Napi cuki: kilencven felett énekelte a főcímdalt

Napi cuki: kilencven felett énekelte a főcímdalt

Bár Céline Dion verziójában vált világszerte ismertté, A szépség és a szörnyeteg főcímdalát eredetileg a teáskanna hangját adó Angela Lansbury énekelte el. Először 1991-ben, majd most újra.

Negyedszázad után, 91 évesen énekelte el ismét A szépség és a szörnyeteg főcímdalát az eredetileg Mrs. Potts-t, azaz a teáskannát szinkronizáló Angela Lansbury. A színésznő fellépése láthatólag rendkívül izgatottá tette a Lincoln Center közösségét: nem csoda, Lansbury már 1991-ben is habozott a dalt elénekelni. Tartott tőle, hogy 66 évesen már nem fogja tudni olyan tisztán előadni a számot, amit aztán ennek ellenére elsőre sikeresen fel is énekelt. Ahogy a felvételből most kiderül, akkori aggodalma alaptalan volt: még 91 évesen is olyan zökkenőmentesen adja elő a Tale As Old As Time című dalt, mintha kilencven helyett csak a hatvanat töltötte volna be.

A fellépés után Lansbury arról beszélt a The Independent szerint: egyik legemlékezetesebb szerepe A szépség és a szörnyeteg teáskannája volt. Az 1925-ben, Londonban született színésznő játszott egyébként a Gázlángban (1944), a Dorian Gray arcképében (1945), A mandzsúriai jelöltben (1962) és a Londoni randevúban (1979) is, valamint szinkronizált többek közt az 1997-es Anasztázia című animációs filmben.

A Beauty and the Beast című főcímdalt később a kanadai-amerikai duó, Céline Dion és Peabo Bryson is elénekelte, hatalmas sikert aratva ezzel. Érdekesség, hogy a stúdió eredetileg nem bízott ebben: tartottak tőle, hogy Dion ismeretlen lesz az amerikai közönség számára, ezért felkérték mellé énekesnek az akkoriban ismertebb Brysont. Egyébként Dion sem volt benne biztos, hogy vállalná a feladatot: nem sokkal korábban utasították ugyanis vissza, hogy ő énekelje egy másik animációs film, az Egérmese 2. betétdalát.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »