Egy friss engedéllyel közelebb került a magyarországi újrainduláshoz a cég, amely új szolgáltatást is bevezet.
A Revolut megkapta a MiCA-engedélyt Cipruson, így nőtt annak az esélye, hogy újraindítsa kriptoszolgáltatásait Magyarországon – írta a Portfolio, hangsúlyozva, hogy ez nem egyenlő a magyar engedéllyel, de ettől még javítja annak az esélyét, hogy a Revolut úgy dönt, hogy újraindul a kriptoszolgáltatás.
Ez az engedély felhatalmazza a fintech vállalatot, hogy a MiCA, azaz a Markets in Crypto-Assets rendelet által meghatározott egységes uniós szabályozási keretben újraindítsa digitális eszközökkel kapcsolatos szolgáltatásait az Európai Unióban – tudósított a Revb.
A Revolut a MiCA engedéllyel elindíthatja a Crypto 2.0 projektet, amely
egy fejlettebb kriptokereskedési és befektetési platform több mint 280 különböző tokennel.
Ez a bővített ökoszisztéma egyértelműen a professzionális és intézményi befektetők irányába nyit, de az adatok szerint a magyar lakossági felhasználók körében is komoly kereslet mutatkozhat.
Mint ismert, a Revolut júliusban volt kénytelen ideiglenesen leállítani hazai kriptoszolgáltatásait a hazai törvényhozás szigorítása miatt. Azóta az alkalmazásban semmilyen kereskedés nem volt lehetséges, bár egyes kriptovalutákat már ki lehetett utalni külső tárcákba.
A Revolut kriptós üzletága az elmúlt időszakban robbanásszerű növekedést produkált: a vagyonkezelési divízió, amelybe a kriptokereskedelem is tartozik, éves szinten 298 százalékkal nőtt, és 674 millió dolláros bevételt ért el – idézte a cég közleményét a vg.hu.
A Revb nyári felmérése szerint több százmillió, akár milliárdos nagyságrendű kriptoeszköz volt befagyasztva a magyar revolutos számlákon a szolgáltatás leállása idején, ami azt jelzi, hogy a hazai piac érett a szolgáltatás újraindítására.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


