Darabonként nettó 15 ezer forintért vásárolt a kereskedelmi forgalomban 5-6 ezer forintért kapható műanyag kismotorokat a korábbi, Hankó Balázs vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium Balásy Gyula vállalkozásaitól.
A telex.hu összeállításából az derül ki, hogy a Szociális és Családügyi Minisztérium által kényszerűen kiadott dokumentumok szerint a KIM összesen 12 ezer darab kismotort szerzett be a New Land Media Kft.-től és a Lounge Design Kft.-től nettó 185,3 millió forintért, amelyhez további 3 millió forintos költséget jelentett a járművek „családbarát” felmatricázása.
Ez a piaci árakhoz képest
körülbelül háromszoros túlárazást jelent.
A beszerzés egy nettó 2,8 milliárd forintos keretszerződés része volt, amelyet még 2025 novemberében írt alá a minisztérium a Balásy-féle cégcsoporttal.
A kapott adatsorokból a játékjárművek vármegyei eloszlása is ismertté vált. A Fidesz-kormányzat a legtöbb kismotort Pest (1611 darab), Borsod-Abaúj-Zemplén (664 darab) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (653 darab) vármegyében osztotta szét a vidéki bölcsődék között, míg a legkevesebb eszköz Nógrád (141 darab), Tolna (164 darab) és Zala (216 darab) vármegyébe került.
A beszállító Lounge-csoport ellen – az alvállalkozói kifizetések körüli tavaszi problémák és a bankszámlák zárolása után – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Adó- és Vámigazgatósága a közelmúltban végrehajtási eljárást indított.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


