Nahát, ki gondolta volna: megint egy holokausztos filmet nevez Oscarra az igen derék Filmalap

Nahát, ki gondolta volna: megint egy holokausztos filmet nevez Oscarra az igen derék Filmalap

Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét nevezi "Magyarország" nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra a magyar jelölésről határozó szakmai testület döntése alapján. A film a Médiatanács mecenatúra programjának támogatásával készült.

A "Magyar" Nemzeti Filmalap az MTI-vel kedden közölte, hogy a hivatalos magyar Oscar nevezésről döntő szakmai testületben Fekete Ibolya filmrendező, Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató, Kovács István, Török Ferenc és Sándor Pál filmrendezők vettek részt.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő évi, 92. Oscar-díjra a nemzetközi film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2018. október 1. és 2019. szeptember 30. között mutatnak be hazai moziforgalmazásban. Az Amerikai Filmakadémia áprilisban változtatta meg a korábban idegennyelvű filmnek nevezett kategória elnevezését nemzetközi film kategóriára, amelybe az Egyesült Államokon kívül gyártott, és nem angol nyelvű egész estés mozifilmek nevezhetők – emlékeztet a filmalap közleménye. Az Oscar-díjra nevezett alkotások közül az Amerikai Filmakadémia tagjai választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek. A jelöltek listáját 2020. január 13-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadása február 9-én lesz Los Angelesben.

Az Akik maradtak "egy lélekemelő, könnyedséggel és melegséggel teli történet a szeretet gyógyító erejéről a második világháború utáni Budapesten". A történet szerint Aladár (Hajduk Károly) magányos nőgyógyász. Egyik fiatal páciense, Klára (Szőke Abigél) dacos kamaszlány, aki makacsul várja haza szüleit a "haláltáborból" a második világháború utáni Budapesten. Kettejük egymásra találása áll a viharos történelmi időkbe ágyazott film középpontjában. Klára az impulzív és makacs kamaszból fokozatosan fiatal nővé érik a férfi óvó szárnyai alatt, míg az orvos élete új értelmet nyer a lányról való gondoskodás által.

Hírdetés

Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjének világpremierje a napokban volt az Egyesült Államokban, Coloradóban a Telluride Filmfesztiválon, ahová "magyar" filmek közül legutóbb a Saul fia kapott meghívást. (Micsoda véletlen…) A "mértékadó" (értsd: fajtabeli), amerikai Variety magazin filmkritikusa a "magyar" filmet "kitűnő, megrendítő alakításokkal előadott mesének" nevezte.

A Jászai Mari-díjas Hajduk Károly és Szőke Abigél főszereplésével készült film magyarországi premierje szeptember 19-én lesz a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, majd szeptember 26-tól lesz országszerte látható a mozikban a Budapest Film forgalmazásában. Az Akik maradtak F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült, a forgatókönyvet Tóth Barnabás és Muhi Klára írta, az operatőr Marosi Gábor, a vágó Mógor Ágnes, a producerek Mécs Mónika és Mesterházy Ernő.

A Susotázs rendezőjének és a Testről és lélekről producereinek új filmje az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült az Inforg-M&M Films gyártásában. A Médiatanács támogatási programjában készült alkotásokat televíziós vetítésre kell az alkotóknak elkészíteni, azonban ebben az esetben az első bemutatást vállaló Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. – a nemzetközi siker lehetősége érdekében – kifejezett hozzájárulását adta a filmszínházi bemutatáshoz – írták a tájékoztatóban.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »