NATO-főtitkár: Erdogan Hamász-barátsága belefér

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint az észak-atlanti katonai szövetség számára nem jelent problémát, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök kapcsolatot tart a Hamásszal – nyilatkozta Stoltenberg a dpa német hírügynökségnek adott interjúban.

"Sosem egyszerű, ha a szövetségen belül különböző nézeteket képviselünk" – jelentette ki Stoltenberg, aki szerint az izraeli-palesztin konfliktus körül tapasztalható nyilvánvaló véleménykülönbségek ellenére a szövetségben a legtöbb alapelvet illetően egyetértés van, ugyanakkor a 31 tagú katonai szövetség megosztottságát tükrözi, hogy a gázai tűzszünetre felszólító határozatról eltérően szavaztak az államok képviselői az ENSZ Közgyűlésében.

A főtitkár leszögezte: a török elnök Hamásszal kapcsolatos megjegyzései nem befolyásolják a szervezet tevékenységét, mert a NATO soha nem játszott és feltehetőleg nem is fog szerepet vállalni ebben a konkrét konfliktusban, és nem is keresi az erre szolgáló alkalmat. A főtitkár emellett arra emlékeztetett: a szövetség legfőbb feladata a tagállamok területének megvédése.

Hírdetés

Stoltenberg ugyanakkor hozzátette, hogy a legfőbb feladat most a konfliktus kiszélesedésének megelőzése

Miközben a Hamászt terrorszervezetként tartják nyilván az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is, Erdogan "a hazájuk védelméért küzdő felszabadító csoportnak" nevezte a palesztin iszlamista terrorcsoportot az október 7-i támadás után.

Erdogan november elején jelentette be, hogy minden személyes kapcsolatot megszakít Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel, mert "Netanjahu már nem olyan ember, akivel tárgyalni tudna." A török államfő ugyanakkor a palesztin ügy szószólójaként lépett fel, miközben Izraelt terrorista államnak bélyegezte a palesztinokkal szembeni fellépés miatt.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »