Nagyon durva botrány a Parlamentben

Nagyon durva botrány a Parlamentben

Komoly szereptévesztéstől szenved a magyar ellenzék. Azt gondolja, hogy a magyar munkavállalókat meg kell védenie a Munka Törvénykönye azon módosításától, hogy – önkéntes hozzájárulás, a munkáltatóval történt megállapodás alapján – többet dolgozhassak annál, mint a jelenleg megállapítható túlóra mértéke. S ha beleegyeznek és alkalmanként szükség van a többletmunkájukra, azt a módosításra kerülő jogszabály alapján hónap végén természetesen ugyanúgy kifizetik nekik, mint eddig.

Az ellenzék képtelen felfogni, hogy ez a törvénymódosítás egyformán szolgálja a munkavállalók és a munkáltatók érdekeit. A magyar cégekéit éppúgy, mint a multikét. A hitelességdeficitben, kóros mondanivaló- és támogatottsághiányban szenvedő ellenzék valamiért a fejébe vette, hogy ez a jogszabálymódosítás teremtette lehetőség szerintük méltatlanul kizsákmányolja a dolgozókat s ezért elhatározta, hogy foggal-körömmel megvédi a munkavállalók érdekeit. Azokat a jogokat, amelyek védelméből a munkavállalók köszönik szépen, de nem kérnek.

Hiába szervezett ugyanis érdekvédő tüntetést néhány szakszervezet a múlt szombatra, hiába mozgósítottak mindenkit, akit csak elértek az ország minden tájáról. Az Alkotmány utcába összejött néhány ezer ember – többségében fizetett szakszervezeti alkalmazottakból s munkaköri kötelességből demonstráló, szintén fizetett ellenzéki politikusokból álló – kicsiny csapata jól példázta, hogy a munkavállalók minap már 4,5 milliósra duzzadt serege – soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon – egyáltalán nem érzi kizsákmányolónak ezt a törvénymódosítást. Sőt! Az ellenzék által a politikai haszonszerzés céljából aljas módon rabszolgatörvénynek minősített jogszabályváltozás elnevezését pedig egyenesen kikérik maguknak.

A tüntetés nyilvánvaló szombati kudarca után az ellenzék képviselői hétfőn a parlamentben próbálták ellehetetleníteni a T. Ház működést. Az az MSZP vezette ellenzék, amely kormányzása idején egy millió embert tett munkanélkülivé és kétszer akkora jövedelemadó-kulccsal büntette a munkavállalókat, mint a jelenlegi mérték. Az emberek már rég rájöttek, hogy ez az MSZP igazi arca. S azt is jól tudják, hogy a 2925 módosítóindítvány beterjesztésével, közbekiabálásokkal, fütyüléssel s más méltatlan magatartással megvalósuló parlamenti obstrukciójuk nem a munkavállalók, hanem a saját, kicsinyes megélhetési érdekeiket szolgálják. Ezzel könyörögnek, hogy a botrány kapcsán figyeljen már rájuk a közvélemény azon piciny része, amely még elhiszi, hogy nem saját, jól fizető képviselői egzisztenciájukért erőlködnek, hanem a munkavállalók, ha tetszik a választók érdekeiért. Szerencsére egyre kevesebben vannak. Orbán parlamentje pedig nem engedi megfúrni a munkavállalók érdekeit, mert „a kormány a munkások oldalán áll” – jelentette ki a kormányfő.

Hírdetés

Ezért megy jól a gazdaságnak is, jóllehet az Európa szerte jelentkező kapacitáshiányt Magyarországon is nagyon érzik a cégek. Azért ad a várhatóan ma elfogadásra kerülő törvény lehetőséget az önkéntes többletmunkára, hogy a hazai munkaerő végezhesse el a feladatokat. A kapacitáshiányos munkaerőpiac pedig olyannyira védi a munkavállalókat, hogy a munkaadóknak meg sem fordulhat a fejükben a munkavállalók akaratuk ellenére való foglalkoztatása, mert számolnak a fölmondással, azzal, hogy a munkaerőhiánnyal küzdő cégek kapva kapnak az így felszabaduló, jól képzett munkaerő után. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a krónikus szereptévesztésben szenvedő ellenzék botránykeltésével ezúttal is a jól működő gazdaság kerékpárja küllői közé akarja bedugni a botot.

Tisza István miniszterelnök, akadémikus az obstrukcióval kapcsolatban Deák Ferencet, a haza bölcsét idézi, aki egyszerűn úgy fogalmazott, hogy a „házszabályokat tisztességes emberek számára alkották”.

Horváth K. József – https://leander.blogstar.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »