Sokan csodálkoznak, hogy a kereszténység legnagyobb ünnepe nem a karácsony, hanem a húsvét. Persze érthető, hogy a megváltó születésénél grandiózusabb esemény a feltámadása. Nekem azonban sokkal fontosabb a Nagypéntek. Jézus nem feltámadni jött a földre. Az egy következménye volt a tevékenységének. Természetesen az én hitemnek is része a feltámadás, de Jézus halála valami igazán mást mutat meg. Feltámadni jelenleg nem tudok. Se én, se más. Meghalni másokért viszont igen. Jézus Krisztus igazi érvénye ebben a napban áll, mikor megmutatja, hogy másokért élni és ha kell halni is lehet. A másokért való élet és a saját magunk teljes semmibevétele másokért. Olyanokért is, akit akár nem is ismerünk. De szeretjük. Mert mindenki szerethető. Még „náci koromba” is tetszett a hősi halál gondolata és valami torz formában élt minden pogány kultúrában is. De ez egy torz előképe és vágya a krisztusi önfeláldozásnak. A hősi halál, harcban elesni és társaink olyan halálnemek, amelyekben büszkék lehetünk magunkra és a társadalom elismerését maga után vonja. A csatában vagy utána a táraink éltetnek, tiszteletüket érzik. Egy ilyen halál egy önmagasztaló halál, miközben teszem, magamért (is) teszem, hogy valaki legyek. Krisztus útja más. Őt megvetik. Leköpik. A társai nem éltetik, otthagyják. Elárulják. Megalázzák és lenézik. Semmi magasztalás, semmi dicsőség az emberek között. De még az utókorról is tudta, hogy csak félremagyarázzák, a nevében istentelen dolgokat tesznek. Akik az ő igazi követői, minidig is a társadalom perifériájára szorult, lenézett, meg nem értett emberek lesznek. Mindezt úgy, hogy mindvégig nála volt az isteni hatalma. Bármikor megtehette volna, hogy ez az egész ne így alakuljon. De nem tette. Önként mondott le róla és bár kísérhetett emberi lelkének ez az opció a szenvedések közepette, nem élt vele, hogy megmutassa mi a szeretet és a másokért élés igazán. A példa tehát adott. Lemondani akár jó, hasznos készségeinkről másokért. Lemondani róla és nem élni a tehetségünkkel, kvalitásainkkal is, ha az csak a saját hasznunkra van és nem máséra. Másokért minden tehetségünk, értékünk eldobható. Még az életünk is. Erre tanít Nagypéntek. Ennél nagyobb érvénye Krisztus küldetésének nincs. Akkor vagyunk jó úton ha ezt a hozzá állást valósítjuk meg mi is az életünkben. De inkább hasonlítunk azokra a tanítványokra, akik elárulják, otthagyják, letagadják, az emberekre, akik megvetik és leköpik. Sokszor mindezt azon szimbólum alatt, amelyen Krisztus megmutatta, hogyan lehet másképp.
Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »
