Nagyon elszólta magát az államtitkár

Az úriember nem mást mondott, mint hogy „Magyarország a következő húsz, harminc évben a térség vezető országává, Európa egyik legélhetőbb országává szeretne válni”. Lendüljünk most túl azon, hogy kissé nagyképű dolog állami hivatalt felavatni, miután a napokban jelentették be, hogy 9-10.000 hivatalnok kirúgását tervezik, koncentráljunk inkább az időintervallumra és magára a célra.

20-30 év, egy egész emberöltő alatt akarjuk utolérni nem Európát, nem a nyugati életszínvonalat és béreket, hanem a szomszédos államokat. Szlovákiát, Lengyelországot. 

Úgy tűnik, hogy a kormány nyíltan beismerte, amit jórészt az összes gazdasági szakember és pénzügyi elemző mond: a közép-kelet európai országok között Magyarország lényegében sereghajtó lett mind gazdasági szempontból mind a fizetések tekintetében. A harsogó propagandával ellentétben minden elérhető statisztika azt mutatja, hogy mára a magyar életszínvonal Romániával áll egy szinten, sőt egyes mutatókban keleti szomszédunk meg is előzött minket.   

Hírdetés

Orbán Viktor szerint 2030-ra kell felzárkóznunk Ausztria mellé, ám ezek szerint még a V4-ek szintje is komoly kihívást jelent.

Szerző: Szathmáry-Király Gábor

(Fotó: Pesthy Márton/Napló)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »