Nagykövet úr, honlapjukon elfelejtették közölni, hogy Áder János ott jár – levél Gruber Attilának

Nagykövet úr, honlapjukon elfelejtették közölni, hogy Áder János ott jár – levél Gruber Attilának

gruber

Gruber Attila
nagykövet
Canberra, Ausztrália

Tárgy: Áder János november 16-án záruló, ottani látogatásának elhallgatása a nagykövetség honlapján

Tisztelt Nagykövet Úr!

Engedje meg, hogy tudassam Önnel: Áder János köztársasági elnök, felesége és kísérete Új-Zélandon tartózkodik, ahol ma, magyar idő szerint délben érte őket a 7,4 erősségű földrengés. De kérem, ne aggódjon, szerencsére semmi bajuk nem lett az ijedtségen kívül.

Azért gondolom, hogy ezt nem tudja – hacsak velük nem utazik -, mert az Új-Zélandot is „lefedő” nagykövetsége honlapján nem olvasható az a tény, hogy a köztársasági elnök november 6-án érkezett Ausztráliába és a térségből 16-án távozik.

Honlapjukon a legfrissebb bejegyzés október 19-i, azaz majdnem egy hónappal ezelőtti. A köztársasági elnök látogatásának nyoma sincs.

Úgy érzem, bármennyire is ceremoniális államfőnk pozíciója, azért látogatása megért volna egy kitételt, hiszen mégiscsak találkozott Sir Peter Cosgrove-val, Ausztrália főkormányzójával, Malcolm Turnbull miniszterelnökkel és több ausztrál állam kormányzójával.

Új-Zélandon pedig Dame Patsy Reddy főkormányzóval, John Key miniszterelnökkel és más politikusokkal.

Nem beszélve látogatásáról a melbourne-i Magyar Központban, a sydney-i Délvidéki Magyar Szövetség Központjában és az Ausztráliai Magyar Református Egyház  queenslandi kerülete fennállásának 65. évfordulója alkalmából a Szent Pál-templomban, Brisbane-ben.

Hírdetés

Amikor Ön posztjára elindulása előtt interjút adott a Somogy-megyei Sonline.hu-nak, egyebek között azt mondta, „Fiatal, dinamikus csapatommal lesz majd dolgunk, hiszen egyrészt ma már a diplomácia egyáltalán nem elegáns diplomatákat jelent keménykalapban, fogadásokkal és golfpartikkal, hanem amint arra Magyarországon is ráébredtünk …”, stb.

Hogy az államfői látogatás ki nem tétele szomorú mulasztás, netán kötelességek félreértése, megerősített nagykövetségi honlapjukon lévő köszöntőjének ezen mondatai:

Fontos tehát a magyar diaszpóra tagjainak szolgálata, segítése. Ehhez pedig napi, élő kapcsolatra van szükség a 40-es években kivándoroltaktól az akárcsak néhány hónapja itt élő honfitársainkig.

Azon dolgozom, hogy nagykövetségünk ajtajai szimbolikusan, és a valóságban is kitáruljanak honfitársaink előtt.

Higgye el, Nagykövet Úr, az ottani magyar diaszpóra tagjai úgy érezték volna, ha az államelnök úr és kísérete programját nagykövetségük honlapját részletesen elolvashatják, az az Ön által imént kifejtett célokat elősegítette volna.

Honlapjukra rátekintve egyébként azt sem értem, hogy azon miért Canberra a központi, nagyméretű fotó, hiszen egy hozzánk hasonló méretű ország, Csehország canberrai nagykövetségének honlapján egymás után futnak a gyönyörű cseh idegenforgalmi nevezetességekről –  Cesky Krumlovtól kezdve Zelena Horán át Olmücig – készült, az ausztrálokat odacsalogató képek.

Nem beszélve arról, hogy mennyire vonzó a miénkhez képest a cseh nagykövetség honlapja, amelynek másolatát az alábbiakban az Önök honlapjának másolata alatt szintén csatoltam.

Én csak arra kérem, hogy a jövőben hasonló látogatások esetében legyen olyan kedves tájékoztatást adni az ott élő magyaroknak, mert az is erősíti az oly messze élő honfitársaink és a haza kapcsolatát.

Hálásan köszönöm, ha időt szakított  levelem elolvasására.

 

 

 

Megosztás:


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »