Barsi Balázs és Telek Péter Pál gondolatait adjuk közre.
Ma nem annyira a szentírás szövegeire figyelek elmélkedésemben, hanem arra, hogy milyen emberi magatartást kér tőlem a liturgia Szentlelke, milyen egzisztenciális alapállást, hogy egyáltalán helyesen hallgathassam Isten Igéjét.
Elnémulva leborulni. Ma a papság a szent szertartások kezdetén leborul, lefekszik a földre a nyitott tabernákulum előtt. Nincs ének, nincs hangzó szó, nincs beszéd. A nyitott tabernákulum Jézus megnyitott oldala. A szent Kereszt alatt vagyunk most. Itt a Szentlélek megtanítja a bűnös ember alaphelyzetét Isten végső megjelenése, kinyilatkoztatása előtt: ez az adoráció alaphelyzete.
Nincs igazabb emberi helyzet.
A megújulás, a felkelés, az ige új füllel történő hallgatása, egy szebb és szeretőbb közösség létrejötte csak innét forrásozhat. Két ember mélységes szeretete, szövetsége is csak ebből a teljesen magányos és mégis együttes leborulásból épülhet föl.
Ezt ma szeretném megtanulni a szent pátriárkáktól, a prófétáktól és Isten minden szentjétől.
Hittel felnézni a keresztre. A mai szent Evangélium, a János-passió és a szent kereszt leleplezése a Szentlélek műve, aki azt akarja, hogy hittel feltekintsek az Úr keresztjére: „Íme, a keresztnek fája, melyen a világ üdvössége függött, jöjjetek, imádjuk!” A leleplezett feszületnek ez a néma, hittel történő nézése, szemlélése az üdvösség forrása. Aki a keresztre feszített Isten sebeire föltekint mint üdvösségének, élete végső megmentésének, beteljesülésének forrásaira, az üdvözül. A szentírás minden kijelentése csakis is itt, a Kálvária hegyén lesz egyértelmű. A kereszt hittel történő szemlélése az írások megértéséhez vezet; nem akadémikus, hanem egzisztenciális megértéshez, amelyből az Egyház igazi élete fakad. Ezért írja Szent Pál: Tőlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében…
arra, hogy honnét, hová. Minden, ami van, és mindenki, aki létezik, és minden esemény, ami eddig megtörtént és meg fog történni, csakis innét látható helyes arányaiban és igaz valóságában.
A szinoptikus evangéliumokban arról olvasunk, hogy Jézus keresztre feszítésének órájában sötétség borult a földre. Ez a sötétség fölidézi a teremtés kezdetét, amikor a föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. De megjeleníti a bűnbeesett, megváltatlan ember állapotát is, ezt a nemlétezés sötétjénél is sűrűbb sötétséget, mely fölött nem lebeg Isten Lelke, mert Isten szeretetét visszautasította az ember.
Szent János evangélista viszont, akinek passiója a mai napon elhangzik, már az isteni irgalomból született új világról beszél, az új teremtésről, mely fölött ismét ott lebeg az Isten Lelke, a pünkösdi Lélek. Egyetlen evangélista sem állt a kereszt alatt, csak ő, s annyira elkápráztatta az új világ ragyogása, az a fény, mely Krisztus halálából áradt szét az egész világra, mindent és mindenkit bearanyozva az isteni irgalom sugaraival, és melyhez képest a teremtés hajnalán születő világosság csak halvány derengés volt, hogy a sötétségről ő „meg is feledkezett”.
Persze, hogy nem beszél sötétségről, hiszen Máriával, Jézus anyjával, a szeplőtelenül fogantatott, kegyelemmel teljes Szűzanyával állt a kereszt alatt, akiben a teremtés ártatlansága Fia kereszthalálának végtelen érdemére való tekintettel létezésének első pillanatától fogva eredeti fényében tündökölt. Persze, hogy nem említi a sötétséget, mert attól az órától fogva házába fogadta azt, akiben a világosság soha nem vált sötétséggé.
Miközben ruháit szétosztják, egy darabból szőtt köntösére, Mária keze munkájára sorsot vetnek, az Üdvözítő utolsó szavaival a szeretett tanítvány anyjául rendeli Máriát, s utolsó sóhajával átadja nekik Lelkét, így szőve egybe Titokzatos Testét, az Egyházat. Ezért áll fényben a mai napon a Golgota.
Ezért ragyog fel ma még fényesebben az Egyház misztériuma, a Szeplőtelen Szűznek és azoknak, akiket Jézus szeret, a Szentlélektől fogantatott, örök közössége.
Forrás: Barsi Balázs–Telek Péter-Pál: Magasság és mélység; Ferences Média
Fotó: Somogyi András, Keppel Ákos
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


