Nagyon terjed a neten Barabási Albert-László üzenete: két hónapra le kell zárjuk a világot!

Nagyon terjed a neten Barabási Albert-László üzenete: két hónapra le kell zárjuk a világot!

Barabási Albert-László neves fizikus, hálózatkutató őszinte üzenettel állt elő a Facebookjában, amelyben azt írja, hogy nagyon aggódik a vírus miatt, annyira, hogy elkerülhetetlennek tartja, hogy két hónapra lezárjuk a világot. „Nem magam miatt tennem ezt, hanem édesanyám miatt” – hangsúlyozza.

„A laborban február óta tudjuk, hogy március közepén le fog állni a világ. Sok barátomnak említettem ezt már hetekkel ezelőtt, de még számomra is nehéz volt felfogni, hogy ez pontosan mit jelent. Most már kezdjük látni – nehéz két hónap lesz, és a java még hátra van.

Azért tudhattam, hogy mi fog történni, mert a bostoni Network Science Institute-ban, ahol dolgozom, a hálózatelmélet segítségével a kollégáim évek óta pontosan meg tudják jósolni az épp aktuális vírusok terjedését. Követték a Zikát, az Ebolát, és most épp a koronavírus van soron” – áll még a bejegyzésben. „Ha megállíthatatlan, akkor miért nyomjuk be a társadalmi féket? Miért zárjuk be az iskolákat, miért taszítjuk a világ gazdaságát recesszióba? Egyetlen ok miatt — hogy lelassíthassuk. Mert ezáltal megmenthetjük a szüleinket, a nagyszüleinket és néha magunkat is” – írja.

Hírdetés

A kutató szerint a vírust már nem lehet ugyan megállítani, csak azt tehetjük, hogy lassítsuk a terjedését, és ezáltal megelőzzük, hogy sokan egyszerre legyenek betegek:

„Sokan továbbra is azzal áltatják magukat, hogy egy ártalmatlan influenza vírussal állunk szemben, amely veszélytelen sokunk számára, hisz elkerüli a fiatalokat, és különösen a gyerekeket. Ez így nem igaz – a koronavírus az influenzánál gyorsabban terjed, és nem találkozik immunitással. Mire az influenza ősszel eléri Europát, a lakosság számottevő százaléka már be van oltva ellene, így nehezebben tud terjedni. A koronavírus akadály nélkül fertőz, és nagyobb százalékban okoz halált az idősek és betegek körében.

Ha most mindnyájan komolyan vesszük a COVID-19-et, elkerülhetjük, hogy egyszerre legyünk betegek. Így maradhat ellátás és oxigén azok számára, akiknél súlyossá válik a fertőzés. Ha viszont nem teszünk meg mindent, ami tőlünk telhető, hogy lassítsuk a járványt, az év végére rengetegen szülők és nagyszülők nélkül maradunk, figyelmeztet a fizikus.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »