a 2007-es régiós átszervezést követően) kezdtek el kialakítani egy olyan működési filozófiát, aminek a vezérmotívuma a következő: „El kell adni magunkat!” A Fidesz-éra alatt is tovább élő, sőt új elemekkel bővülő adóhivatali doktrína lényege egy hamis sikerpropaganda, amely látszateredményekkel próbálja meg befolyásolni a döntéshozókat és magát a közvéleményt is, miközben a feketegazdaság kiváló politikai kapcsolatokkal rendelkező megrendelőit és fehérgalléros bűnözőit futni hagyja.
2011-ben célvizsgálatokat rendeltek el a hét legnagyobb kiskereskedelmi láncnál, mely során nagyszámú adóminimalizáló beszállítót füleltek le a revizorok. Mindezt azonban – ellentétben más típusú adózók esetében követett eljárástól – nem követték adóvizsgálatok a számlákat befogadó áruházaknál, hanem a KAIG sajátos működési rendje szerint megkezdődött a lefelé mutogatás, és adóvizsgálatokat csak a beszállítói hálózatban rendeltek el. A diszkriminatív adóhivatali magatartás következtében a helyzet csak tovább romlott.
A rendszer pofont kap
2012 nyarán ez a jól felépített, de hazug rendszer onnan kapott egy nagy pofont, ahonnan a legkevésbé várta: néhány magyar és multinacionális kiemelt adózótól. A nem sokkal korábban megalakított Fórum az Alapvető Élelmiszerek Áfájának Csökkentéséért nevű csoport (tagjai között az amerikai érdekeltségű Bunge Zrt.-vel és a Csányi-féle Bonafarm-csoporttal) a kiskereskedelmi láncok polcain végzett kutatásai nyomán megállapította, hogy az áruházak tele vannak adócsalás útján hozzájuk került termékekkel, amelyről a kereskedelmi egységeknek is tudniuk kell. A megállapítás eléggé hiteles forrásból származik, hiszen a csoport tagjai a kereskedelmi láncok legnagyobb, meglehetős helyismerettel rendelkező beszállítói közé tartoznak. Piaci pozícióikat veszélyeztették az étolaj-, hús-, tejkereskedelmi stb. területen tevékenykedő adócsaló hálózatok, amelyek jóval olcsóbb áron tudták a megjelölt termékeket eljuttatni a nagyáruházakba.
A csoportosulás képviselői felvették a kapcsolatot magas rangú adóhivatali vezetőkkel, illetve a bűnügyi szakterület vezetésével, de a leírt állapotokat tekintve semmiféle érdemi változás nem történt. S csaknem két évvel később (már a NAV-botrány 2013 novemberi kirobbanása után) egy újabb akció során az abban részt vevők még mindig adócsalt áruk tömkelegét (többek között étolaj, cukor, tej) találták meg a bevásárlóközpontok polcain.
Jól látható tehát, hogy a bírálatok visszautasítása, az ellenem irányuló rágalmazási feljelentés, és a felerősödő sikerpropaganda ellenére ténylegesen továbbra is óriási nagy baj van az adóhivatal bizonyos adózói csoportokat kivételezett helyzetben tartó hiányos ellenőrzési gyakorlatával. Ez a fajta ellenőrzési gyakorlat esélyt sem ad arra, hogy jogkövető magatartásra ösztönözze a legnagyobb piaci szereplőket.
Hajszálvékony repedések
2011 végén az adóhivatal kénytelen volt kiutalás előtti áfaellenőrzéseket elrendelni három nagy multinacionális exportőrnél, egy sajátos, központi ellenőrzési projekt keretében. Az illetékes revizorok mellé más régiókból kellett kirendelni a fiktív számlázási láncolatok feltárásában nagy gyakorlattal bíró adóellenőröket. Bár a KAIG fennhatóságának a néminemű csökkenése és a résztvevők együttműködési készsége miatt a projekt biztatóan indult, körülbelül fél év múlva megkezdődött a visszarendeződés (ez a büntetőfeljelentésem egyik hivatali visszaéléses tényállási elemét képezi), főként azáltal, hogy meghatározó emberek „estek ki” a feladat végrehajtói közül.
Az viszont kiderült, hogy az adott kereskedelmi szektor legnagyobb szereplői vonatkozásában súlyos mulasztások terhelik az adóhivatalt (zöld dosszié). Ezt jeleztem Rogán Antal, majd később Lázár János felé is, ahol az adóhivatal ellenőrzési tevékenységét jellemző súlyos belső problémákról is tájékoztatást adtam. Azokra egyikük sem reagált, s tudomásom szerint semmiféle belső vizsgálat nem indult.
A nyilvánosságra lépésem óta a kormánypárti sajtó és maga a kormányzat – kivéve néhány megszólalást vagy magyarázkodást – az agyonhallgatás politikáját alkalmazza. Emlékezhetünk azonban arra, hogy a miniszterelnök a tavalyi év végén disznóságnak nevezte azt, amit a cukorkereskedelmi területen művelnek az áfacsalók, s a média (a kormánypárti is) elkezdett oknyomozni a cukros bűnszervezetek tevékenysége után. Nagy jelentősége volt annak is, hogy meghatározó piaci szereplők felhívták a figyelmet az adócsalások területén mutatkozó áldatlan állapotokra. Továbbá az is feltűnhetett, hogy az Európai Bizottság az elmúlt egy évben többek között olyan hivatkozással dobta vissza a magyar kormánytól érkező (alapvető élelmiszerek kereskedelmét érintő), fordított adózás bevezetésére irányuló kérelmeket, miszerint előbb a magyarországi adóellenőrzés hatékonyságán kellene javítani. De annak elérésére esély sincs mindaddig, amíg a fennálló személyi, szervezeti, irányítási problémák nem kerülnek megoldásra. Mert olyan nagyságú és arányú adóbevételekről, melyeket a jelzett típusú bűnszervezetek nyúlnak le az államkasszából, mindannyiunk érdekében egyetlen valamirevaló kormány sem mondhat le.
Ki hat az adóhatóságra, ha a kormány alig?
S visszatérve az alaphelyzethez: adva van egy nemzeti adóhivatal, amely fölött már régen elveszítette a fennhatóságát a mindenkori kormányzat. Mert a fenti példákból jól látható, hogy hiábavalóak voltak a legmagasabb szintről érkező felhívások, hiába került több oldalról is nagyon kényelmetlen helyzetbe a politikai vezetés, az adóhivatalt nem sikerült olyan teljesítményre ösztönözni, ami érdemi javulást hozhatott volna az adócsaló hálózatok által uralt feketegazdaság kifehérítésében. Mindennek két fő, egymást is erősítő oka van.
Az egyik az a fentiekben is érintett adóhivatali működési mód, ami lehetetlenné teszi a színvonalas és hatékony munkavégzést. A másik ok a külső befolyásolási lehetőségek (melyeknek nem feltétlenül kell végigfutniuk a hierarchián) rendszerszintűvé válásában keresendő. Egy ilyen konkrét korrupciós megkeresés állhat feljelentésem legfontosabb tényállása mögött, s jelezném, hogy jelenleg több olyan, adóhivatali vezetőket érintő büntetőügy is folyamatban van, amelyek ennek a káros jelenségnek a fennállását bizonyítják. Sajnos a legtöbb, ilyen helyzetbe keveredett vagy arról tudó adóhivatali dolgozó egzisztenciális fenyegetettségük miatt hallgat. Mi derülhetne ki itt egy befolyástól mentes átvilágításkor? Ez az, amit bizonyos körökben senki nem szeretne megtudni.
A legfontosabb feladat tehát az, hogy az adóhivatali irányítást és felügyeletet ténylegesen is vissza kell helyezni a kormányzati hierarchiába. Ehhez politikai döntés szükségeltetik, melyben a döntő szót nyilvánvalóan a kormányfőnek kell kimondania. Azoknak az oligarcháknak és más, politikai és közigazgatási kapcsolatokkal rendelkező gazdasági szereplőknek kell megszüntetni a befolyását, akik sokszor kormányzati vagy adóhivatali vezetők feje felett is átnyúlva tudnak számukra kedvező módon elintézni bármilyen ügyet informális kapcsolataik segítségével.
Sem a szocialisták által az adóhatóság élére kinevezett Szikora János, sem a Fidesz-kormány alatt kinevezett utódja, Vida Ildikó nem volt képes gátat szabni az előzőekben leírt káros folyamatoknak, illetőleg a feketegazdaság egyre nagyobb térnyerésének – még akkor sem, ha annak igénye politikai vagy kormányzati oldalról néha-néha azért megfogalmazódott. A korrupciós csatornák bezárása, a befolyásolási kísérletekkel leginkább érintett területek fokozott felügyelete azonban nyilvánvalóan önkorlátozást jelent a mindenkori politikai hatalom számára, de a nélkül nincs kiút a korrupciós, igen nagy költségvetési károkat okozó csapdahelyzetből.
Az adóhivatalban vissza kell adni a szakma becsületét. Erős, kormányzati (és csak kormányzati!) felhatalmazással bíró vezető kell a NAV élére és a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi államtitkárságára. Olyan vezetőkre van szükség, akiktől nem idegen a szervezett adócsalások és bűnözés elleni küzdelem, akik még nem égették meg magukat, s akik nem „valakiknek” az emberei. Körül lehet nézni azok köében is, akiket az elmúlt hét évben, éppen a meg nem alkuvó magatartásuk miatt, a 2007-es átszervezés óta állítottak félre, s akik közül többen már nem dolgoznak az adóhivatalnál. Vigyázni kell azonban arra, hogy még véletlenül se kerülhessen meghatározó vezetői pozícióba olyan ember, aki felelőssé tehető az általam vázolt lecsúszási folyamatért, az eljárások elhúzódásáért, az irányítása alatt álló terület elvándorlási hullámaiért és a külső befolyásolási kísérletek térnyeréséért. Ezeknek a feltételeknek megfelelő vezetőket meg kell és meg is lehet találni, s ami nagyon lényeges: a munkájuk során őket meg is kell védeni. Csak így lehetne rátérni arra az útra, ami a jelenlegi helyzethez képest a közérdek képviseletét helyezi előtérbe, visszaszorítva egyesek egyéni haszonszerzési, és a gazdasági érdekcsoportok költségvetést károsító érdekeit.
Itt lehetne bőven söprögetni
S nem lenne teljes ez az írás, ha nem nevezném meg azokat az adóhivatalon belüli konkrét szervezeti egységeket, amelyek működési környezete elsőrendűen felelős az ezermilliárdos nagyságrendű áfacsalások és a szintén nagyon súlyos költségvetési bevételi elmaradást eredményező járulékcsalások létezéséért, illetőleg azok nagyságáért. A minden megyei és fővárosi adóigazgatóságon, valamint a KAIG-on megtalálható kiutalás előtti ellenőrzési főosztályokról, valamint a kiemelt adóalanyokkal foglalkozó, úgynevezett társas ellenőrzési főosztályokról van szó. Ezeknek a főosztályoknak a személyi állománya, stabilitása, kapacitása, vezetői kiválasztási rendszere, ellenőrzési gyakorlata, s nyugodtan mondhatom, hogy morális tartása dönti el, hogy mennyire képes gátat szabni a fiktív számlázási hálózatok térnyerésének és a befolyásolási kísérleteknek. Pontosan ez a két ellenőrzési szakterület az, ahol a költségvetési bevételek számottevő növelése érdekében a leginkább szükség lenne az egységek és a működési környezet teljes körű átvilágítására.
Sőt, a helyzet ismeretében kijelenthető, hogy szükség lenne egy intézményesített külső kontroll bevezetésére is. Korábban az ügyészség általános törvényességi felügyeleti jogkört gyakorolt a közigazgatás (s így az adóhivatal ellenőrzési területeinek) működése felett, annak újbóli bevezetése komoly visszatartó erő lehet a közérdeket sértő hivatali megoldásokat, s az esetleges visszaéléseket tekintve. Tudomásom szerint ezeket a szervezeti egységeket még nem érintette meg a változás szele, holott annak már éppen itt lenne az ideje! Ha a dolgozók beszélhetnének, s lenne, aki meghallgatná őket …!
A rendteremtéshez azonban még másra is szükség lehet. A politikai-gazdasági érdekcsoportok ugyanis maffiaszerűen szövik át az államhatalmi működés ezen nagyon lényeges területét, ami még oly jó szándékú állami vezetők esetében is erős falat képez a változtatások irányában. Éppen ezért szükség lenne arra, hogy az eddigieknél sokkal több gazdasági szereplő (legyenek azok multinacionális vagy magyar cégek) szólaljon meg az ügyben, lobbizzon kormányzati tényezőknél és alakítson egységfrontot az adócsalási hálózatok felszámolása érdekében. Tudom, hogy a legtöbben attól félnek, hogy fellépésük esetén hátrányt fognak szenvedni – esetlegesen egy váratlan és mély adóellenőrzés formájában –, de ha minél többen állnak ki egy tisztább gazdaság megteremtéséért, annál inkább vissza lehet szorítani a feketegazdaság erőit, s akkor majd nem a reformereknek és a tisztességes gazdasági szereplőknek kell tartaniuk a következményektől.
Azért is reménykedem egy ilyen irányú segítségben, mert a külföldi tulajdonban lévő gazdasági társaságok tulajdonosai közül nagyon sokan olyan országoknak az állampolgárai, amelyeknek a piaci kultúrájától teljesen idegen az, hogy csak úgy tudnak boldogulni, ha egy korrupt rendszer játékszabályait elfogadják. Más kérdés, hogy ezek a társaságok Magyarországon idomulnak az uralkodó gazdasági filozófiához – hiszen ha nem ezt tennék, akkor egyértelmű versenyhátrányba kerülnének –, s mivel a rendszer úgy van kialakítva, hogy a zavarosban halászóknak, minél nagyobbak, jó esélyük van elkerülni a felelősségre vonást, a helyzeten nem is kívánnak változtatni. De nagyon remélem, hogy ez nem lesz mindig így, s egyre több gazdasági szereplőnek (akár egy szövetség formájában) lesz elege abból, hogy csak törvényszegések árán lehet a felszínen maradni.
Én kinyitottam egy kaput – soha nem gondolták volna – s ez a kapu még mindig nyitva áll. Egy maroknyi ember küzd azért már több mint fél éve, hogy az a bizonyos kapu érdemi reformok nélkül ne záruljon be. Mi ehhez kevesen leszünk. Ezért arra kérjük a változásban érdekelt politikusokat, kormányzati tényezőket és gazdasági szereplőket, hogy álljanak végre mellénk. Egy erős és sikeres Magyarország felépítésének ez lehet az egyik alapfeltétele. Ne hagyjuk elveszni ezt a lehetőséget.
Horváth András
HVG
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
