A szupermarketek polcain egyre több kovászos feliratú kenyér jelenik meg, ám a valóság sokszor messze áll a reklámozott természetességtől. Míg a kézműves pékségek hagyományos módszerekkel, gondosan érlelt kovásszal dolgoznak, addig az ipari gyártók gyakran csak a kovász jellegű kovászt használnak. De mi a különbség valójában? És miért fontos ez a számunkra? Hogy próbál az ipar átverni minket? A Tudatos Vásárlók Egyesülete hamarosan kovász kihívást indít, ennek kapcsán mélyedtünk el a kovászok, és a kovásznak látszó élelmiszerek világában.
Az élelmiszerkönyv problémája: minden kovász, ami annak látszik?
A probléma gyökere az élelmiszerkönyvi definícióban rejlik, amit a Pipacs Pékség is idéz. „Az élelmiszerkönyvben még mindig kovász = liszt + víz + élesztő, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag bármit lehet kovászos kenyérnek nevezni.”
Ez a megengedő szabályozás lehetővé teszi, hogy az ipari gyártók hozzáadott élesztővel készített termékeiket is kovászos kenyérként árulják, miközben azok semmiben sem hasonlítanak a hagyományos, természetes kovásszal készült kenyerekre.
Az Élelmiszerkönyv pedig így fogalmaz a kovászról: „a közvetett tésztakészítési eljárás során alkalmazott, a feldolgozandó liszt egy részéből, élesztőből, illetve starterkultúrából, vízből készített, majd érlelt előtészta, amelyet az élesztő és a tejsavbaktériumok elszaporítása, szén-dioxid-gáz képzése, valamint jellemző savak, íz és aromák kialakítása céljából használnak fel.”
Természetes Kovász ≠ élesztős kovász
Ehhez képest meghatároznak kovászt helyettesítő kovászkészítményt is: „mely fermentációval készített, rendszerint a közvetlen kenyérkészítés hátrányainak mérséklésére alkalmazott, szárított por alakú vagy folyékony segédanyag, amelynek bélzetszínező hatása nincs.”
Érdekességképp érdemes megemlíteni, hogy a 2. világháború végén még élt az „élesztős kovászolási eljárás” kifejezés, amely arra volt hivatott, hogy ne csapják be a vevőket. Egy szakértő szerint „teljesen korrekt lenne, ha törvényileg visszatérne ez a kifejezés és a hozzáadott élesztő nélküli termékek viselhetnék csak a kovászos elnevezést.”
Arra a tömegtermékeket készítők is rájöttek, hogy a kovászos kenyérnek egyre nagyobb keletje van, ezért is található a piacon egyre több kovászosnak hívott termék, amivel ügyesen lehet manipulálni az embereket, ráadásul teljesen törvényes, ami történik. Még azzal se lehet vádolni a gyártókat, hogy átverik a fogyasztókat, pedig a valóságban pontosan ez történik. Hogy kevesen olvassák el a 3-as betűtípussal írt összetételt? Az már mindenkinek a maga problémája – gondolhatják, és ez a megközelítés vélhetően működik is.
Így készíts otthon kovászmagot és ősgabonából kenyeret!
Hogy mi a baj a nagyüzemi kovászos kenyerekkel, azt Dr. Szira Fruzsina az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) vezető kutatója magyarázta el.
„A kovászos jelző vagy kovászos kenyér használatát jelenleg nem szabályozza az Élelmiszerkönyv, nincs definiálva hogy mire lehet ráírni és mire nem, egyfajta szürke zóna. Egyedül azt határozza meg az Élelmiszerkönyv, hogy mi a kovász. Az Élelmiszerkönyv szerint a kovász egy élesztővel vagy starterkultúrával készített előtészta. A valódi kovász definíciója azonban valami ilyesmi lenne: liszt és víz spontán erjedésével készített előtészta, amely élesztő vagy starterkultúra hozzáadása nélkül készül.”
Hogyan készül az ipari vagy nagyüzemi „kovászos” kenyér? „Az Élelmiszerkönyv szerint nincs ilyen kategória, hogy ipari kovászos kenyér. Ez inkább a köznyelvi szóhasználat része, és az élelmiszerkönyvi kovász definíció miatt kialakult helyzet következménye – ahogy a vadkovász elnevezés is. Célja, hogy az élesztő nélküli, hosszú kelesztésű (vagy fermentált) kenyereket megkülönböztesse az ipari kovászos kenyértől. Ez itt azt jelenti, hogy az élelmiszerkönyv szerint kovászos, de nem hosszú kelesztéssel és természetes kovásszal készül, hanem pár óra alatt, és tartalmazhat élesztőt és/vagy kovásznak hívott starterkultúrát (általában csak nyomokban és ízesítés miatt). Ez a két típusú kenyér gyakorlatilag két teljesen különálló termék kellene legyen és ennek megkülönböztetésre használja a kézműves-kovászos pékszakma az ipari kovászos kenyeret” – mondta el Dr. Szira Fruzsina.
Mi a valódi kovász?
A természetes kovász készítése évezredes hagyomány, amely csak két alapanyagot igényel: lisztet és vizet.
Dr. Szira Fruzsina szerint a természetes kovász sokkal több, mint egyszerű sütőipari alapanyag. Persze felmerül a kérdés, nem mindegy, hogy élesztő vagy kovász? Nagyon nem. Ugyanis teljesen más beltartalmi értékekkel rendelkezik a kovászos kenyér amely hosszú kelesztéssel készül (más ízű, tovább eltartható, alacsonyabb a glikémiás indexe, könnyebben emészthető, az ásványi anyagok könnyebben felvehetővé válnak.
A szakember szerint két kritikus különbség van a kettő között: a mikrobiális sokféleség, amely a kovászban jelen van az élesztőben nincs, illetve az idő, amely alatt a kenyér elkészül. Az egyik nagyságrendileg 2-3 óra a másik pedig 12-24 óra.
A gyakorlat mestere: Váczi Gergely és az Orma Pékség
Váczi Gergely története jól példázza, hogy a kovász iránti szenvedély képes megváltoztatni egy ember életét. A pécsi építész, munkájába kicsit belefáradva úgy döntött, hogy vegán pékséget nyit Pécs belvárosában, ahol köves malomban őrült gabonákkal és kizárólag természetes kovásszal dolgozik. A pékségben egy különleges, állítólag 120 éves cseh kovásszal dolgoznak, amelyet Peter Schumann vermonti bábszínész-péktől kaptak, akinek még a nagymamája kezdte el etetni a kovászt a legenda szerint. Gergely pékségében csak magyarországi vegyszermentes gabonából készülnek a termékek, és ősgabonákat is igen szívesen használ.
Az üzlet annyira jól működik, hogy terjeszkedik, nemsokára Budapesten nyit üzletet, mely ugyanezeken az elveken alapul. A tudást viszont nem tartja meg magának, az Orma Pékség részt vesz a Tudatos Vásárlók ősgabonás kihívásában. Ennek keretében Váczi Gergely webinárt tart a természetes kovász használatáról és az ősgabonák feldolgozásáról, mesél majd arról, hogy hogyan lesz a magból kenyér, és miért fontos, hogy milyen malomban őrlik meg a lisztet.
362
Felismered a különböző gabonákat?
1 / 7
Csupasz szemű gabona, aratáskor a gabonaszemek kiperegnek a pelyvalevélből.Habár minden búzafaj tartalmaz sikért (glutént), egyedül ebből lehet levegős-buborkékos, könnyű szerkezetű kenyeret készíteni. A többi búzafajból készült kenyér mindegyike sokkal tömörebb.Az élelmezésben betöltött szerepe kiemelkedő.Magyarország 1300 körül már búzát exportált nyugatra, ekkor jellemzően tájfajtákat termesztettek. A modern nemesítés a 19. század végén 20. század elején indult, hazai nemesítésű egyik első búzafajtánk a Bánkúti 1201 (1931). Durumbúza Kenyérbúza Tönke if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’26’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiMTA4IjoiMCIsIjEwOSI6IjEiLCIxMTAiOiIwIn19’;
2 / 7
Ősgabona, hántolni kell, a kenyérbúza pelyvás szemű rokona.Nyugat-Európában a középkor uralkodó gabonája, Magyarországon a 19. század végéig termesztették majd feledésbe merültNedvesebb csapadékosabb területek jellemző gabonája, amely jól tűrte a hideg teleket, európai elterjedése ennek is köszönhető, azonban mára a termesztése visszaszorult. A tönkénél és alakornál igényesebb gabona, elterjedése a mezőgazdaság fejlődésével párhuzamosan zajlott, amíg a csupasz szemű kenyérbúza ki nem szorította a termesztésből.Napjainkban reneszánszát éli, Magyarországon jórészt biogazdaságok termesztik. Durumbúza Tönköly Alakor if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’25’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiMTA1IjoiMCIsIjEwNiI6IjEiLCIxMDciOiIwIn19’;
3 / 7
A búza nemzettség legősibb tagja, vad változata a kenyér búza egyik őse. Ötzi a jégember is ilyen búzát fogyaszthatott.Pelyvás gabona vagy ősgabona, hántolni kell. Keskeny, egysoros kalászai vannak és egyszemű búzának is hívják, mert kalászkánként 1 szemet terem. Hegyvidéki és marginális területek igénytelen, alacsony tápanyagigényű gabonafaja, amely keveset terem, de jó betegség-ellenálósággal rendelkezik.Magasra nő, szalmáját gyakran gombatermesztéshez is felhasználják.A belőle készült kenyeret formában sütik, mert a tönkölyhöz hasonlóan lágy sikérrel rendelkezik.Lisztje a durumbúzához hasonlóan sárgás, karotinban gazdag, magas biológiai értékű és könnyen emészthető. Kenyérbúza Durumbúza Alakor if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’20’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiOTAiOiIwIiwiOTEiOiIwIiwiOTIiOiIxIn19’;
4 / 7
Csupasz szemű gabona, a tönke a legközelebbi rokonaKemény szemű búzának is hívják és a mediterrán területek népszerű búzafaja.Őrleménye sárgásabb színű, amely magasabb béta-karotin tartalmának köszönhető.Tojás nélkül is jó állagú tésztát ad, leggyakrabban száraztészták alapanyaga készül belőle.Glikémiás indexe alacsonyabb, mint a kenyérbúzáé. Kenyérbúza Durumbúza Tönke if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’21’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiOTMiOiIwIiwiOTQiOiIxIiwiOTUiOiIwIn19’;
5 / 7
Pelyvás gabona, hántolni kell.Virágzata bugavirágzat (szemben az összes többi listában szereplő gabonával, amelynek kalászvirágzata van).Gluténmentes gabona. Tönke Árpa Zab if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’22’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiOTYiOiIwIiwiOTciOiIwIiwiOTgiOiIxIn19’;
6 / 7
Ha több rovarriasztót fújsz magadra, védettebb leszel.
Igaz. Nem igaz. if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’23’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiOTkiOiIwIiwiMTAwIjoiMCJ9fQ==’;
7 / 7
Csíráztatott majd kiszárított (aszalt vagy pörkölt) formáját malátának hívjuk, ami a sörgyártás alapanyaga, ehhez hántolás nélkül használják.Hántolt és koptatott verziója a gersli avagy …gyöngy, amelyet leggyakrabban a sólet alapanyagaként használunk, de önálló köretként a rizst is helyettesíthetjük vele.Kalásza lehet két-, négy- vagy hatsoros. A sör általában a kétsoros tavaszi gabonából készül, amelyet bókoló (lefelé hajló) kalászairól ismerhetünk fel a legkönnyebben.Az ókorban a tönke mellett ez számított a legfontosabb gabonafélének, mind állati takarmányozás, mind emberi fogyasztásra ezt termesztették.A történelem során fokozatosan veszített népszerűségéből és élelmezésben betöltött szerepét átvette a búza. Árpa Durumbúza Rozs if(typeof window.quizOptions_3 === ‘undefined’){ window.quizOptions_3 = []; } window.quizOptions_3[’24’] = ‘eyJxdWVzdGlvbl9hbnN3ZXIiOnsiMTAyIjoiMSIsIjEwMyI6IjAiLCIxMDQiOiIwIn19’;
Az eredményed:
LinkedIn Facebook VKontakte
div#ays-quiz-container-3 * { box-sizing: border-box; } #ays-quiz-container-3 [id^=’ays_finish_quiz_’] div.step div.ays-abs-fs { width: 90%; } /* Styles for Internet Explorer start */ #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 { } /* Styles for Quiz container */ #ays-quiz-container-3{ min-height: 350px; width:400px; background-color:#ffffff; background-position:center center;border-radius:0px 0px 0px 0px;box-shadow: 0px 0px 15px 1px rgba(0,0,0,0.4);border: none;} /* Styles for Navigation bar */ #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 { width: 100%; max-width: 100%; margin: auto;border-radius:0px 0px 0px 0px;box-shadow: none;border: none;} #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item a.ays_questions_nav_question { /* color: #515151; border-color: #515151; background-color: #ffffff; */ color: #000; border-color: #dddddd; background-color: #ffffff; outline: unset; text-decoration: unset; } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item.ays-quiz-questions-nav-item-active a.ays_questions_nav_question { /* box-shadow: inset 0 0 5px #515151, 0 0 5px #515151; */ box-shadow: 0px 3px 5px rgba(143, 143, 143, 0.38); background: #E5E7ED; outline: unset; border-color: transparent; } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item.ays-quiz-questions-nav-item-answered a.ays_questions_nav_question { /* color: #ffffff; border-color: #ffffff; background-color: #515151; */ color: #C6C6C6; border-color: transparent; background-color: #F5F5F5; } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item a.ays_questions_nav_question.ays_quiz_correct_answer { /* color: rgba(39, 174, 96, 1); border-color: rgba(39, 174, 96, 1); */ color: #000; border-color: transparent; background-color: rgba(39, 174, 96, 0.4); } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item a.ays_questions_nav_question.ays_quiz_wrong_answer { /* color: rgba(243, 134, 129, 1); border-color: rgba(243, 134, 129, 1); */ color: #000; border-color: transparent; background-color: rgba(243, 134, 129, 0.4); } #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item.ays-quiz-questions-nav-item-active a.ays_questions_nav_question.ays_quiz_correct_answer, #ays-quiz-questions-nav-wrap-3 .ays-quiz-questions-nav-content .ays-quiz-questions-nav-item.ays-quiz-questions-nav-item-active a.ays_questions_nav_question.ays_quiz_wrong_answer { /* filter: drop-shadow(0px 3px 5px rgba(143, 143, 143, 0.38)); */ box-shadow: 0px 3px 5px rgba(143, 143, 143, 0.38); } #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-questions-nav-bookmark-box { position: absolute; top: 40px; right: 40px; z-index: 10; } #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-questions-nav-bookmark-box .ays-navbar-bookmark { height: 100%; cursor: pointer; width: 13px; box-shadow: unset; } /* Styles for questions */ #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 div.step { min-height: 350px; } /* Styles for text inside quiz container */ #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-start-page *:not(input), #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container label[for^=”ays-answer-„], #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-matching-field-choice, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container p, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container form .step:not(.ays_thank_you_fs) p, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-fs-title, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-fs-subtitle, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .logged_in_message, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-quiz-limitation-count-of-takers, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays-quiz-limitation-count-of-takers *, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays_score_message, #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays_message{ color: #515151; outline: none; } #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-questions-container .ays_question_hint { color: #515151; } /* Quiz title / transformation */ #ays-quiz-container-3 .ays-fs-title{ text-transform: uppercase; font-size: 21px; text-align: center; text-shadow: none; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-password-message-box, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-note-message-box, #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question, #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question *:not([class^=’enlighter’]) { color: #515151; } #ays-quiz-container-3 textarea, #ays-quiz-container-3 input::first-letter, #ays-quiz-container-3 select::first-letter, #ays-quiz-container-3 option::first-letter { color: initial !important; } #ays-quiz-container-3 p::first-letter:not(.ays_no_questions_message) { color: #515151 !important; background-color: transparent !important; font-size: inherit !important; font-weight: inherit !important; float: none !important; line-height: inherit !important; margin: 0 !important; padding: 0 !important; } #ays-quiz-container-3 .select2-container, #ays-quiz-container-3 .ays-questions-container form .ays-quiz-answers .ays-field * { font-size: 15px; } #ays-quiz-container-3 .ays-fs-subtitle p { text-align: center ; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question p { font-size: 16px; text-align: center; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question { text-align: center ; margin-bottom: 10px; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question pre { max-width: 100%; white-space: break-spaces; } div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays-field, div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays-field input~label[for^=’ays-answer-‘], div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays-modern-dark-question *, div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays_quiz_question, div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container .ays_quiz_question *{ word-break: break-word; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-timer p { font-size: 16px; } #ays-quiz-container-3 section.ays_quiz_redirection_timer_container hr, #ays-quiz-container-3 section.ays_quiz_timer_container hr { margin: 0; } #ays-quiz-container-3 section.ays_quiz_timer_container.ays_quiz_timer_red_warning .ays-quiz-timer { color: #ff0000; } #ays-quiz-container-3 .ays_thank_you_fs p { text-align: center; } #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’text’], #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’url’], #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’number’], #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’email’], #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’tel’], #ays-quiz-container-3 .information_form textarea, #ays-quiz-container-3 .information_form select, #ays-quiz-container-3 .information_form option { color: initial !important; outline: none; margin-left: 0; background-image: unset; } #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’checkbox’] { margin: 0 10px; outline: initial; -webkit-appearance: auto; -moz-appearance: auto; position: initial; width: initial; height: initial; border: initial; background: initial; } #ays-quiz-container-3 .information_form input[type=’checkbox’]::after { content: none; } #ays-quiz-container-3 .wrong_answer_text{ color:#ff4d4d; } #ays-quiz-container-3 .right_answer_text{ color:#33cc33; } #ays-quiz-container-3 .right_answer_text p { font-size:16px; } #ays-quiz-container-3 .wrong_answer_text p { font-size:16px; } #ays-quiz-container-3 .ays_questtion_explanation p { font-size:16px; } #ays-quiz-container-3 .wrong_answer_text *:not(strong):not(a) { text-transform:none; text-decoration: none; letter-spacing: 0px; font-weight: normal; } #ays-quiz-container-3 .ays_questtion_explanation *:not(strong):not(a) { text-transform:none; text-decoration: none; letter-spacing: 0px; font-weight: normal; } #ays-quiz-container-3 .right_answer_text *:not(strong):not(a) { text-transform:none; text-decoration: none; letter-spacing: 0px; font-weight: normal; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-note-message-box p { font-size:14px; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-note-message-box *:not(strong):not(a) { text-transform:none; text-decoration: none; letter-spacing: 0px; font-weight: normal; } #ays-quiz-container-3 .ays_cb_and_a, #ays-quiz-container-3 .ays_cb_and_a * { color: rgb(81,81,81); text-align: center; } #ays-quiz-container-3 iframe { /*min-height: 350px;*/ } #ays-quiz-container-3 label.ays_for_checkbox, #ays-quiz-container-3 span.ays_checkbox_for_span { color: initial !important; display: block; } /* Quiz textarea height */ #ays-quiz-container-3 textarea { height: 100px; min-height: 100px; } /* Quiz rate and passed users count */ #ays-quiz-container-3 .ays_quizn_ancnoxneri_qanak, #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_rete_avg{ color:#ffffff; background-color:#515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-questions-container > .ays_quizn_ancnoxneri_qanak { padding: 5px 20px; } #ays-quiz-container-3 div.for_quiz_rate.ui.star.rating .icon { color: rgba(81,81,81,0.35); } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_rete_avg div.for_quiz_rate_avg.ui.star.rating .icon { color: rgba(255,255,255,0.5); } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_rete .ays-quiz-rate-link-box .ays-quiz-rate-link { color: #515151; } /* Loaders */ #ays-quiz-container-3 div.lds-spinner, #ays-quiz-container-3 div.lds-spinner2 { color: #515151; } #ays-quiz-container-3 div.lds-spinner div:after, #ays-quiz-container-3 div.lds-spinner2 div:after { background-color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .lds-circle, #ays-quiz-container-3 .lds-facebook div, #ays-quiz-container-3 .lds-ellipsis div{ background: #515151; } #ays-quiz-container-3 .lds-ripple div{ border-color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .lds-dual-ring::after, #ays-quiz-container-3 .lds-hourglass::after{ border-color: #515151 transparent #515151 transparent; } /* Stars */ #ays-quiz-container-3 .ui.rating .icon, #ays-quiz-container-3 .ui.rating .icon:before { font-family: Rating !important; } /* Progress bars */ #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-progress { border-color: rgba(81,81,81,0.8); } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-progress-bg { background-color: rgba(81,81,81,0.3); } #ays-quiz-container-3 .ays-progress-value { color: #515151; text-align: center; } #ays-quiz-container-3 .ays-progress-bar { background-color: #819d87; } #ays-quiz-container-3 .ays-question-counter .ays-live-bar-wrap { direction:ltr !important; } #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-fill{ color: #515151; border-bottom: 2px solid rgba(81,81,81,0.8); text-shadow: 0px 0px 5px #ffffff; } #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-fill.ays-live-fourth, #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-fill.ays-live-third, #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-fill.ays-live-second { text-shadow: unset; } #ays-quiz-container-3 .ays-live-bar-percent{ display:none; } /* Music, Sound */ #ays-quiz-container-3 .ays_music_sound { color:rgb(81,81,81); } /* Dropdown questions scroll bar */ #ays-quiz-container-3 blockquote { border-left-color: #515151 !important; } /* Quiz Password */ #ays-quiz-container-3 .ays-start-page > input[id^=’ays_quiz_password_val_’], #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-password-toggle-visibility-box { width: 100%; margin: 0 auto; } /* Question hint */ #ays-quiz-container-3 .ays_question_hint_container .ays_question_hint_text { background-color:#ffffff; box-shadow: 0 0 15px 3px rgba(0,0,0,0.6); max-width: 270px; color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays_question_hint_container .ays_question_hint_text p { max-width: unset; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-additonal-box { display: flex; justify-content: flex-end; align-items: center; position: relative; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results .ays_user_points_container { position: absolute; top: 0; right: 0; left: 0; bottom: 0; text-align: center; font-size: 16px; margin: 0.625em; } /* Quiz Export PDF */ #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box { background-color:#ffffff; box-shadow: 0 0 15px 3px rgba(0,0,0,0.6); box-shadow: 0.025px 0.025px 1px 1px rgba(0,0,0,0.2), 0px 2px 1px 0px rgba(0,0,0,0.14), 0px 2px 5px 0 rgba(0,0,0,0.12); max-width: 190px; color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item:hover, #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item:focus { background-color: rgba(129,157,135,0.3); } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item:active { background-color: rgba(129,157,135,1); } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item { color: #515151; display: flex; justify-content: space-between; align-items: center; font-size: 14px; background-image: unset; box-shadow: unset; border-radius: unset; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item .ays-export-quiz-dropdown-item-icon { margin-left: 10px; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-img-icon-content-div svg path { stroke: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-img-icon-content-div svg circle { fill: rgba(129,157,135,0.3); } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container .ays-export-quiz-button-more-box .ays-export-quiz-dropdown-item-icon svg path { fill: rgba(81,81,81,1); } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-additonal-box svg { position: revert; } #ays-quiz-container-3 .ays_questions_hint_max_width_class { max-width: 80%; } /* Information form */ #ays-quiz-container-3 .ays-form-title{ color:rgb(81,81,81); } /* Quiz timer */ #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-redirection-timer, #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-timer{ color: #515151; text-align: center; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-after-timer * , #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-redirection-timer *, #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-timer * { text-align: center; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-timer.ays-quiz-message-before-timer:before { display: inline-block; font-weight: 500; text-align: center; width: auto; margin-right: 5px; } /* Quiz buttons */ #ays-quiz-container-3 input#ays-submit, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .step[data-type=’fill_in_blank’] .action-button.ays_check_answer, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .step[data-type=’checkbox’] .action-button.ays_check_answer, div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_restart_button, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn { background-color: #819d87; color:#515151; font-size: 17px; padding: 10px 20px; border-radius: 3px; white-space: nowrap; letter-spacing: 0; box-shadow: unset; white-space: normal; word-break: break-word; background-image: unset; width: auto; } #ays-quiz-container-3 input#ays-submit, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 input.action-button, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn { } div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_check_answer { padding: 5px 10px; font-size: 17px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_download_certificate { white-space: nowrap; padding: 5px 10px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_arrow { color:#515151!important; white-space: nowrap; padding: 5px 10px; } #ays-quiz-container-3 input#ays-submit:hover, #ays-quiz-container-3 input#ays-submit:focus, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button:hover, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button:focus, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn:hover, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn:focus { box-shadow: 0 0 0 2px #515151; background-color: #819d87; } #ays-quiz-container-3 .ays_restart_button { color: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays_restart_button_p { display: flex; justify-content: center; flex-wrap: wrap; } #ays-quiz-container-3 .ays_buttons_div { justify-content: center; } #ays-quiz-container-3 .step:first-of-type .ays_buttons_div { justify-content: center !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results_page .ays_score span { visibility: visible; } #ays-quiz-container-3 input[type=’button’], #ays-quiz-container-3 input[type=’submit’] { color: #515151 !important; outline: none; } div#ays-quiz-container-3 .ays-quiz-questions-nav-wrap .ays-quiz-questions-nav-item .ays_questions_nav_question:focus-visible, div#ays-quiz-container-3 input[type=’button’]:focus-visible, div#ays-quiz-container-3 input[type=’submit’]:focus-visible { outline: -webkit-focus-ring-color auto 1px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_early_finish.action-button[disabled]:hover, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_early_finish.action-button[disabled]:focus, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_early_finish.action-button[disabled], #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_arrow.action-button[disabled]:hover, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_arrow.action-button[disabled]:focus, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 i.ays_arrow.action-button[disabled] { color: #aaa !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_finish.action-button{ margin: 10px 5px; } #ays-quiz-container-3 .ays-share-btn.ays-share-btn-branded { color: #fff; margin-bottom: 5px; display: inline-block; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-title-text-to-speech-icon { cursor: pointer; position: absolute; left: 0px; top: 0px; z-index: 1; } div#ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-question-title-text-to-speech-icon svg path { fill: #515151; } /* Question answers */ #ays-quiz-container-3 .ays-field { border-color: #444; border-style: solid; border-width: 1px; box-shadow: none;flex-direction: row-reverse; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-answers .ays-field:hover{ opacity: 1; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field label.ays_answer_caption[for^=’ays-answer-‘] { z-index: 1; position:initial;bottom:0;} #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field input~label[for^=’ays-answer-‘] { padding: 5px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field { margin-bottom: 10px; position: relative; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays_grid_view_container .ays-field.ays_grid_view_item { /* width: calc(50% – 5px); */ width:calc(100% /2 – 4px);; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field.ays_grid_view_item:nth-child(odd) { margin-right: 5px; }#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field.ays_grid_view_item:nth-child(odd) { margin-right: 5px; }#ays-quiz-container-3 img.ays-quiz-check-button-right-wrong-icon { position: absolute; right: 15px; bottom: 15px; } #ays-quiz-container-3 img.ays-quiz-check-button-right-wrong-icon[data-type=’style-9′] { width: 20px; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results .step[data-type=’fill_in_blank’] img.ays-quiz-check-button-right-wrong-icon { right: 10px; bottom: 40px; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results .step[data-type=’fill_in_blank’] .ays_fieldset img.ays-quiz-check-button-right-wrong-icon { right: 15px; bottom: 20px; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field input:checked+label:before { border-color: #819d87; background: #819d87; background-clip: content-box; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-answers div.ays-text-right-answer { color: #515151; } /* Answer maximum length of a text field */ #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question_text_message{ color: #515151; text-align: left; font-size: 12px; } div#ays-quiz-container-3 div.ays_quiz_question_text_error_message { color: #ff0000; } /* Questions answer image */ #ays-quiz-container-3 .ays-answer-image { width:15em; height:150px; object-fit: cover; } /* Questions answer right/wrong icons */ #ays-quiz-container-3 .ays-field input~label.answered.correct:after{ content: url(‘https://tudatosvasarlo.hu/wp-content/plugins/quiz-maker/public/images/correct.png’); } #ays-quiz-container-3 .ays-field input~label.answered.wrong:after{ content: url(‘https://tudatosvasarlo.hu/wp-content/plugins/quiz-maker/public/images/wrong.png’); } #ays-quiz-container-3 .ays-field label.answered:last-of-type:after{ height: auto; left: 10px;top: 10px;} /* Dropdown questions */ #ays-quiz-container-3 .select2-container–default .select2-search–dropdown .select2-search__field:focus, #ays-quiz-container-3 .select2-container–default .select2-search–dropdown .select2-search__field { outline: unset; padding: 0.75rem; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single { border-bottom: 2px solid #819d87; background-color: #819d87; } #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__rendered, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__placeholder, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__arrow { /*color: #7e6278;*/ color: #515151; line-height: 40px; padding-left: 8px; padding-right: 20px; } #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__rendered, #ays-quiz-container-3 .select2-container–default .select2-results__option–highlighted[aria-selected] { background-color: #819d87; } #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .selection, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .dropdown-wrapper, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__rendered, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__rendered .select2-selection__placeholder, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__arrow, #ays-quiz-container-3 .ays-field .select2-container–default .select2-selection–single .select2-selection__arrow b[role=’presentation’] { font-size: 16px !important; } #ays-quiz-container-3 .select2-container–default .select2-results__option { padding: 6px; } /* Dropdown questions scroll bar */ #ays-quiz-container-3 .select2-results__options::-webkit-scrollbar { width: 7px; } #ays-quiz-container-3 .select2-results__options::-webkit-scrollbar-track { background-color: rgba(129,157,135,0.35); } #ays-quiz-container-3 .select2-results__options::-webkit-scrollbar-thumb { transition: .3s ease-in-out; background-color: rgba(129,157,135,0.55); } #ays-quiz-container-3 .select2-results__options::-webkit-scrollbar-thumb:hover { transition: .3s ease-in-out; background-color: rgba(129,157,135,0.85); } .ays-quiz-wrap #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-powered-by-container{ width:400px; margin: 20px auto; } .ays-quiz-wrap #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-powered-by-container{ width:400px; margin: 20px auto; } /* WooCommerce product */ #ays-quiz-container-3 .ays-woo-block { background-color: rgba(129,157,135,0.8); } #ays-quiz-container-3 .ays-woo-product-block h4.ays-woo-product-price > a, #ays-quiz-container-3 .ays-woo-product-block h4.ays-woo-product-title > a { color: #515151; } #ays-quiz-container-1 .ays-woo-product-block h4.ays-woo-product-price > a { text-decoration: unset; } /* Audio / Video */ #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-time{ box-sizing: unset; } #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-time-rail { padding-top: 15px; } #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-mediaelement video { margin: 0; } /* Limitation */ #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-limitation-count-of-takers { padding: 50px; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block span.ays-show-res-toggle.ays-res-toggle-show, #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block span.ays-show-res-toggle.ays-res-toggle-hide{ color: #515151; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle { border: 1px solid #515151; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle { border: 1px solid #515151; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle:after{ background: #515151; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_elegant_dark div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle:after, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_rect_dark div.ays-quiz-results-toggle-block input:checked + label.ays_switch_toggle:after{ background: #000; } /* Hestia theme (Version: 3.0.16) | Start */ #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-inner .mejs-controls .mejs-button > button:hover, #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-inner .mejs-controls .mejs-button > button { box-shadow: unset; background-color: transparent; } #ays-quiz-container-3 .mejs-container .mejs-inner .mejs-controls .mejs-button > button { margin: 10px 6px; } /* Hestia theme (Version: 3.0.16) | End */ /* Go theme (Version: 1.4.3) | Start */ #ays-quiz-container-3 label[for^=’ays-answer’]:before, #ays-quiz-container-3 label[for^=’ays-answer’]:before { -webkit-mask-image: unset; mask-image: unset; } #ays-quiz-container-3 .ays_question_report { text-align: right; } div#ays-quiz-container-3 .ays_question_report .ays-quiz-open-report-window { fill: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-export-quiz-button-container { position: relative; right: 100px; top: -5px; right: -5px; margin: 0; z-index: 1000; display: flex; justify-content: flex-end; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .ays-field input:checked+label.answered:before, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .ays-field input:checked+label.answered:before { background-color: #819d87 !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .ays-field input:checked+label.answered.correct:before, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .ays-field input:checked+label.answered.correct:before { background-color: #27ae60 !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .ays-field input:checked+label.answered.wrong:before, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .ays-field input:checked+label.answered.wrong:before { background-color: #cc3700 !important; } /* Go theme (Version: 1.4.3) | End */ #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results fieldset.ays_fieldset .ays_quiz_question .wp-video { width: 100% !important; max-width: 100%; } /* Classic Dark / Classic Light */ /* Dropdown questions right/wrong styles */ #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .correct_div, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .correct_div{ border-color: green !important; opacity: 1 !important; background-color: rgba(39,174,96,0.4) !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .correct_div .selected-field, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .correct_div .selected-field { padding: 0px 10px 0px 10px; color: green !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .wrong_div, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .wrong_div{ border-color: red !important; opacity: 1 !important; background-color: rgba(243,134,129,0.4) !important; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .ays-field.checked_answer_div.wrong_div input:checked~label, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .ays-field.checked_answer_div.wrong_div input:checked~label { background-color: rgba(243,134,129,0.4) !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_question_result .ays-field .ays_quiz_hide_correct_answer:after{ content: ” !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_question_result .ays_quiz_question .ays-quiz-fill-in-blank-input { color: #515151 !important; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_results .step.ays_question_result:last-child { padding-bottom: 20px; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-close-full-screen { fill: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-open-full-screen { fill: #515151; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_login_form p{ color: #515151; } /* Personality Test | Start */ #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-description p { text-align: left; padding: 0; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box { background: white; border-radius: 17px; box-shadow: 0px 0px 20px rgba(98, 85, 165, 0.1); /*padding: 30px 3% 40px;*/ padding: 20px 30px; margin: 30px 0; font-size: 16px; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-title { color: #413A5C; font-size: 23px; margin: 0; text-align: left; font-weight: bold; } div#ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-description { margin: 0; font-size: 16px; text-align: left; color: #413A5C; } div#ays-quiz-container-3.ays-quiz-container .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-description * { color: #413A5C; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-progress { width: 100%; background-color: rgba(128, 126, 137, 0.1); border-radius: 15px; position: relative; display: flex; /* justify-content: flex-end; */ margin-top: 1rem; margin-bottom: 1rem; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-progress-end { justify-content: flex-end; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-bar { height: 30px; border-radius: 15px; color: white; font-size: 18px; padding: 3px 15px 0; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-percentages { position: absolute; width: 100%; padding: 4px 15px; top: 0; -ms-flex-pack: justify; justify-content: space-between; display: -ms-flexbox; display: flex; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-keyword-box div, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-text-dark-purple { color: #413A5C; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-text-white { color: #ffffff; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-text-percentage { font-weight: bolder; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-keyword-box { display: -ms-flexbox; display: flex; -ms-flex-pack: justify; justify-content: space-between; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-purple .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #6255A5; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-purple .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #6255A5; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-yellow .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #F2C94C; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-yellow .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #F2C94C; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-green .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #88D29D; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-green .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #88D29D; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-red .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #E5A69D; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-red .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #E5A69D; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-blue .ays-quiz-personality-result-bar { background-color: #03A9F4; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box.ays-quiz-personality-result-box-blue .ays-quiz-personality-result-keyword-text-color { color: #03A9F4; } #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box div:before, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-personality-result-box div:after { content: unset; } /* Personality Test | End */ /* report questions modal start */ .ays-modal-reports { display: none; position: fixed; z-index: 9999; left: 0; top: 0; width: 100%; height: 100%; overflow: auto; background-color: rgba(0, 0, 0, 0.4); animation-duration: .5s; background-color: rgba(0, 0, 0, 0.4); } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-modal-content-reports { background-color: #fefefe; margin: 10% auto; border: 1px solid #888; max-width: 500px; width: 100%; border-radius: 10px; padding: 20px; box-sizing: border-box; position: relative; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-modal-content-reports label{ display: block; margin-bottom: 10px; font-weight: bold; letter-spacing: normal; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-modal-content-reports textarea { display: block; width: 100%; height: 100px; padding: 5px; box-sizing: border-box; border-radius: 5px; border: 1px solid #ccc; max-width: 100%; max-height: 500px; resize: vertical; transition: unset; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-modal-content-reports input.ays-quiz-submit-question-report { background-color: #0073aa; color: #fff; border: none; border-radius: 5px; padding: 10px 20px; cursor: pointer; margin-top: 20px; line-height: normal; letter-spacing: normal; box-shadow: unset; background-image: unset; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-close-reports-window { color: #aaa; font-weight: bold; position: absolute; top: 1%; right: 1%; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-close-reports-window img { box-shadow: unset; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-close-reports-window img:hover, #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-close-reports-window img:focus { cursor: pointer; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-quiz-question-report-error { display: none; font-size: 13px; color: #f00; text-align: left; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-quiz-question-report-textarea-label, #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-quiz-question-report-title { text-align: left; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays_quiz_modal_overlay { width: 100%; height: 100%; position: fixed; top: 0; left: 0; position: absolute; z-index: 1000000000; flex-direction: column; } #ays-quiz-question-report-modal-3 .ays-quiz-container .ays-quiz-user-cհoosing-anonymous-assessment { margin: 10px 0; } /* report questions modal end */ @media screen and (max-width: 768px){ #ays-quiz-container-3{ max-width: 100%; } div#ays-quiz-container-3 [id^=’ays_finish_quiz_’] div.step div.ays-abs-fs { width: 90%; } div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_light .step, div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_dark .step { padding-right: 0px !important; padding-top: 0px !important; } div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_light div.step[data-question-id], div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_dark div.step[data-question-id] { background-size: cover !important; background-position: center center !important; } div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_light .ays-abs-fs:not(.ays-start-page):not(.ays-end-page), div#ays-quiz-container-3.ays_quiz_modern_dark .ays-abs-fs:not(.ays-start-page):not(.ays-end-page) { width: 100%; } #ays-quiz-container-3 .ays_quiz_question p { font-size: 16px; } #ays-quiz-container-3 .select2-container, div#ays-quiz-container-3 .ays-questions-container form .ays-quiz-answers .ays-field * { font-size: 15px; } div#ays-quiz-container-3 input#ays-submit, div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button, div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .step[data-type=’fill_in_blank’] .action-button.ays_check_answer, div#ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button.ays_restart_button, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn { font-size: 17px; } div#ays-quiz-container-3 div.ays-questions-container div.ays-woo-block { width: 100%; } /* Quiz title / mobile font size */ div#ays-quiz-container-3 .ays-fs-title { font-size: 21px; } /* Question explanation / mobile font size */ #ays-quiz-container-3 .ays_questtion_explanation p { font-size:16px; } /* Wrong answers / mobile font size */ #ays-quiz-container-3 .wrong_answer_text p { font-size:16px; } /* Right answers / mobile font size */ #ays-quiz-container-3 .right_answer_text p { font-size:16px; } /* Note text / mobile font size */ #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-question-note-message-box p { font-size:14px; } #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-title { font-size: 18px; } /* Personality Test */ #ays-quiz-container-3 div.ays-quiz-personality-result-box .ays-quiz-personality-result-bar { font-size: 14px; padding: 6px 10px 0; } #ays-quiz-container-3 .ays-image-question-img img { height: 200px ; } #ays-quiz-container-3 .ays-field { flex-direction: row-reverse; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field label.ays_answer_caption[for^=’ays-answer-‘] { z-index: 1; position:initial;position:initial;bottom:0;:0; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays_grid_view_container .ays-field.ays_grid_view_item { width:calc(100% /2 – 4px); } #ays-quiz-container-3 .ays-answer-image { width:15em; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .ays-field.ays_grid_view_item:nth-child(odd) { margin-right: 5px; } } /* Custom css styles */ /* RTL direction styles */ #ays-quiz-container-3 p { margin: 0.625em; } #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_light .enable_correction .ays-field.checked_answer_div input:checked+label, #ays-quiz-container-3.ays_quiz_classic_dark .enable_correction .ays-field.checked_answer_div input:checked+label { /* background-color: transparent; */ } #ays-quiz-container-3 .ays-field.checked_answer_div input:checked~label { background-color: rgba(129,157,135,0.6); } #ays-quiz-container-3.ays-quiz-container.ays_quiz_classic_light .ays-questions-container .ays-field:hover label[for^=’ays-answer-‘], #ays-quiz-container-3 .ays-field:hover{ background: rgba(129,157,135,0.8); color: #fff; transition: all .3s; } #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button:hover, #ays-quiz-container-3 #ays_finish_quiz_3 .action-button:focus, #ays-quiz-container-3 + .ays-quiz-category-selective-main-container .ays-quiz-category-selective-restart-bttn:hover, #ays-quiz-container-3 .ays-quiz-category-selective-submit-bttn:focus { box-shadow: 0 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.5), 0 0 0 3px #515151; background: #819d87; } if(typeof aysQuizOptions === ‘undefined’){ var aysQuizOptions = []; } aysQuizOptions[‘3’] = ‘eyJxdWl6X3ZlcnNpb24iOiIyMS43LjMiLCJjb3JlX3ZlcnNpb24iOiI2LjUuMyIsInBocF92ZXJzaW9uIjoiNy40LjMzIiwiY29sb3IiOiIjODE5ZDg3IiwiYmdfY29sb3IiOiIjZmZmZmZmIiwidGV4dF9jb2xvciI6IiM1MTUxNTEiLCJoZWlnaHQiOjM1MCwid2lkdGgiOjQwMCwiZW5hYmxlX2xvZ2dlZF91c2VycyI6Im9mZiIsImluZm9ybWF0aW9uX2Zvcm0iOiJkaXNhYmxlIiwiZm9ybV9uYW1lIjoib2ZmIiwiZm9ybV9lbWFpbCI6Im9mZiIsImZvcm1fcGhvbmUiOiJvZmYiLCJpbWFnZV93aWR0aCI6IiIsImltYWdlX2hlaWdodCI6IjIwMCIsImVuYWJsZV9jb3JyZWN0aW9uIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX3Byb2dyZXNzX2JhciI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9xdWVzdGlvbnNfcmVzdWx0Ijoib24iLCJyYW5kb21pemVfcXVlc3Rpb25zIjoib2ZmIiwicmFuZG9taXplX2Fuc3dlcnMiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcXVlc3Rpb25zX2NvdW50ZXIiOiJvbiIsImVuYWJsZV9yZXN0cmljdGlvbl9wYXNzIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX3Jlc3RyaWN0aW9uX3Bhc3NfdXNlcnMiOiJvZmYiLCJyZXN0cmljdGlvbl9wYXNzX21lc3NhZ2UiOiIiLCJyZXN0cmljdGlvbl9wYXNzX3VzZXJzX21lc3NhZ2UiOiIiLCJ1c2VyX3JvbGUiOltdLCJheXNfdXNlcnNfc2VhcmNoIjpbXSwiY3VzdG9tX2NzcyI6IiIsImxpbWl0X3VzZXJzIjoib2ZmIiwibGltaXRhdGlvbl9tZXNzYWdlIjoiIiwicmVkaXJlY3RfdXJsIjoiIiwicmVkaXJlY3Rpb25fZGVsYXkiOjAsImFuc3dlcnNfdmlldyI6Imxpc3QiLCJlbmFibGVfcnRsX2RpcmVjdGlvbiI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9sb2dnZWRfdXNlcnNfbWVzc2FnZSI6IiIsInF1ZXN0aW9uc19jb3VudCI6IiIsImVuYWJsZV9xdWVzdGlvbl9iYW5rIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2xpdmVfcHJvZ3Jlc3NfYmFyIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX3BlcmNlbnRfdmlldyI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9hdmVyYWdlX3N0YXRpc3RpY2FsIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX25leHRfYnV0dG9uIjoib24iLCJlbmFibGVfcHJldmlvdXNfYnV0dG9uIjoib24iLCJlbmFibGVfYXJyb3dzIjoib2ZmIiwidGltZXJfdGV4dCI6IiIsInF1aXpfdGhlbWUiOiJjbGFzc2ljX2xpZ2h0IiwiZW5hYmxlX3NvY2lhbF9idXR0b25zIjoib24iLCJmaW5hbF9yZXN1bHRfdGV4dCI6IiIsImVuYWJsZV9wYXNzX2NvdW50Ijoib24iLCJoaWRlX3Njb3JlIjoib2ZmIiwicmF0ZV9mb3JtX3RpdGxlIjoiIiwiYm94X3NoYWRvd19jb2xvciI6IiMwMDAiLCJxdWl6X2JvcmRlcl9yYWRpdXMiOiIwIiwicXVpel9iZ19pbWFnZSI6IiIsInF1aXpfYm9yZGVyX3dpZHRoIjoiMSIsInF1aXpfYm9yZGVyX3N0eWxlIjoic29saWQiLCJxdWl6X2JvcmRlcl9jb2xvciI6IiMwMDAiLCJxdWl6X2xvYWRlciI6ImRlZmF1bHQiLCJxdWVzdF9hbmltYXRpb24iOiJzaGFrZSIsImVuYWJsZV9iZ19tdXNpYyI6Im9mZiIsInF1aXpfYmdfbXVzaWMiOiIiLCJhbnN3ZXJzX2ZvbnRfc2l6ZSI6IjE1Iiwic2hvd19jcmVhdGVfZGF0ZSI6Im9mZiIsInNob3dfYXV0aG9yIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2Vhcmx5X2ZpbmlzaCI6Im9mZiIsImFuc3dlcnNfcndfdGV4dHMiOiJvbl9wYXNzaW5nIiwiZGlzYWJsZV9zdG9yZV9kYXRhIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2JhY2tncm91bmRfZ3JhZGllbnQiOiJvZmYiLCJiYWNrZ3JvdW5kX2dyYWRpZW50X2NvbG9yXzEiOiIjMDAwIiwiYmFja2dyb3VuZF9ncmFkaWVudF9jb2xvcl8yIjoiI2ZmZiIsInF1aXpfZ3JhZGllbnRfZGlyZWN0aW9uIjoidmVydGljYWwiLCJyZWRpcmVjdF9hZnRlcl9zdWJtaXQiOiJvZmYiLCJzdWJtaXRfcmVkaXJlY3RfdXJsIjoiIiwic3VibWl0X3JlZGlyZWN0X2RlbGF5IjowLCJwcm9ncmVzc19iYXJfc3R5bGUiOiJmaXJzdCIsImVuYWJsZV9leGl0X2J1dHRvbiI6Im9mZiIsImV4aXRfcmVkaXJlY3RfdXJsIjoiIiwiaW1hZ2Vfc2l6aW5nIjoiY292ZXIiLCJxdWl6X2JnX2ltYWdlX3Bvc2l0aW9uIjoiY2VudGVyIGNlbnRlciIsImN1c3RvbV9jbGFzcyI6IiIsImVuYWJsZV9zb2NpYWxfbGlua3MiOiJvZmYiLCJzb2NpYWxfbGlua3MiOnsibGlua2VkaW5fbGluayI6IiIsImZhY2Vib29rX2xpbmsiOiIiLCJ0d2l0dGVyX2xpbmsiOiIiLCJ2a29udGFrdGVfbGluayI6IiJ9LCJzaG93X3F1aXpfdGl0bGUiOiJvbiIsInNob3dfcXVpel9kZXNjIjoib24iLCJzaG93X2xvZ2luX2Zvcm0iOiJvZmYiLCJtb2JpbGVfbWF4X3dpZHRoIjoiIiwibGltaXRfdXNlcnNfYnkiOiJpcCIsImV4cGxhbmF0aW9uX3RpbWUiOiI0IiwiZW5hYmxlX2NsZWFyX2Fuc3dlciI6Im9mZiIsInNob3dfY2F0ZWdvcnkiOiJvZmYiLCJzaG93X3F1ZXN0aW9uX2NhdGVnb3J5Ijoib2ZmIiwiYW5zd2Vyc19wYWRkaW5nIjoiNSIsImFuc3dlcnNfYm9yZGVyIjoib24iLCJhbnN3ZXJzX2JvcmRlcl93aWR0aCI6IjEiLCJhbnN3ZXJzX2JvcmRlcl9zdHlsZSI6InNvbGlkIiwiYW5zd2Vyc19ib3JkZXJfY29sb3IiOiIjNDQ0IiwiYW5zX2ltZ19oZWlnaHQiOiIxNTAiLCJhbnNfaW1nX2NhcHRpb25fc3R5bGUiOiJvdXRzaWRlIiwiYW5zX2ltZ19jYXB0aW9uX3Bvc2l0aW9uIjoiYm90dG9tIiwiYW5zd2Vyc19ib3hfc2hhZG93Ijoib2ZmIiwiYW5zd2Vyc19ib3hfc2hhZG93X2NvbG9yIjoiIzAwMCIsInNob3dfYW5zd2Vyc19jYXB0aW9uIjoib24iLCJhbnN3ZXJzX21hcmdpbiI6MTAsImFuc19yaWdodF93cm9uZ19pY29uIjoiZGVmYXVsdCIsImRpc3BsYXlfc2NvcmUiOiJieV9jb3JyZWN0bmVzcyIsImVuYWJsZV9yd19hc253ZXJzX3NvdW5kcyI6Im9mZiIsInF1aXpfYmdfaW1nX2luX2ZpbmlzaF9wYWdlIjoib2ZmIiwiZmluaXNoX2FmdGVyX3dyb25nX2Fuc3dlciI6Im9mZiIsImFmdGVyX3RpbWVyX3RleHQiOiIiLCJlbmFibGVfZW50ZXJfa2V5Ijoib24iLCJzaG93X3JhdGVfYWZ0ZXJfcmF0ZSI6Im9uIiwiYnV0dG9uc190ZXh0X2NvbG9yIjoiIzUxNTE1MSIsImJ1dHRvbnNfcG9zaXRpb24iOiJjZW50ZXIiLCJidXR0b25zX3NpemUiOiJtZWRpdW0iLCJidXR0b25zX2ZvbnRfc2l6ZSI6IjE3IiwiYnV0dG9uc193aWR0aCI6IiIsImJ1dHRvbnNfbGVmdF9yaWdodF9wYWRkaW5nIjoiMjAiLCJidXR0b25zX3RvcF9ib3R0b21fcGFkZGluZyI6IjEwIiwiYnV0dG9uc19ib3JkZXJfcmFkaXVzIjoiMyIsImVuYWJsZV9hdWRpb19hdXRvcGxheSI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9sZWF2ZV9wYWdlIjoib2ZmIiwic2hvd19vbmx5X3dyb25nX2Fuc3dlciI6Im9mZiIsInBhc3Nfc2NvcmUiOjAsInBhc3Nfc2NvcmVfbWVzc2FnZSI6IjxoNCBzdHlsZT1cInRleHQtYWxpZ246IGNlbnRlcjtcIj5HcmF0dWxcdTAwZTFsdW5rITxcL2g0PiIsImZhaWxfc2NvcmVfbWVzc2FnZSI6IjxoNCBzdHlsZT1cInRleHQtYWxpZ246IGNlbnRlcjtcIj5VcHN6ITxcL2g0PlxyXG48cCBzdHlsZT1cInRleHQtYWxpZ246IGNlbnRlcjtcIj5NZWd5IGV6IGpvYmJhbiBpcywgbWVncHJcdTAwZjNiXHUwMGUxbG9kIFx1MDBmYWpyYT88XC9wPiIsImFuc3dlcnNfb2JqZWN0X2ZpdCI6ImNvdmVyIiwicXVpel9tYXhfcGFzc19jb3VudCI6MSwicXVlc3Rpb25fZm9udF9zaXplIjoxNiwicXVpel93aWR0aF9ieV9wZXJjZW50YWdlX3B4IjoicGl4ZWxzIiwicXVlc3Rpb25zX2hpbnRfaWNvbl9vcl90ZXh0IjoiZGVmYXVsdCIsInF1ZXN0aW9uc19oaW50X3ZhbHVlIjoiIiwiZW5hYmxlX2Vhcmx5X2ZpbnNoX2NvbWZpcm1fYm94Ijoib24iLCJoaWRlX2NvcnJlY3RfYW5zd2VycyI6Im9mZiIsInF1aXpfbG9hZGVyX3RleHRfdmFsdWUiOiIiLCJzaG93X2luZm9ybWF0aW9uX2Zvcm0iOiJvbiIsInNob3dfcXVlc3Rpb25zX2V4cGxhbmF0aW9uIjoib25fcmVzdWx0c19wYWdlIiwiZW5hYmxlX3F1ZXN0aW9uc19vcmRlcmluZ19ieV9jYXQiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfc2VuZF9tYWlsX3RvX3VzZXJfYnlfcGFzc19zY29yZSI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9zZW5kX21haWxfdG9fYWRtaW5fYnlfcGFzc19zY29yZSI6Im9mZiIsInNob3dfcXVlc3Rpb25zX251bWJlcmluZyI6Im5vbmUiLCJzaG93X2Fuc3dlcnNfbnVtYmVyaW5nIjoibm9uZSIsInF1aXpfbG9hZGVyX2N1c3RvbV9naWYiOiIiLCJkaXNhYmxlX2hvdmVyX2VmZmVjdCI6Im9mZiIsInF1aXpfbG9hZGVyX2N1c3RvbV9naWZfd2lkdGgiOjEwMCwicXVpel90aXRsZV90cmFuc2Zvcm1hdGlvbiI6InVwcGVyY2FzZSIsInF1aXpfaW1hZ2Vfd2lkdGhfYnlfcGVyY2VudGFnZV9weCI6InBpeGVscyIsInF1aXpfaW1hZ2VfaGVpZ2h0IjoiIiwicXVpel9iZ19pbWdfb25fc3RhcnRfcGFnZSI6Im9mZiIsInF1aXpfYm94X3NoYWRvd194X29mZnNldCI6MCwicXVpel9ib3hfc2hhZG93X3lfb2Zmc2V0IjowLCJxdWl6X2JveF9zaGFkb3dfel9vZmZzZXQiOjE1LCJxdWl6X3F1ZXN0aW9uX3RleHRfYWxpZ25tZW50IjoiY2VudGVyIiwicXVpel9hcnJvd190eXBlIjoiZGVmYXVsdCIsInF1aXpfc2hvd193cm9uZ19hbnN3ZXJzX2ZpcnN0Ijoib2ZmIiwicXVpel9kaXNwbGF5X2FsbF9xdWVzdGlvbnMiOiJvZmYiLCJxdWl6X3RpbWVyX3JlZF93YXJuaW5nIjoib2ZmIiwicXVpel9zY2hlZHVsZV90aW1lem9uZSI6IlVUQysyIiwicXVlc3Rpb25zX2hpbnRfYnV0dG9uX3ZhbHVlIjoiIiwicXVpel90YWNrZXJzX21lc3NhZ2UiOiJUaGlzIHF1aXogaXMgZXhwaXJlZCEiLCJxdWl6X2VuYWJsZV9saW5rZWRpbl9zaGFyZV9idXR0b24iOiJvbiIsInF1aXpfZW5hYmxlX2ZhY2Vib29rX3NoYXJlX2J1dHRvbiI6Im9uIiwicXVpel9lbmFibGVfdHdpdHRlcl9zaGFyZV9idXR0b24iOiJvbiIsInF1aXpfZW5hYmxlX3Zrb250YWt0ZV9zaGFyZV9idXR0b24iOiJvbiIsInF1aXpfbWFrZV9yZXNwb25zZXNfYW5vbnltb3VzIjoib2ZmIiwicXVpel9tYWtlX2FsbF9yZXZpZXdfbGluayI6Im9mZiIsInF1aXpfbWVzc2FnZV9iZWZvcmVfdGltZXIiOiIiLCJxdWl6X3Bhc3N3b3JkX21lc3NhZ2UiOiIiLCJlbmFibGVfc2VlX3Jlc3VsdF9jb25maXJtX2JveCI6Im9mZiIsImRpc3BsYXlfZmllbGRzX2xhYmVscyI6Im9mZiIsInF1aXpfZW5hYmxlX3Bhc3N3b3JkX3Zpc2liaWxpdHkiOiJvZmYiLCJxdWVzdGlvbl9tb2JpbGVfZm9udF9zaXplIjoxNiwiYW5zd2Vyc19tb2JpbGVfZm9udF9zaXplIjoxNSwic29jaWFsX2J1dHRvbnNfaGVhZGluZyI6IiIsInNvY2lhbF9saW5rc19oZWFkaW5nIjoiIiwicXVpel9lbmFibGVfcXVlc3Rpb25fY2F0ZWdvcnlfZGVzY3JpcHRpb24iOiJvZmYiLCJxdWl6X21lc3NhZ2VfYmVmb3JlX3JlZGlyZWN0X3RpbWVyIjoiIiwiYnV0dG9uc19tb2JpbGVfZm9udF9zaXplIjoxNywicXVpel9hbnN3ZXJfYm94X3NoYWRvd194X29mZnNldCI6MCwicXVpel9hbnN3ZXJfYm94X3NoYWRvd195X29mZnNldCI6MCwicXVpel9hbnN3ZXJfYm94X3NoYWRvd196X29mZnNldCI6MTAsInF1aXpfZW5hYmxlX3RpdGxlX3RleHRfc2hhZG93Ijoib2ZmIiwicXVpel90aXRsZV90ZXh0X3NoYWRvd19jb2xvciI6IiMzMzMiLCJxdWVzdGlvbl9jb3VudF9wZXJfcGFnZSI6bnVsbCwicXVlc3Rpb25fY291bnRfcGVyX3BhZ2VfbnVtYmVyIjoiIiwibWFpbF9tZXNzYWdlIjoiIiwiZW5hYmxlX2NlcnRpZmljYXRlIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2NlcnRpZmljYXRlX3dpdGhvdXRfc2VuZCI6Im9mZiIsImNlcnRpZmljYXRlX3Bhc3MiOiIwIiwiZm9ybV90aXRsZSI6IiIsImNlcnRpZmljYXRlX3RpdGxlIjoiPHNwYW4gc3R5bGU9XCJmb250LXNpemU6IDUwcHg7IGZvbnQtd2VpZ2h0OiBib2xkO1wiPkNlcnRpZmljYXRlIG9mIENvbXBsZXRpb248XC9zcGFuPiIsImNlcnRpZmljYXRlX2JvZHkiOiI8c3BhbiBzdHlsZT1cImZvbnQtc2l6ZTogMjVweDtcIj48aT5UaGlzIGlzIHRvIGNlcnRpZnkgdGhhdDxcL2k+PFwvc3Bhbj5cclxuXHJcbjxzcGFuIHN0eWxlPVwiZm9udC1zaXplOiAzMHB4O1wiPjxiPiUldXNlcl9uYW1lJSU8XC9iPjxcL3NwYW4+XHJcblxyXG48c3BhbiBzdHlsZT1cImZvbnQtc2l6ZTogMjVweDtcIj48aT5oYXMgY29tcGxldGVkIHRoZSBxdWl6PFwvaT48XC9zcGFuPlxyXG5cclxuPHNwYW4gc3R5bGU9XCJmb250LXNpemU6IDMwcHg7XCI+XCIlJXF1aXpfbmFtZSUlXCI8XC9zcGFuPlxyXG5cclxuPHNwYW4gc3R5bGU9XCJmb250LXNpemU6IDIwcHg7XCI+d2l0aCBhIHNjb3JlIG9mIDxiPiUlc2NvcmUlJTxcL2I+PFwvc3Bhbj5cclxuXHJcbjxzcGFuIHN0eWxlPVwiZm9udC1zaXplOiAyNXB4O1wiPjxpPmRhdGVkPFwvaT48XC9zcGFuPlxyXG48c3BhbiBzdHlsZT1cImZvbnQtc2l6ZTogMzBweDtcIj4lJWN1cnJlbnRfZGF0ZSUlPFwvc3Bhbj4iLCJtYWlsY2hpbXBfbGlzdCI6IiIsImVuYWJsZV9tYWlsY2hpbXAiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfZG91YmxlX29wdF9pbiI6Im9mZiIsImFjdGl2ZV9kYXRlX2NoZWNrIjoib2ZmIiwiYWN0aXZlSW50ZXJ2YWwiOiIyMDI0LTA1LTEwIDE2OjEwOjEwIiwiZGVhY3RpdmVJbnRlcnZhbCI6IjIwMjQtMDUtMTAgMTY6MTA6MTAiLCJhY3RpdmVfZGF0ZV9tZXNzYWdlIjoiVGhlIHF1aXogaGFzIGV4cGlyZWQhIiwiYWN0aXZlX2RhdGVfcHJlX3N0YXJ0X21lc3NhZ2UiOiJUaGUgcXVpeiB3aWxsIGJlIGF2YWlsYWJsZSBzb29uISIsImNoZWNrYm94X3Njb3JlX2J5Ijoib24iLCJjYWxjdWxhdGVfc2NvcmUiOiJieV9jb3JyZWN0bmVzcyIsInNlbmRfcmVzdWx0c191c2VyIjoib2ZmIiwic2VuZF9pbnRlcnZhbF9tc2ciOiJvZmYiLCJxdWVzdGlvbl9iYW5rX3R5cGUiOiJnZW5lcmFsIiwicXVlc3Rpb25zX2JhbmtfY2F0X2NvdW50Ijp7IjEiOiIifSwiZW5hYmxlX3RhY2tlcnNfY291bnQiOiJvZmYiLCJ0YWNrZXJzX2NvdW50IjoiIiwic2VuZF9yZXN1bHRzX2FkbWluIjoib24iLCJzZW5kX2ludGVydmFsX21zZ190b19hZG1pbiI6Im9mZiIsInNob3dfaW50ZXJ2YWxfbWVzc2FnZSI6Im9mZiIsImFsbG93X2NvbGxlY3RpbmdfbG9nZ2VkX2luX3VzZXJzX2RhdGEiOiJvZmYiLCJxdWl6X3Bhc3Nfc2NvcmUiOiIwIiwic2VuZF9jZXJ0aWZpY2F0ZV90b19hZG1pbiI6Im9mZiIsImNlcnRpZmljYXRlX2ltYWdlIjoiIiwiY2VydGlmaWNhdGVfZnJhbWUiOiJkZWZhdWx0IiwiY2VydGlmaWNhdGVfb3JpZW50YXRpb24iOiJsIiwibWFrZV9xdWVzdGlvbnNfcmVxdWlyZWQiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcGFzc3dvcmQiOiJvZmYiLCJwYXNzd29yZF9xdWl6IjoiIiwibWFpbF9tZXNzYWdlX2FkbWluIjoiIiwic2VuZF9tYWlsX3RvX3NpdGVfYWRtaW4iOiJvbiIsImdlbmVyYXRlX3Bhc3N3b3JkIjoiZ2VuZXJhbCIsImdlbmVyYXRlZF9wYXNzd29yZHMiOnsiY3JlYXRlZF9wYXNzd29yZHMiOltdLCJhY3RpdmVfcGFzc3dvcmRzIjpbXSwidXNlZF9wYXNzd29yZHMiOltdfSwiZGlzcGxheV9zY29yZV9ieSI6ImJ5X3BlcmNlbnRhZ2UiLCJzaG93X3NjaGVkdWxlX3RpbWVyIjoib2ZmIiwic2hvd190aW1lcl90eXBlIjoiY291bnRkb3duIiwicHJvZ3Jlc3NfbGl2ZV9iYXJfc3R5bGUiOiJkZWZhdWx0IiwiZW5hYmxlX2Z1bGxfc2NyZWVuX21vZGUiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfbmF2aWdhdGlvbl9iYXIiOiJvZmYiLCJoaWRlX2xpbWl0X2F0dGVtcHRzX25vdGljZSI6Im9mZiIsInR1cm5fb25fZXh0cmFfc2VjdXJpdHlfY2hlY2siOiJvbiIsImVuYWJsZV90b3Bfa2V5d29yZHMiOiJvZmYiLCJhc3NpZ25fa2V5d29yZHMiOlt7ImFzc2lnbl90b3Bfa2V5d29yZCI6IkEiLCJhc3NpZ25fdG9wX2tleXdvcmRfdGV4dCI6IiJ9LHsiYXNzaWduX3RvcF9rZXl3b3JkIjoiQiIsImFzc2lnbl90b3Bfa2V5d29yZF90ZXh0IjoiIn0seyJhc3NpZ25fdG9wX2tleXdvcmQiOiJDIiwiYXNzaWduX3RvcF9rZXl3b3JkX3RleHQiOiIifSx7ImFzc2lnbl90b3Bfa2V5d29yZCI6IkQiLCJhc3NpZ25fdG9wX2tleXdvcmRfdGV4dCI6IiJ9XSwicXVpel9lbmFibGVfY291cG9uIjoib2ZmIiwicXVpel9jb3Vwb25zX2FycmF5Ijp7InF1aXpfYWN0aXZlX2NvdXBvbnMiOltdLCJxdWl6X2luYWN0aXZlX2NvdXBvbnMiOltdfSwiYXBwbHlfcG9pbnRzX3RvX2tleXdvcmRzIjoib2ZmIiwibGltaXRfYXR0ZW1wdHNfY291bnRfYnlfdXNlcl9yb2xlIjoiIiwiZW5hYmxlX2F1dG9zdGFydCI6Im9mZiIsInBheXBhbF9hbW91bnQiOm51bGwsInBheXBhbF9jdXJyZW5jeSI6bnVsbCwicGF5cGFsX21lc3NhZ2UiOiIiLCJlbmFibGVfc3RyaXBlIjoib2ZmIiwic3RyaXBlX2Ftb3VudCI6IiIsInN0cmlwZV9jdXJyZW5jeSI6IiIsInN0cmlwZV9tZXNzYWdlIjoiWW91IG5lZWQgdG8gcGF5IHRvIHBhc3MgdGhpcyBxdWl6LiIsInBheW1lbnRfdHlwZSI6InByZXBheSIsImVuYWJsZV9tb25pdG9yIjoib2ZmIiwibW9uaXRvcl9saXN0IjoiIiwiYWN0aXZlX2NhbXBfbGlzdCI6IiIsImVuYWJsZV9zbGFjayI6Im9mZiIsInNsYWNrX2NvbnZlcnNhdGlvbiI6IiIsImFjdGl2ZV9jYW1wX2F1dG9tYXRpb24iOiIiLCJlbmFibGVfYWN0aXZlX2NhbXAiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfemFwaWVyIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2dvb2dsZV9zaGVldHMiOiJvZmYiLCJzcHJlYWRzaGVldF9pZCI6IiIsImdvb2dsZV9zaGVldF9jdXN0b21fZmllbGRzIjpbXSwicXVpel9hdHRyaWJ1dGVzIjpudWxsLCJxdWl6X2F0dHJpYnV0ZXNfYWN0aXZlX29yZGVyIjpudWxsLCJxdWl6X2F0dHJpYnV0ZXNfcGFzc2l2ZV9vcmRlciI6WyJheXNfZm9ybV9uYW1lIiwiYXlzX2Zvcm1fZW1haWwiLCJheXNfZm9ybV9waG9uZSJdLCJyZXF1aXJlZF9maWVsZHMiOm51bGwsImVuYWJsZV90aW1lciI6Im9mZiIsInRpbWVyIjoxMDAsImVuYWJsZV9xdWl6X3JhdGUiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcmF0ZV9hdmciOiJvZmYiLCJlbmFibGVfYm94X3NoYWRvdyI6Im9uIiwiZW5hYmxlX2JvcmRlciI6Im9mZiIsInF1aXpfdGltZXJfaW5fdGl0bGUiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcmF0ZV9jb21tZW50cyI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9yZXN0YXJ0X2J1dHRvbiI6Im9mZiIsImF1dG9maWxsX3VzZXJfZGF0YSI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9jb3B5X3Byb3RlY3Rpb24iOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcGF5cGFsIjoib2ZmIiwiYXlzX2VuYWJsZV9yZXN0cmljdGlvbl9wYXNzIjoib2ZmIiwiYXlzX2VuYWJsZV9yZXN0cmljdGlvbl9wYXNzX3VzZXJzIjoib2ZmIiwicmVzdWx0X3RleHQiOm51bGwsImVuYWJsZV9yZXN1bHQiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfbWFkX21pbWkiOiJvZmYiLCJtYWRfbWltaV9saXN0IjoiIiwiZW5hYmxlX2NvbnZlcnRLaXQiOiJvZmYiLCJjb252ZXJ0S2l0X2Zvcm1faWQiOiIiLCJlbmFibGVfZ2V0UmVzcG9uc2UiOiJvZmYiLCJnZXRSZXNwb25zZV9saXN0IjoiIiwicXVpel93YWl0aW5nX3RpbWUiOiJvZmYiLCJhdHRyaWJ1dGVzIjpbXSwicXVpel9iZ19pbWdfZHVyaW5nX3RoZV9xdWl6Ijoib2ZmIiwicXVpel9ncmlkX2ltYWdlX3ZpZXciOiJvZmYiLCJxdWl6X2dyaWRfaW1hZ2Vfdmlld19tb2JpbGUiOiJvZmYiLCJxdWl6X2VuYWJsZV9rZXlib2FyZF9uYXZpZ2F0aW9uIjoib2ZmIiwicXVpel9lbmFibGVfcXVpel9jYXRlZ29yeV9kZXNjcmlwdGlvbiI6Im9mZiIsInF1aXpfc2hvd19xdWVzdGlvbl90YWdzIjoib2ZmIiwicXVpel9xdWVzdGlvbl90ZXh0X3RvX3NwZWVjaCI6Im9mZiIsInF1aXpfZGlzYWJsZV9xdWVzdGlvbl9udW1iZXJpbmdfZm9yX2N1c3RvbV90eXBlIjoib2ZmIiwiYXlzX2FsbG93X2V4cG9ydGluZ19xdWl6emVzIjoib2ZmIiwicXVpel9tYWtlX3Jldmlld19yZXF1aXJlZCI6Im9mZiIsInF1aXpfZW5hYmxlX3VzZXJfY1x1MDU3MG9vc2luZ19hbm9ueW1vdXNfYXNzZXNzbWVudCI6Im9mZiIsInN1Ym1pdF9yZWRpcmVjdF9hZnRlciI6IiIsInJ3X2Fuc3dlcnNfc291bmRzIjpmYWxzZSwiaWQiOiIzIiwiYXV0aG9yX2lkIjoiMCIsInBvc3RfaWQiOm51bGwsInRpdGxlIjoiRmVsaXNtZXJlZCBhIGtcdTAwZmNsXHUwMGY2bmJcdTAwZjZ6XHUwMTUxIGdhYm9uXHUwMGUxa2F0PyIsImRlc2NyaXB0aW9uIjoiIiwicXVpel9pbWFnZSI6Imh0dHBzOlwvXC90dWRhdG9zdmFzYXJsby5odVwvd3AtY29udGVudFwvdXBsb2Fkc1wva2VueWVyLnBuZyIsInF1aXpfY2F0ZWdvcnlfaWQiOiIxIiwicXVlc3Rpb25faWRzIjoiMjYsMjUsMjAsMjEsMjIsMjMsMjQiLCJvcmRlcmluZyI6IjMiLCJwdWJsaXNoZWQiOiIxIiwiY3JlYXRlX2RhdGUiOiIyMDI1LTA1LTE3IDA4OjU3OjQzIiwiaW50ZXJ2YWxzIjoiW3tcImludGVydmFsX21pblwiOlwiMFwiLFwiaW50ZXJ2YWxfbWF4XCI6XCIyNVwiLFwiaW50ZXJ2YWxfdGV4dFwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF9pbWFnZVwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF9yZWRpcmVjdF91cmxcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfcmVkaXJlY3RfZGVsYXlcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfd3Byb2R1Y3RcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfa2V5d29yZFwiOlwiQVwifSx7XCJpbnRlcnZhbF9taW5cIjpcIjI2XCIsXCJpbnRlcnZhbF9tYXhcIjpcIjUwXCIsXCJpbnRlcnZhbF90ZXh0XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX2ltYWdlXCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3JlZGlyZWN0X3VybFwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF9yZWRpcmVjdF9kZWxheVwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF93cHJvZHVjdFwiOlwiXCIsXCJpbnRlcnZhbF9rZXl3b3JkXCI6XCJCXCJ9LHtcImludGVydmFsX21pblwiOlwiNTFcIixcImludGVydmFsX21heFwiOlwiNzVcIixcImludGVydmFsX3RleHRcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfaW1hZ2VcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfcmVkaXJlY3RfdXJsXCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3JlZGlyZWN0X2RlbGF5XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3dwcm9kdWN0XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX2tleXdvcmRcIjpcIkNcIn0se1wiaW50ZXJ2YWxfbWluXCI6XCI3NlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfbWF4XCI6XCIxMDBcIixcImludGVydmFsX3RleHRcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfaW1hZ2VcIjpcIlwiLFwiaW50ZXJ2YWxfcmVkaXJlY3RfdXJsXCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3JlZGlyZWN0X2RlbGF5XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX3dwcm9kdWN0XCI6XCJcIixcImludGVydmFsX2tleXdvcmRcIjpcIkRcIn1dIiwiY3VzdG9tX3Bvc3RfaWQiOm51bGwsInF1aXpfdXJsIjpudWxsLCJpc191c2VyX2xvZ2dlZF9pbiI6ZmFsc2UsInF1aXpfYW5pbWF0aW9uX3RvcCI6MTAwLCJxdWl6X2VuYWJsZV9hbmltYXRpb25fdG9wIjoib24iLCJzdG9yZV9hbGxfbm90X2ZpbmlzaGVkX3Jlc3VsdHMiOmZhbHNlfQ==’; Valóban egészségesebb a kovászos kenyér?
A természetes kovásszal készült kenyér számos egészségügyi előnnyel rendelkezik, amelyek tudományosan is igazoltak. „A kovászos kenyér egyik legfontosabb előnye, hogy a glutén egy része a kovászolás során lebomlik és könnyebben emészthető” – magyarázza Szira Fruzsina. Ez különösen fontos azok számára, akik gluténérzékenységgel küzdenek, bár cöliákiások számára továbbra sem alkalmas fogyasztásra. A tejsavas fermentáció során a nehezen emészthető fehérjék részlegesen lebomlanak, ami csökkenti az emésztőrendszerre nehezedő terhelést.
És mi a helyzet az ipari változattal?Az ipari kovászos kenyerek sokszor gyorsított eljárással, rövid érési/kelesztési idővel készülnek, így elmaradnak azok a jótékony biokémiai folyamatok, amelyek a valóban lassú kovásszal érlelt kenyerek sajátjai. Ezáltal a glutén és szénhidrátok bontása, a tápanyagok felszívódásának javítása nem valósul meg teljesen. Emiatt többen tapasztalhatnak puffadást, emésztési gondokat.Sok ipari kovászos kenyérben valódi kovász helyett vagy mellett élesztőalapú előtésztát, kovászport, valamint adalékanyagokat (állományjavítókat, savanyítókat, tartósítószereket, enzimeket) használnak, ami ugyan megengedi a „kovászos” címkét, de a kenyér végül egyáltalán nem azt az élményt adja, mint a valódi kovászos kenyér.Ráadásul az ipar gyakran olcsóbb, gyengébb minőségű liszteket használ, amelyeket adalékokkal kell javítani, hogy a tészta megfelelően viselkedjen. És ki akar adalékanyagokkal telerakott kenyeret enni?Mire figyeljen a tudatos vásárló?A csomagolás vagy kenyércímke abszolút jó tájékozódási pont és megbízható információt ad.Ha az összetevők között szerepel a starterkultúra, vagy az élesztő szó, vagy a kovász több összetevőből áll pl. élő folyékony kovász (víz, lisztek (rozsliszt, malátás búzaliszt), kovász baktérium, kovász élesztő, állomány stabilizáló szer (xantán),startekultúra) akkor biztosan nem természetes kovásszal készült hosszú kelesztésű kenyérről van szó.Itt is igaz, hogy a kevés összetevős kenyereket kell keresni, illetve azokat, amelyek csak természetes alapanyagokat tartalmaznak: liszt, víz, só, magok.A valódi kovászos kenyér drágább, mint az ipari változat. Ennek oka a hosszú készítési idő, a minőségi alapanyagok és a kézműves munka. Ha egy kovászos kenyér ára megegyezik a hagyományos kenyerek árával, az mindenképp gyanús.Ha teheted, vásárolj hazai kézműves pékségekből, vagy szerzed be az alapanyagokat egyenes a magyar kistermelőktől. Így szinte biztosan nem lőhetsz mellé!Harc a változásért
Azt is megkérdeztük Szira Fruzsinától, hogy milyen típusú szabályozás hozhatna átláthatóságot és védelmet a valóban hagyományos eljárással készült termékek számára. A válasz egyszerű. A legjobb az lenne, ha a természetes kovászos kenyér bekerülne az Élelmiszerkönybe. Így megváltozna a kovász definíciója és szabályoznák, hogy pontosan mit lehet kovászos kenyérnek hívni.
A Magyar Kézműves Kenyér Társaság (MKKT), amely mintegy 50 kis pékséget tömörít, azt szerette volna elérni, hogy az Élelmiszerkönyv külön fogalomként ismerje el a természetes kovászt. Vagyis az élesztő nélkül, csak lisztből és vízből erjesztett tésztát. A céljuk az volt, hogy jogi alapot kapjon a kézműves kenyerek elkülönítése az ipari, adalékos változatoktól.
Ez azonban nem valósult meg. A G7.hu még tavaly számolt be róla, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv Sütőipari és Cukrász Szakbizottsága a piaci szereplők észrevételei alapján új előírás-tervezetet dolgozott ki a „kovászos” jelző használatára. Ebben módosítják a kovász fogalmát, az élesztő maximális mennyiségének és az érlelési idő minimális időtartamának meghatározásával. A módosítást a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottsága még 2024-ben jóváhagyta, ám a rendelet a mai napig nem lépett életbe. Pedig ez valamelyest tisztábbá tehetné a piacot, különösen az olcsóbb tömegtermékek esetében. Sajnos a kézműves pékségeket ez továbbra sem hozza igazán helyzetbe. Ők ugyanis élesztő nélkül dolgoznak, és ezt a különbséget továbbra sem támasztja alá jogszabály.
A kenyértársaság elnöke, a Panelpék tulajdonosa, Cseperkáló József, aki maga is elkötelezett híve a valódi kovászos kenyér készítésének. A szervezet évente rendezi meg a Kenyérlelke Fesztivált, melyet az új kenyér ünnepén, augusztus 20-án tartanak. Ha pedig minőségi kenyeret vagy gabonát keresünk, az ÖMKI oldalán érdemes rákeresni a közelünkbe lévő üzletekre.
Cseperkáló József, a panelpék, aki ősgabonából süti a kenyeret
Az pedig, hogy hagyjuk magunkat átverni vagy sem, rajtunk áll! Ehhez egy dolog kell – tudatosság, némi figyelem és a címkék átnézése! Így tényleg azt vehetjük meg, amire szükségünk van, nem azt amit a hangzatos címkék ígérnek!
Helló ősgabonák, helló hüvelyesek!
A Divinfood projekt 7 ország 9 helyi kutatócsoportos (Living Lab) együttműködésére épül, amelyek közül kettő Magyarországon működik. Az ÖMKi által koordinált kutatócsoportban az alakor és tönke gabonafajtákra összpontosít, míg az Agri Kulti vezetésével a hüvelyesekkel (borsó, csicseriborsó, lencse, homoki bab) foglalkozik.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete partnerként veszt részt a Divinfood projektben, a következő években sokat foglalkozunk majd az elfeledett és vagy kevéssé termesztett gabonák és hüvelyesek népszerűsítésével és kíméletes felhasználásukkal. Hogy olyan fajták kerüljenek a tányérunkra, amelyek különleges tulajdonságokkal rendelkeznek és ráadásul elbírnak a klímaváltozás kihívásával is.
Kép:canva.com
A projekt az Európai Unió Horizon 2020 kutatási és innovációs programja támogatja, a 101000383 számú támogatási szerződés alatt. A projektet a francia Nemzeti Mezőgazdasági, Élelmezési és Környezetvédelmi Kutatóintézet, az INRAE koordinálja.
Ez a poszt Nagyon alaposan nézd meg a címkét, ha kovászos kenyeret veszel! először itt jelent meg: Tudatos Vásárlók.
Forrás:tudatosvasarlo.hu
Tovább a cikkre »


