Nagyon megverték egy szórakozóhelyen a korábbi NB1-es focistát

A Blikk információi szerint brutálisan megverték szerdán egy szórakozóhelyen Busai Attilát, a Ferencváros és a Diósgyőr korábbi játékosát. 

„A nagy hangzavarban arra lettünk figyelmesek, hogy dulakodás kezdődik. Minden szinte pillanatok alatt történt, nem láttuk pontosan, ki kezdeményezte az ökölharcot, de nagyon megijedtünk” 

– nyilatkozta a lapnak a szemtanú, aki azt nem tudta megmondani, miért tört ki a verekedés. A Blikknek nyilatkozó férfi szerint Busai egyik szeme ijesztően feldagadt, de az egész arca borzalmasan nézett ki az eset után.

Hírdetés

A Blikk a rendőrségnél is érdeklődött az ügy vonatkozásában. 

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen, mert a rendelkezésre álló adatok szerint 2020. augusztus 5-én 21 órakor egy IX. kerületi szórakoztatócentrumban egyelőre ismeretlen tettesek bántalmaztak egy férfit, aki nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett”

– áll a közleményükben.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »