Napi Fidesz ámokfutás: perzseljük fel otthonainkat, hogy ne jöjjön több migráns

Napi Fidesz ámokfutás: perzseljük fel otthonainkat, hogy ne jöjjön több migráns

“A Fidesz szerint a szociális alapú bérlakások tömeges építésének ötlete kifejezetten veszélyes és nem időszerű a hazánkat és Európát érintő rendkívüli mértékű népvándorlás közepette” – a nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Csárdi Antal LMP-s fővárosi közgyűlési képviselő sajtótájékoztatón azt mondta, Budapesten lakhatási válság alakult ki a magas ingatlan- és albérletárak miatt.

Az LMP javaslatával nincs egyedül, hiszen a kilátástalan lakáshelyzettel kapcsolatban korábban a másik XXI. századi párt is megszólalt. A Jobbik célkitűzéseinek egyik kulcseleme a fiatalok és a fiatal magyar családok számára való otthonteremtés, amelyhez jól átgondolt, előkészített csomaggal rendelkezik a párt. Az alfahir.hu is többször foglalkozott azzal, hogy a fővárosban egy év alatt 40-60 százalékkal ugrottak meg az albérletárak. Az okok sokrétűek, de egy biztos, ennek koránt sincs vége.

A lakásprobléma tehát valós, ami családalapítási nehézségekhez, kivándorláshoz, ezzel együtt demográfia problémákhoz is elvezethet. A Fidesz szerint azonban ezt  a súlyos bajt nem szabad orvosolni, hiszen ha lesznek bérlakások akkor abba talán migránsok költöznek.

Ezzel egyrészt el lett ismerve, hogy a kerítésépítés és a határvadász századok bevezetése mindössze blöff, tényleges eredmények nélkül. Másrészt ezen logika mentén ne legyen emberhez méltó egészségügy vagy a férfiaknak nyugdíja 40 év munkaviszony után, hiszen, ha jó itt élni, akkor majd mások is ide akarnak jönni. Ellenben, ha minden rossz, ha a felperzselt föld taktikája beválik, akkor majd messzire elkerülik ezt az országot. Így lesz a rossz kormányzat hasznos, ezért lesz ideális a Fidesz.

Tulajdonképpen zseniális lépés a kormány legújabb húzása. Nyilván Szijjártó Péternek vagy Habony Árpádnak nem kell olcsó albérletet keresnie, úgyhogy a Fidesz ezzel a megszólalással nyugodt szívvel kimaxolhatta annak a lehetőséget, hogy saját tétlenségét migránspolitikája mögé rejtse. Nyilván a határtalan illegális bevándorlás tényleg probléma, de hogy mostantól minden töketlenségét ezzel magyarázza a kormány, ahhoz pofa kell.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »