NATO-csúcs – Orbán: mi a béke pártján állunk

NATO-csúcs – Orbán: mi a béke pártján állunk

Ha lesz béke, nem lesz háborús infláció; mi a béke pártján állunk – közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a hivatalos közösségi oldalán közzétett videóban.

A kormányfő a kétnapos madridi NATO-csúcsról azt mondta: súlyos kérdések vannak napirenden, köztük az egyre romló ukrán háborús helyzet, az élelmiszerválság, a háborús infláció és a fenyegető gazdasági válság.

“A mi álláspontunk és a magyar érdekek világosak: ebből a háborúból nekünk ki kell maradni” – hangsúlyozta Orbán Viktor Facebook-videójában.

A NATO egy védelmi szervezet – rögzítette a miniszterelnök, aki ezért fontosnak nevezte, hogy a szövetség se sodródjon bele a háborúba.

Szavai szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a béke beköszöntsön.

Hírdetés

A háborús inflációnak és a fenyegető háborús gazdasági válságnak csak a béke vethet véget – emelte ki. Ezért szorgalmazták, hogy minél hamarabb legyen tűzszünet és kezdődjenek meg a béketárgyalások.

Orbán Viktor jelezte: “azt javasoltuk, hogy a NATO erőfeszítéseinek középpontjába most már a béke megteremtését helyezzük”. Ugyanakkor a békéhez erő is kell – jelentette ki.

Orbán Viktor közölte: ezért azt is bejelentették, hogy Magyarország a katonai célú kiadásokat a tervezett 2024-es évnél egy esztendővel hamarabb, 2023-ban felemeli a nemzeti össztermék két százalékának szintjére.

Ha lesz béke, akkor lesz újra gazdasági fellendülés, ha lesz béke nem lesz infláció és véget érnek azok a kockázatok, amelyek ma Magyarország biztonságát veszélyeztetik – zárta szavait a kormányfő.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »