Nagyon kell: Románia eddigi legnagyobb arany- és rézbányájának megnyitását engedélyezte a bukaresti kormány

Nagyon kell: Románia eddigi legnagyobb arany- és rézbányájának megnyitását engedélyezte a bukaresti kormány

A kormányhatározat hátteréről és előzményeiről beszámoló Adevarul című hírportál úgy tudja, a befektetők a koncessziós szerződésben szereplő 94 négyzetkilométeres térségből mintegy 200 tonna arany és 635 ezer tonna rezet remélnek kinyerni. Az üzleti tervben 3,7 milliárd dollár értékű arany és megközelítőleg 1,8 milliárd dollár értékű réz kitermelésével számolnak, amely után a román államnak összesen mintegy 300 millió dollárnyi (az aranyra 6, illetve a rézre 5 százalékos) jövedéki adót fizetnének.
    
A megyeszékhely Dévától 20 kilométernyire, Verespataktól mindössze 50 kilométernyire megnyitandó külszíni fejtés kiterjedését 27,7 négyzetkilométerre tervezik.
    
Az Adevarul felidézte, hogy az újabb nagyszabású bányaprojekt ellen több ízben tiltakoztak a Mining Watch Romania nem kormányzati szervezet aktivistái, akik szerint a hatalmas külszíni kitermelés újabb olyan „szörnyű sebhelyet” hagy majd az Erdélyi Érchegységben, mint amilyet a veresvölgyi (Rosia Poieni) rézbánya okozott. A környezetvédők azt is kifogásolták, hogy a koncessziós szerződést megkötő országos ásványkincshatóság hivatali titokként kezeli a bányaprojektek műszaki részleteit, és a Rovina térségébe tervezett aranybánya várható környezeti hatásairól semmit sem hoztak nyilvánosságra.
    
A Rise Project nevű romániai tényfeltáró lap azt állítja, hogy a Samax Romania hivatalos tulajdonosa a torontói tőzsdén jegyzett Carpathian Gold, amely tudomásuk szerint Jean Claude Gandur svájci üzletember érdekeltségi köréhez tartozik. A lap szerint a svájci milliárdos nigériai, kongói, gaboni, elefántcsontparti és iraki altalajkincsekkel üzletelve alapozta meg vagyonát.
 

Hírdetés


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »