Napszámosát verte agyon a pirtói férfi

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki 2021. október 24-én, egy Kiskunhalas környéki községben úgy megverte a napszámosát, hogy a sértett a bántalmazás miatt meghalt.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. október 24-én, délután, egy Kiskunhalas környéki községben lévő tanyáján a nála napszámosként dolgozó sértettet ittasan olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett a verés miatt a helyszínen meghalt. A bántalmazás oka jelenleg nem ismert.

A sértett a verés miatt több csonttöréses sérülést szenvedett, halálát bordatörés miatt kialakuló légmell és légzési elégtelenség okozta.

Hírdetés

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 2021. október 27-én elfogták és őrizetbe vették a napszámosát bántalmazó férfit. A rendőrök emberölés bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként és kezdeményezték a letartóztatását is.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását, mert a bűncselekmény súlyossága, büntetéssel fenyegetettsége miatt alappal tartani kell attól, hogy a férfi a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Ezen kívül az is megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított az eljárás résztvevőinek megfélemlítésével vagy jogellenes befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszköz elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítást megnehezítené. Végül az emberölést egy felfüggesztett börtön hatálya alatt elkövető gyanúsított letartóztatását a bűnismétlés veszélye is indokolja – írja az ügyészség.

Korábban írtuk: Gyilkosság Pirtón


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »