Napok óta törnek-zúznak és fosztogatnak a bevándorlóbűnözők Hágában – a polkorrekt verzió szerint a rendőri erőszak ellen tiltakoznak a fiatalok

Napok óta törnek-zúznak és fosztogatnak a bevándorlóbűnözők Hágában – a polkorrekt verzió szerint a rendőri erőszak ellen tiltakoznak a fiatalok

Már négy napja tartanak a zavargások Hágában, miután vasárnap egy férfi feltehetőleg rendőri erőszak következtében életét vesztette. Az arubai Mitch Henriquezt egy fesztiválon tartóztatták le szombaton, másnap holtan találtak rá cellájában. Az ügyészi hivatal keddi bejelentése alapján Henriquez halálához a letartóztatás során alkalmazott erőszak vezetett, hiszen két rendőr ráült, míg a többiek ütötték a 42 éves férfit.

Vasárnap óta több százan vonultak utcára Hágában, hogy a "rendőri erőszak ellen" tiltakozzanak. Valójában természetesen randalírozásról és fosztogatásról van szó az Egyesült Államokban már jól ismert forgatókönyv szerint. Íme egy kis ízelítő a nagy formátumú csürhe lázongásáról. Nem kell aggódni, hamarosan az ablakból kitekintve is ugyanezt láthatjuk.

A nagy formátumú Henriquez, Szigetvári Viktor honfitársa egy fesztiválon tartózkodott, amikor "szórakozásból" azt kezdte kiabálni, hogy fegyver van nála. A helyszínen tartózkodó rendőrök rögtön leteperték Henriquezt, majd egyikük a nyakánál fogva kezdte szorongatni. Az esetről több videó is készült, amelyeken látszik, hogy a "szórakozó" arubai férfi mozdulni sem tudott, az öt rendőr teljesen a földhöz szorította, illetve gumibottal ütéseket mértek rá. Ahogy azt ilyenkor kell – tehetnénk hozzá. Az egyik felvételen az is jól kivehető, hogy amikor Henriquezt a rendőrautóba rakták, nem volt eszméleténél.

Az ügyészi hivatal kedden arról számolt be, hogy a férfi már a fogdába menet rosszul lett, azonban nem részesítették orvosi segítségben, majd vasárnap életét vesztette. A boncolás során megállapították az idegenkezűséget, így Henriquez halála nagy valószínűséggel a rendőri túlkapás eredménye. „Teljesen felpuffadt az arca, és ütötték a fejét. Hogy lehet valakit megbilincselni, elszállítani és közben nem észrevenni, hogy alig lélegzik?” – panaszkodott a tréfát nem értő rendőrök viselkedéséről Henriquez testvére.

Már vasárnap legalább kétszáz "ember" tiltakozott Hága utcáin a "rendőri erőszak" ellen, azonban szerda hajnalban eldurvult a helyzet. A holland hatóságok kénytelenek voltak lovas rendőröket és vízágyúkat bevetni a bevándorló csürhe ellen, akik „Igazságot Henriqueznek!” és „Legyen vége a rendőri erőszaknak!” táblákkal demonstráltak. A "tüntetők" kövekkel dobálták a rendőröket, és több kirakatot is betörtek a közelben, amelynek következtében tegnapelőtt hajnalban 34 embert állítottak elő.

Hírdetés

A hágai rendőrség csütörtök éjszaka újabb zavargókat, több mint kétszáz embert vett őrizetbe, amiért nem tartották be az elrendelt kijárási tilalmat és tovább randalíroztak. Kirakatokat törtek be, üzleteket, kukákat gyújtottak fel. Többségükben "fiatalokról" van szó, akiket buszokkal vittek a fogdába.

Az ügyben a holland igazságügy-miniszter, Ard van der Steur is megszólalt, és megdöbbenését fejezte ki a férfi halála miatt, ugyanakkor nyugalomra intette Hága lakóit. A felvételek alapján azonosított öt rendőr ellen nyomozás indul.

(Kuruc.info – Napi Gazdaság – Euronews nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »