Nagyot hasalna a népszavazáson a budapesti olimpia

Egyre kevésbé akarnak olimpiát nemcsak a budapestiek, hanem az ország más területein élők is. A közvélemény-kutatás szerint a fővárosban nagy többségben utasítanák el 2024-et, ha sikeres lenne a népszavazási kezdeményezés, és lehetne voksolni a rendezésről.

A legújabb felmérés szerint, ha most vasárnap döntene Budapest lakossága a 2024-es olimpiáról, irgalmatlanul leszavaznák a rendezést. Jelen állás szerint sokkal nagyobb kérdés, hogy összegyűlik-e a szükséges mennyiségű aláírás a népszavazás kiírásához, mint annak a végeredménye – írja az Index.

A Závecz Research Kutatóintézet Index számára készített felmérése a rendezés támogatottságát vizsgálta a budapestiek körében, illetve országosan, összesen 1000 fős minta alapján. A felmérés szerint, összehasonlítva az augusztusi és szeptemberi eredményekkel, az olimpiarendezés híveinek száma jelentősen csökkent, az ellenzőké pedig komolyan nőtt. Csak a Fidesz szimpatizánsai, illetve a legfeljebb nyolc általánost elvégzők körében nagyobb az olimpia népszerűsége, mint elutasítottsága.

A budapestiek körében mindhárom adatfelvétel során (augusztus, szeptember, január) többen voltak az olimpia ellenzői, mint a támogatói. A helyeslők aránya egyértelműen csökkenő, az elutasítóké hullámzó. Mindezek alapján a mostani adatok mutatják az eddigi legnagyobb különbséget: két és félszer többen vannak a fővárosi olimpiaellenes polgárok, mint a támogatók.

Azok körében, akik biztosan elmennének szavazni, 62,7 százalék leszavazná a rendezés ötletét, és csak 24,5 százalék támogatná, míg 12,7 százalék még nem tudja, mit akar.

Hírdetés

Ami az ország egészét illeti, itt is megfordultak az arányok. Avagy jelen állás szerint akkor sem kellene az országnak az olimpia, ha nem csak Budapesten szavazhatnának.

Jelentős változások történtek a pártszimpátia és rendezéshez való viszonyulás összefüggésében. Az országos felmérés szerint már csak a Fidesz szavazói lelkesednek az olimpia ötletéért: a kormánypárti hívek körében minimálisan még nőtt is a támogatók száma. A legnagyobb változást a Jobbik szimpatizánsai jelentik, akik pár hónap alatt teljesen szembefordultak az olimpiával. Míg szeptemberben csak a fideszesek akarták náluk jobban a rendezést, addig januárra az igenek és nemek aránya megfordult, a támogatóké 47,1 százalékról 19 százalékra csökkent, miközben az ellenzőké 22,1 százalékról 45,2 százalékra nőtt.

Az egyéb pártok hívei, illetve a semlegesek, azaz pártokkal nem szimpatizálók egyaránt nagy mértékben utasítják el a budapesti olimpiát: előbbiek csoportjában megközelítőleg négyszer, utóbbiak csoportjában nagyjából háromszor többen szavaznának nemmel.

A Fidesz szimpatizánsain túl egyetlen olyan csoport volt a felmérésben, akik körében a támogatók aránya a hibahatáron túl meghaladta az ellenzőkét. A válaszadók legmagasabb iskolai végzettség szerinti csoportosításából az derült ki, hogy a legfeljebb 8 általánost végzők még valamivel jobban szeretnének olimpiát (30,1%), mint nem (26,9%).

 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »