Nagyon aggódik az ENSZ, amiért szerintük a magyarországi buzik nem tudnak gyerekeket örökbefogadni

Nagyon aggódik az ENSZ, amiért szerintük a magyarországi buzik nem tudnak gyerekeket örökbefogadni

Az elmúlt két évben 13 alkalommal jelezte a magyar kormánynak az emberi jogok védelméért és alkalmazásáért felelős intézmény, az ENSZ Emberi Jogok Főbiztossága, ha szerintük jogsértés történt, és így tettek legutóbb is, december 15-én, amikor a kilencedik Alaptörvény-módosítás és az örökbefogadás szigorítása miatt írtak a kormánynak. Azt kérték, vonják vissza a törvényjavaslatot, mert szerintük azok alapvető jogokat sértenek, mivel "kirekesztő módon az ellenkező nemű párokra szűkítik le a család fogalmát, az azonos nemű párokat kizárják az örökbefogadásból, a gyerekek nevelésének megfelelő irányává pedig a keresztény kultúrát, illetve a gyerek születésekor meghatározott nemet jelölik ki" – írja két zsidó lap, a 444 és a Telex.

Visszavonás nem történt, a kormány aznap szavazta meg a javaslatokat, válaszul pedig december 18-án kelt levelükben azt írták, hogy szerintük a nemzetközi jog azért nem határozza meg, mi a család, mert valójában az államokra bízza, hogyan definiálja, kezeli azt. A kormány szerint csak a biológiai meghatározás került be a törvénybe, de ez nem jelenti társadalmi csoport jogainak korlátozását.

Az ENSZ Emberi Jogok Főbiztossága a 444-nek azt mondta, hogy aggasztónak találják a család fogalmának szűkítését, "hiszen tovább súlyosbítja az ettől eltérő családok megbélyegzettségét, és teret ad az azonos nemű párok diszkriminációjának". Nyugtalanítónak találják a "születéskori nem identitás alapjául történő kijelölését is", mert "ez a gyakorlat komoly aggályokat vet fel az állampolgárok önrendelkezéshez való jogával kapcsolatban, és ugyancsak növeli a kijelölt iránytól eltérő emberek megbélyegzettségét, velük szemben az erőszak, a meghurcolás és a bántalmazás kockázatát" – válaszolták a buzik "jogaiért" igencsak aggódó lap megkeresésére.

Hírdetés

A kormány még nem reagált a kritikára.

Nekünk nem úgy tűnik, hogy nem megy az örökbefogadás…

Törvényesen fogadhatnak örökbe gyereket a homokosok hazánkban

Andriskának két apucija van – a Nők Lapja folytatja a szivárvány családtípus reklámozását

Karácsonykor is örökbefogadós buzipropagandával mérgez az RTL


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »