Nagyon gatya a helyzet a Jobbik pártalapítványánál is: nem szabályosan tapsolták el a 266 milliót

Nagyon gatya a helyzet a Jobbik pártalapítványánál is: nem szabályosan tapsolták el a 266 milliót

Gazdálkodási és könyvvezetési szabálytalanságokat, hiányosságokat tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Jobbik Magyarországért, a Megújuló Magyarországért, a Liberális Magyarországért és a Váradi András Alapítványnál a 2015-2016. évi ellenőrzés során – közölte az ÁSZ főtitkára hétfőn az MTI-vel.

Holman Magdolna közleményében azt írta, az ÁSZ megállapította, hogy a Jobbik Magyarországért Alapítvány – amely az ellenőrzött időszakban évente 266,2 millió forint költségvetési támogatásban részesült (mint azt korábban megírtuk, őfelsége ellenzékeként a Jobbik alapítványa az idei 274 helyett jövőre 702 milliót fog kapni – a szerk.) – alapító okirata és a gazdálkodására vonatkozó belső szabályozása megfelelt a jogszabályi előírásoknak, ami megteremtette a közpénzekkel való átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjait. A ráfordítások elszámolása 2016-ban viszont nem volt szabályszerű, mert a könyvviteli nyilvántartásban költségelszámolást megalapozó bizonylatok nélkül rögzítettek gazdasági eseményeket.

Az ÁSZ szerint a pártalapítvány – a 2016-ban nyilvánosságra hozott számvevőszéki jelentésben foglalt megállapítások alapján készített – öt pontból álló intézkedési tervének köszönhetően a gazdálkodás szabályozottsága javult, azonban a támogatások elszámolásánál további intézkedések szükségesek.

Nem volt jogszerű könyvvitel a Párbeszéd alapítványánál

A tájékoztatás szerint a Párbeszéd Magyarországért Párt által alapított Megújuló Magyarországért Alapítvány – amely 2014-ben 11,8, 2015-ben és 2016-ban egyaránt 23,6 millió forint költségvetési támogatást kapott – szervezeti kereteinek kialakítása és a gazdálkodásra vonatkozó belső szabályozása 2015-ben és 2016-ban is megfelelt a jogszabályi előírásoknak. 2016-ban viszont a kapott támogatások könyvviteli elszámolása nem volt jogszerű. 2015-2016-ban nem volt szabályszerű a ráfordítások elszámolása sem, mert a könyvviteli elszámolást közvetlenül alátámasztó bizonylatok a jogszabályban előírt követelményeknek nem feleltek meg, illetve a könyvviteli nyilvántartásban költségelszámolást megalapozó bizonylatok nélkül rögzítettek gazdasági eseményeket.

Nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak a tevékenységről szóló 2014-es és 2015-ös jelentések összeállítása és közzététele sem, a 2016. évi tevékenységről pedig nem készítettek éves jelentést. 2014-ről nem volt hiteles számviteli beszámolójuk, a 2015. és a 2016. évi számviteli beszámolókat pedig nem támasztották alá leltárral – tudatta Holman Magdolna. Hozzátette, az ÁSZ azt is feltárta, hogy a Megújuló Magyarországért Alapítvány 2016-ban a törvényben meghatározott összeghatárt meghaladó támogatásokat fogadott el, összesen 2 millió 770 ezer forintot. A támogatásokat nyújtók azonosításához szükséges adatokat és a támogatás összegét azonban a jogszabályi előírás ellenére nem tette közzé.

A törvényi rendelkezések megsértésével elfogadott támogatást az alapítványnak 15 napon belül be kell fizetnie a központi költségvetésnek. Ennek befizetéséről az ÁSZ megküldte a felhívást a pártalapítványnak, és értesítette erről a Magyar Államkincstárat. A vonatkozó törvényi előírás szerint a pártalapítvány költségvetési támogatását csökkenteni kell az elfogadott támogatás értékével a következő negyedévben – olvasható a közleményben.

Pont a Liberálisoknál nem volt meg a transzparencia

Hírdetés

Hibáztak a Liberálisok is: az ÁSZ-jelentés szerint a Liberális Magyarországért Alapítvány – amely 2014-ben 2,1, 2015-ben és 2016-ban 4,3-4,3 millió forint költségvetési támogatást kapott – ugyan alapító okiratában a gazdálkodás szervezeti kereteinek kialakítását a jogszabályokban előírtaknak megfelelően tette, azonban a gazdálkodására vonatkozó belső szabályozás nem volt jogszerű, ezáltal nem teremtették meg a közpénzekkel való átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjait. A Magyar Liberális Párt alapítványa a könyvvezetésénél nem tartotta be a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket sem, mert a költségvetési támogatások felhasználása nem volt átlátható. Nem teljesítette továbbá a 2014-2016. évi számviteli beszámoló elkészítési és éves jelentés közzétételi kötelezettségét.

Éves beszámolók nem voltak rendben a már megszűnt Együtt alapítványánál

Az Együtt pártalapítványa, a Váradi András Alapítvány – amely 2014-ben 20,6, 2015-2016-ban 41,3-41,3 millió forint költségvetési támogatást kapott – 2015-2016. évi gazdálkodásáról az ÁSZ megállapította, hogy szervezeti kereteinek kialakítása és az ellenőrzött időszakban elfogadott támogatások számviteli elszámolása megfelelt a jogszabályi előírásoknak. A gazdálkodásra vonatkozó belső szabályzatkészítési kötelezettségének azonban a jogszabályi előírások ellenére nem tett eleget. Könyvvezetése és gazdálkodása során nem tartotta be a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, mert a ráfordítások elszámolása során elmulasztotta az utalványozást, illetve a végrehajtás igazolását – áll a közleményben.

Az Együtt alapítványának 2015-2016. évi egyszerűsített éves beszámolói a jogszabályi előírásoknak nem feleltek meg. A 2014. évi tevékenységéről készített jelentését pedig a jogszabályi előírás ellenére nem tette közzé saját honlapján – írta a főtitkár.

A közlemény szerint az ÁSZ javaslatokat fogalmazott meg a kuratóriumok elnökeinek. A pártalapítványoknak harminc napon belül intézkedési tervet kell készíteniük, a Megújuló Magyarországért, a Liberális Magyarországért és a Váradi András Alapítvány esetében az intézkedési terv elkészítése alapvető feltétele annak, hogy az érintett pártalapítványok elkerüljék a költségvetési támogatásuk felfüggesztésére irányuló, törvényben rögzített számvevőszéki kezdeményezést.

Az Állami Számvevőszék kétévenként ellenőrzi azoknak az alapítványoknak a gazdálkodását, amelyek állami költségvetési támogatásban részesültek. A három 2014-ben alapított pártalapítvány esetében az ÁSZ ellenőrizte a tevékenységükről szóló éves jelentéskészítési, beszámolókészítési és közzétételi kötelezettség teljesítését 2014-re vonatkozóan is.

(MTI)

Hangfelvétel: "pénz, bármi kell, adom, csak Sneidert támogassátok!" – Így történt az a bizonyos végigtelefonálás

"A Jobbik tárgyalói nagy sikert értek el" – Sneider a képviselői fizetésemelés megszavazásáról

Így már jut az ÁSZ-bírságra: sokkal több pénzt kapnak jövőre a pártalapítványok, a Jobbiké például 274 helyett 702 milliót


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »