Napi horror: Neonáci emblémát találtak a “Warzone” videójátékban

Napi horror: Neonáci emblémát találtak a “Warzone” videójátékban

A Warzone közösség hívta fel a fejlesztők figyelmét arra, hogy egy, a játékban szereplő embléma „neonáci mozgalommal hozható összefüggésbe”.

Hatalmas sikernek örvend a Call of Duty: Warzone, mely, mint kiderült, messze nem tökéletes ez a játék, ugyanis elég súlyos bűnök terhelik. A fejlesztők aktívan figyelik a közösség visszajelzéseit, folyamatosan javítják a feltűnő hibákat, és azért is mindent elkövetnek, hogy a csalókat is visszaszorítsák. De néha a közösség egészen szokatlan problémára hívja fel a figyelmüket, mint ez is.

A Warzone sztorijának része a Chimera, mely egy privát katonai egység. A játék online boltjában több, ehhez köthető tartalom is elérhető, most azonban kibukott, hogy az egyik igencsak problémás egyesek számára.

Hírdetés

A képen látható embléma ugyanis megegyezik az Ukrajnában most is aktív nemzetiszocialista szerveződés, az Azov zászlóalj logójával, az élesszemű feljelentők szerint mindössze a színek felcserélése miatt nem azonosak:

A csomaghoz egyébként nem fér hozzá mindenki, az csak annak elérhető, aki a megjelenéskor lecsapott rá, vagy azóta véletlenszerűen bekerült a személyes kínálatába. A zsidó és liberális játékosok most azonban minél előbbi nyilatkozot követelnek az üggyel kapcsolatban és megkezdték a nyomásgyakorlást a nemzetközi sajtóban is.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »