Nagykaposi második hely Sátoraljaújhelyen

Nagykaposi második hely Sátoraljaújhelyen

Nagykaposi második hely Sátoraljaújhelyen Elek Zoltán2023. 05. 05., p – 18:31

Ezüstérmesként zárta a 10. alkalommal megrendezett Petik Rezső-emlékversenyt a zétényi Remák Dezső, a 3. liga D3-as csoportjában szereplő nagykaposi sakkcsapat oszlopos tagja. A kisgéresi Radi László a 20 résztvevő közül 13. lett.

A sátoraljaújhelyi városi könyvtárban lebonyolított seregszemlén Alsó-Bodrogköz, illetve Borsod–Abaúj–Zemplén vármegye legjobbjai ültek asztalhoz, köztük olyanok, akik a honi bajnokságban is meghatározó szerepet töltenek be. A versenyt 7 fordulós, svájci rendszerben, 2×15 perces játékidővel rendezték.

A torna rendszeres résztvevője, Remák most is kamatoztatta tapasztalatát. Mindössze egy vereséget elszenvedve került a második helyre, de ezt is a végső győzelmet megszerző Kovács Tamás mérte rá, aki nem mellesleg országos versenybíró, mesterjelölt. „Kovács a legjobbak közé tartozik a vármegyében, vele szemben minden kis apró figyelmetlenség megbosszulhatja magát, végzetessé válhat. Ezeken a kis hibákon múlott, hogy vesztesként álltam fel a sakktábla mögül. Szerencse, hogy ez még a 4. fordulóban történt, s tudtam aztán korrigálni. A továbbiakban kellő koncentrációmnak köszönhetően értem el a második helyet, amit nagyon is értékelni tudok, hiszen tavaly csak 6. lettem. Összességében viszont mindig az élmezőnyben végeztem az eddigi emlékversenyeken, s ez külön örömöt jelent számomra. Szeretek ide járni, mert azon kívül, hogy sokat tanulhat az ember, mindig egy jó baráti társaság is fogad” – nyilatkozta lapunknak Remák, aki legközelebb júniusban, Hidasnémetiben vesz részt egy nemzetközi tornán.

Hírdetés

1. Kovács Tamás (Sátoraljaújhely) 6.5,

2. Remák Dezső (Zétény) 5.0,

3. Magyar Sándor (Sátoraljaújhely) 4.5…

13. Radi László (Kisgéres) 3. (pan)

10. PETIK REZSŐ-EMLÉKVERSENY, Sátoraljaújhely


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »