A NATO főtitkára szerint a szövetséges országok legfontosabb feladata jelenleg annak biztosítása, hogy Ukrajna az erő pozíciójából kezdhessen béketárgyalásokat, amikor erre elérkezettnek látja az időt.
Mark Rutte a Financial Times című londoni üzleti napilapnak adott, kedden megjelent interjúban úgy fogalmazott:
a kijevi kormánynak nyújtott katonai támogatás növelése a majdani potenciális béketárgyalások előtt fontosabb, mint az arról szóló vita, hogy mikor ajánlják fel Ukrajnának a NATO-tagságot.
Elmondta: a szövetség tagjai jelenleg konzultálnak egymással arról, hogy miként kell időzíteni Ukrajna NATO-csatlakozási meghívását és a béketárgyalásokat.
A NATO-főtitkár kijelentette: most a legfontosabb feladat az, hogy amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a béketárgyalások elkezdéséről dönt, ezt a döntést az erő pozíciójából hozhassa meg.
A béketárgyalások lehetőségéről alig néhány órával korábban Sir Keir Starmer brit miniszterelnök is szólt. Starmer a londoni City polgármestere, a Lord Mayor hagyományos éves bankettjén felszólalva hétfő este úgy fogalmazott: folytatni kell a Kijevnek nyújtott támogatását mindaddig, amíg erre szükség van, annak érdekében, hogy Ukrajna a lehető legerőteljesebb helyzetből kezdhessen tárgyalásokat, és biztosíthassa az igazságos, tartós béke létrejöttét saját feltételei alapján.
Starmer most tett először hivatalosan utalást brit részről arra, hogy a London által Kijevnek nyújtott támogatások céljai között szerepel Ukrajna felkészítése is a békéről szóló tárgyalásokra.
Mark Rutte NATO-főtitkár a kedden megjelent Financial Times-interjúban ugyanakkor kijelentette azt is, hogy nem szabad olyan békemegállapodásra jutni, amely nem Ukrajnának jó, hanem Oroszországnak, Észak-Koreának, Iránnak és Kínának ad okot örömre, mivel ez hosszú távon súlyos biztonsági fenyegetést jelentene Európa és az Egyesült Államok számára.
Rutte elmondta: mindezt kifejtette Donald Trumpnak is, amikor november végén találkozott vele,
igyekezve rábírni a megválasztott amerikai elnököt Ukrajna további támogatására.
A NATO-főtitkár az interjúban kijelentette: felhívta Trump figyelmét arra, hogy Oroszország jelenleg rakétatechnológiát ad át Észak-Koreának, és ez nemcsak Dél-Koreára és Japánra, hanem Amerikára is súlyos fenyegetést jelent.
Rutte hozzátette: Hszi Csin-ping kínai elnök nagyon gondosan tanulmányozza, hogy mi jön ki ebből az egészből, és ha olyan egyezmény születik, amely nem kedvező Ukrajnának, akkor a kínai elnöknek is „támadhatnak a jövőben gondolatai valami másról”.
A Financial Times szerint a NATO-főtitkár ezzel arra tett utalást, hogy Kína esetleg fontolóra veheti katonai erő alkalmazását Tajvannal szemben.
(MTI)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »