Nagyanya-hajó – minden Trump új szuperfegyveréről

Nagyanya-hajó – minden Trump új szuperfegyveréről

Bárhol is töri át e hajó a horizontot, szövetségeseink nyugodtan dőlhetnek hátra, ellenségeink pedig retteghetnek, mivel mindenki tudni fogja, hogy jön Amerika, és ereje teljében lévő Amerika jön – idézi a CNN Donald Trump amerikai elnököt a Gerald R. Ford repülőgép-anyahajó átadása alkalmából. Évtizedek óta ez az első újonnan épített amerikai repülőgép-hordozó. Hadrendbe állításának időzítése pedig sokak szerint a haderejét egyre nagyobb mértékben fejlesztő Kína jelentette fenyegetésre adott stratégiai reakcióként értékelendő. Bár a USS Gerald R. Ford tényleges szolgálatának megkezdéséig még sok idő telhet el (rengeteg tesztelés, előkészület van még hátra), a modern hadviselés talán legütőképesebb csapásmérő eszközének tartott hajó átadása mindenképpen jelzésértékű. Szükség is van az amerikai flotta fejlesztésére, ha tartani akarják a lépést a kínaiakkal, akik nemrégiben bocsátották vízre második repülőgép-anyahajójukat és az eddigi legfejlettebb rombolójukat. A kínai flotta hajói szerte a világon feltűnnek, nemrégiben Európa partjainál (nemzetközi vizeken) látták őket.

100 ezer tonna a USS Gerald R. Ford vízkiszorítása. A Egyesült Államok haditengerészete továbbra is messze a legerősebb a világon, és e haderő legnagyobb része a Csendes-óceánon állomásozik.

11 aktív anyahajójuk van az amerikaiaknak, és jelenleg is többet építenek. A kínaiaknak ezzel szemben csak kettő, de a most átadott második hajó – a Gerald R. Fordhoz hasonlóan – még évekig képtelen lesz valódi hadműveletekben részt venni. 

 340 ezer amerikai katona teljesít szolgálatot az amerikai csendes-óceáni flotta kötelékében. Az amerikai csendes-óceáni parancsnokság „készen áll, hogy már ma éjszaka harcba induljon a jobb technológiával, mint amellyel a bolygó bármely más hadereje rendelkezik” – szónokolt magabiztos harciassággal Harry Harris, a csendes-óceáni flotta parancsnoka.

12,9 milliárd dollár (3,4 billió forint) volt a USS Gerald R. Ford építésének költsége. Az amerikai flotta fegyverarzenálja, ha a puszta számokat nézzük, valóban tekintélyt parancsoló. Ugyanakkor az anyahajók közül csak egy, a 97 ezer tonna vízkiszorítású, 60 repülő kiszolgálására alkalmas USS Ronald Reagan állomásozik tartósan az ázsiai partoknál, és csak ez az egy képes néhány hét alatt elérni olyan konfliktuszónákat, mint például a Koreai-félsziget.

2600 tagú lesz minimálisan az új repülőgép-anyahajó legénysége, bár akár 5000 matróz is kényelmesen elhelyezkedhet rajta. A tervezők sokat fejlesztettek az anyahajó elektronikáján, és sok funkciót automatizáltak, így azt 600 matrózzal karcsúbb legénység is ugyanolyan hatékonyan képes működtetni, írja a Forbes. Ezzel

Hírdetés

4 milliárd dolláros költséget takarítanak meg a hajó ötvenévesre tervezett élettartama alatt. Eközben legfeljebb kétszer kell majd „megtankolni”, hiszen a hajót működtető atomreaktorok legalább

20 évig működhetnek egyszeri fűtőanyag-feltöltéssel. A reaktorok teljes meghajtással

30 csomós (56 kilométer per órás) végsebességre képesek. Tíz évvel ezelőtt, Ford volt amerikai elnök gyászszertartásán jelentette be Donald Rumsfeld akkori védelmi miniszter, hogy az új repülőgép-hordozót Fordról nevezik majd el (ezt Forddal is közölték nem sokkal a halála előtt).

337 méter a hajó teljes hossza, és gyakorlatilag ekkora a fedélzeten kialakított, 78 méter széles leszállópálya is. Összesen 25 szintet alakítottak ki a hajó belsejében.

78 méter a hajó magassága a kifutópályáig, míg 41 méter mélyen merül a vízbe. Több mint 75 repülőt tud „elszállásolni” egyszerre.

16 százalékát adják az amerikai haditengerészet állományának a nők, akik sokkal többen vannak, mint a legutolsó aktív repülőgép-hordozó negyven évvel ezelőtti átadásakor. Ezt a hajó tervezésekor is figyelembe kellett venni. Például nem szereltek piszoárokat a mosdókba, mert bár azok higiénikusabbak az angolvécéknél, a nők nem sok mindent tudnak velük kezdeni; más hajókon sok mellékhelyiséget csak a férfiak tudnak használni, ami a helykihasználás szempontjából nem hatékony.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.19.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »