Nyitókép: Körkép.sk
Komárom sík vidéken fekvő város, így kevés lehetőség adódik a téli sportolásra. Éppen ezért nagy népszerűségnek örvend az Erzsébet-szigeten található műjégpálya, melyet a Comorra Servis városi cég üzemeltet. A szabadtéri létesítmény általában december közepétől február közepéig fogadja a látogatókat, mindig az időjárás függvényében.
A téli sportközpont viszonylag elfogadható árakkal üzemel, amellett is, hogy az előző szezonhoz viszonyítottan 2024 decemberétől emelkedtek az áraik.
Jelenleg a belépődíj felnőtteknek 7,00.- €, gyermekeknek 15 éves korig, valamint nyugdíjasoknak és egészségkárosultaknak 4,00.- €, a korcsolyanélküli kísérőknek pedig 2,50.- euró. Mindezeken túl léteznek különféle csoportos kedvezmények és bérletek; továbbá a korcsolyázással összefüggő szolgáltatások, pl. kölcsönzések – a pontos jegyzék megtalálható a Comorra Servis hivatalos oldalán.
Komáromot a vizek városának is nevezik, hiszen két nagy folyó fogja közre; ezzel összefüggésben számos mellékág és mesterséges csatorna szeli át a település térségét. Néha előfordul, hogy télidőben a sekélyebb vizek befagynak, lehetőséget kínálva a korcsolyázásra. Manapság azonban ez ritkaság, hiszen a hosszantartó kemény telek elkerülik térségünket, így biztonságos, sportolásra alkalmas jégréteg sem keletkezik. Ez konkrétan az idei télre is érvényes, hiszen a közkedvelt Holt-Vágon sem keletkezett biztonságos jégfelület, így a fizetős műjégpálya gyakorlatilag semmilyen konkurenciával nem néz szembe.
De örülhetünk, hogy a Comorra Servis által a biztonságos lehetőség adott, és ezt sokan ki is használják. Január első hétvégéjén nagyon szép, napfényes téli idő köszöntött ránk, ebből adódóan rengetegen éltek a szabadtéri program lehetőségével. A műjégpályán szinte minden korosztály képviseltette magát. Kicsik és nagyok, fiatalok és idősek együtt élvezték a mozgás frissítő hatását – apukák, anyukák apró csemetéiket biztatva siklottak a jégen.
A szigeten található koripályán a kellemes időtöltést kiegészíti egy jó büfé is, amely forró teával, kávéval, üdítőkkel, finom falatokkal várja a vendégeket.
Mindezeken túl jó tudni, hogy az Erzsébet-szigeten végighúzódó Platánfa-sor egy szakasza, a belváros felől, az Erzsébet híd körforgalmától közelítve, a műjégpálya letérője előtt pár méterrel, a csatorna-hálózat felújítása miatt le van zárva. Így, ebből az irányból a sportközpont autóval nem érhető el, viszont gyalogosan, vagy kerékpárral el tudunk menni a lezárás mellett. Az autósok a sziget túlsó végéről, a Pozsonyi útról a Merkury Market üzletközpont előtti körforgalomnál letérve juthatnak el ide.
Napfényes télidőben mindenképp érdemes egy kirándulást tenni a százéves platánfáktól ékes, Jókai Mór által kedvelt Erzsébet-szigetre.
Buday Mária
A képek a szerző felvételei
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »