Napvilágra került Tesla mintegy 120 éve titkosított interjúja

Napvilágra került Tesla mintegy 120 éve titkosított interjúja

Az egykori géniusz és feltaláló hátborzongató dolgokról mesélt

Teslával egy bizonyos John Smith készített egyszer egy interjút. Ez az interjú nagyon sokáig nem látott napvilágot azért, amiről szó volt benne. Minden létező módon megpróbálták eltüntetni, sok-sok évtizeden át nem is sikerült a nyomára bukkanni. Az interjúban ugyanis olyan dolgokról esik szó, amire akkor – és talán még most sem – volt felkészülve a világ – írta a világtitkai.com

Nikola Tesla, a valaha volt legzseniálisabb feltaláló 1899-es interjújában arról beszélt, hogy „A fény a minden”. Felfed egy új elképzelést az emberiségről, amelyet mi, az első és utolsó óra fény harcosai egy évszázaddal később hoztunk létre.

Az interjúban Einstein relativitáselméletét is kriitkzálja Tesla. Szeritne ugyanis az éterben igen is, van energia. Az Egyetemes Törvény elméletében bizonyította be, hogy Einstein ebben bizony tévedett.

Az Újvilágtudaton megjelent az interjú átirata:

Újságíró: Mr. Tesla, ön már dicsőséget szerzett ember, aki belekeveredett a kozmikus folyamatokba. Kicsoda ön, Mr. Tesla?

Tesla: Ez egy jó kérdés, Mr. Smith, és igyekszem, hogy megadjam rá a helyes választ.

John Smith: Egyesek azt mondják, hogy ön Horvátországból származik, egy Lika nevű területről, ahol az emberek együtt nőnek a fákkal , a sziklákkal és a csillagos éggel. Azt mondják, hogy falujának névadója a hegyi virágok, és hogy a ház, ahol született, az erdő és a templom mellett található.

Tesla: Valóban, ez mind igaz. Büszke vagyok szerb származásomra és horvát hazámra.

John Smith: Futuristák azt mondják, hogy a huszadik és huszonegyedik század Nikola Tesla fejében született meg. Ünneplik a mágneses mezőt, és himnuszokat énekelnek az indukciós motorról. Alkotójukat vadásznak hívják, aki elkapta a fényt hálójával a föld mélyéből, és harcosnak, aki foglyul ejtette az ég tüzét. A váltakozó áram atyja a fizikát és a kémiát a fél világon teszi uralkodóvá. Az ipar úgy hirdeti őt, mint a legfőbb szentet, a bankár a legnagyobb jótevőként. Nikola Tesla laboratóriumában először töri fel az atomot.

Létrehozott egy fegyvert, ami földrengéseket okoz. Felfedezte a fekete kozmikus sugárzást. Öt faj imádkozik hozzá a jövő templomában, mert megtanított egy nagy titkot, hogy Empedoklész elemeit az éterből származó életerő itathatja át.

Tesla: Igen, ezek a legfontosabb felfedezéseim. Egy legyőzött ember vagyok. Nem vittem véghez a legnagyobb dolgot, amit megtehettem volna.

John Smith: Mi ez, Mr. Tesla?

Tesla: Meg akartam világítani az egész Földet. Elegendő elektromosság van, hogy egy második Nap legyen. A fény az egyenlítő mentén jelenne meg, mint a gyűrű a Szaturnusz körül. Az emberiség nem áll készen a nagy és jó dolgokra. Colorado Springsben elektromossággal itattam át a földet. Más energiákkal is átitathatjuk, mint a pozitív mentális energia. Ezek ott vannak Bach vagy Mozart zenéjében, vagy a nagy költők verseiben. A Föld belsejében az öröm, a béke és szeretet energiái vannak. Ezek kifejeződései a virágok, melyek a földből nőnek, az élelem, amit kapunk tőle, és minden, ami az ember otthonává teszi. Már évek óta keresem annak a módját, ahogy ez az energia hatással van az emberekre. A rózsák szépségét és illatát gyógyszerként lehetne használni, a nap sugarait élelemként.

John Smith: Mik ezek a dolgok?

Tesla: Az egyik kérdés az élelem. Miféle csillag vagy földi energia táplálja az éheseket a Földön? Milyen borral itassuk a szomjasakat, hogy felviduljanak szívükben és megértsék, hogy ők Istenek?

A másik dolog, hogy meg kell semmisíteni azt a gonosz hatalmat és szenvedést, amelyben az ember élete telik. Időnként járványként fordulnak elő az űr mélységeiben. Ebben a században a betegség átterjedt a Földről az univerzumra.

A harmadik dolog: Van-e felesleges fény az univerzumban? Felfedeztem egy csillagot, ahol az összes csillagászati és matematikai törvény eltűnhet, és semmi sem látszik, ami módosítaná. Ez a csillag ebben a galaxisban van. Ennek a fénye előfordulhat ilyen sűrűséggel, amely egy almánál kisebb gömbbe illeszkedik, mely nehezebb, mint a Naprendszerünk. A vallások és filozófiák azt tanítják, hogy az ember képes Krisztussá, Buddhává és Zarathusztrává válni. Amit bizonyítani próbálok az vadabb, és szinte megközelíthetetlen. Ezt tesszük az univerzumban, így minden lény Krisztusnak, Buddhának és Zarathusztrának születik.

Hírdetés

Tudom, hogy a gravitáció hajlamos mindenre, amire szükség van a repüléshez, és a célom nem repülő eszközök (repülőgépek vagy rakéták) készítése, hanem hogy megtanítsam az egyént visszanyerni a tudatosságát a saját szárnyain. Továbbá, próbálom felébreszteni az energiát, amely a levegőben van. Ott vannak a fő energiaforrások. Az, amit üres térnek tekintenek, az anyag egy megnyilvánulása, amely nem ébredt fel.

Nincs üres tér ezen a bolygón, sem az univerzumban. A fekete lyukak, melyekről a csillagászok beszélnek, a legerősebb forrásai az energiának és az életnek.

John Smith: A „Valdorf-Astoria” hotelben a szobájának ablakába, a harmincharmadik emeleten minden reggel madarak érkeznek.

Tesla: Egy férfinek szentimentálisnak kell lennie a madarak felé. Ez a szárnyuk miatt van. Egyszer az embernek is volt, igazi és látható!

John Smith: Nem hagyta abba a repülést a smiljani távoli napok óta!

Tesla: Repülni akartam a tetőről, és leestem: a gyerekek számításai hibásak lehetnek. Ne felejtsük el, fiatalkori szárnyakra van szükség mindenhez az életben!

John Smith: Volt valaha házas? Nem ismeretes, hogy ragaszkodott volna a szerelemhez vagy egy nőhöz. A fiatalkori fotói azt mutatják, hogy egy jóképű férfi volt.

Tesla: Így van. Nem voltam. Két nézet van: sok szeretet, vagy egyáltalán semmi. A nők egyes embereket táplálnak és erősítik a vitalitásukat és a szellemüket. Ha valaki egyedül van, ugyanezt teszi másokkal. Én a második utat választottam.

John Smith: A tisztelői panaszkodnak, hogy támadja a relativitást. Furcsa az az állítása, hogy az anyagnak nincs energiája. Mindent áthat az energia, akkor hol van?

Tesla: Először volt az energia, majd az anyag.

John Smith: Mr. Tesla, ez olyan, mintha azt mondaná, hogy az apjától született volna, nem magától.

Tesla: Pontosan! Mi a helyzet az univerzum születésével? Az anyag az eredeti és örök energiából jött létre, amit fényként ismerünk. Ragyogott, és megjelentek a csillagok, a bolygók, az ember és minden a Földön és a világegyetemben. Az anyag a fény végtelen formáinak egy kifejeződése, mert az energia régebbi annál. A Teremtésnek négy törvénye van. Az első mindennek a forrása, a rejtélyes, sötét terv, melyet az elme nem tud elképzelni, vagy matematikai úton mérni. Ebbe a tervbe illeszkedik az egész világegyetem.

A második törvény kiterjeszt egy sötétséget, ami a fény igazi természete, a felfoghatatlanból, és ez alakul át fénnyé. A harmadik törvény a fény szükségessége, hogy a fény anyagává váljon. A negyedik törvény, hogy nincs kezdet és nincs vég; az előző három törvény folyamatosan zajlik, és a Teremtés örök.

John Smith: Az ellenségeskedése a relativitáselmélettel odáig ment el, hogy előadásokat tart a létrehozója ellen a születésnapi partiján.

Tesla: Ne felejtsük el, hogy nem a görbült tér, hanem az emberi elme, amely nem képes felfogni a végtelent és az örökkévalóságot! Ha a relativitást világosan értené a teremtője, elnyerné a halhatatlanságot, akár még fizikailag, ha akarná.

Része vagyok egy fénynek, és ez a zene. A fény kitölti a hat érzékemet: látok, hallok, érzek, szagolok, érintek és gondolkodom. A gondolkodás jelenti a hatodik érzékemet.

A fény részecskéi írott feljegyzések. A villám egy teljes szonáta lehet. Ezer gömbvillám egy hangverseny.

Erre a koncertre létrehoztam egy Gömbvillámot, amelyet hallani lehet a Himalája jeges csúcsain. Pitagoraszról és a matematikáról szólva, egy tudós nem sértheti meg mindkettőt. A számok és egyenletek a jelek, melyek jelzik a szférák zenéjét. Ha Einstein hallotta volna ezeket a hangokat, nem hozta volna létre a relativitáselméletet. Ezek a hangok az üzenetek a tudat számára, hogy az életnek van értelme, hogy az univerzum tökéletes harmóniában létezik, és a szépsége az oka és okozata a Teremtésnek. Ez a zene a csillagos ég örök körforgása.

A legkisebb csillag befejezett kompozícióval rendelkezik, valamint része az égi szimfóniának. Az ember szívdobbanása pedig része a földi szimfóniának. Newton megtudta, hogy a titok az égitestek geometriai elrendezésében és mozgásában van. Felismerte, hogy a harmónia legfőbb törvénye létezik az univerzumban. A görbült tér káosz, a káosz pedig nem zene. Einstein a zűrzavar hírnöke.

Egy igazán tanulságos és nagyon érdekes interjú, és egyben olyan dolgokról esik szó benne, amik ott és akkor nem jelenhettek volna meg.

Az emberi ész  szinte fel nem foghatja, hogy mekkora tudás birtokában volt Tesla. Nem is véletlen, hogy rengeteg szóbeszéd szerint még maga Edison is meg akarta kaparintani bizonyos jegyzeteit.

Sőt, a CIA-nek vannak olyan dokumentumai, melyekből nyilvánvalóvá vált, hogy egyes Tesla találmányok után még az amerikai hadsereg is érdeklődött, valamint a titkosszolgálatok.

Olyan technológiát hagyott ránk, és egy szellemiséget, amit ha valaha képesek leszünk teljes mértékben megérteni és alkalmazni, akkor véget vethetünk a világ nagy gondjainak is.

Ehhez azonban fel kell nőnie az emberiségnek.

www.magyarhirlap.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »