Nagy zuhéval jön meg a lehűlés

Késő este északnyugat felől hidegfront érkezik viharos széllel és éjszaka, hajnalban nagyobb számban az ország északi felén zivatarokkal. Vasárnap a több-kevesebb napsütés mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet, főként a középső és keleti országrészben valószínű további zápor, zivatar. Északkeleten heves zivatar is lehet. Többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északnyugati, északi szél. Zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések. A legmagasabb hőmérséklet a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében 19 és 24, másutt 25 és 30 fok között alakul vasárnap. 

Szombaton a déli, kora délutáni órákban néhol, majd délután, este elszórtan alakulhatnak ki zivatarok. A zivatarok jellemző területe meglehetősen bizonytalan, de nagyobb számban inkább az ország keleti felén, Északi-középhegységben, másodsorban a Dél-Dunántúlon valószínű az előfordulásuk és kora estig inkább északkeleten van esély heves zivatarra, melyhez felhőszakadás (~30 mm csapadék), nagyobb méretű (~ 2 cm-es átmérő) jég és 80 km/h-t meghaladó szél társulhat. A labilis légállapotnak köszönhetően ugyanakkor délután, este egyik országrészben sem zárható ki zivatar kialakulása.

Szombat késő este északnyugat felől hidegfront érkezik viharos (60-75 km/h) széllel és éjszaka, hajnalban nagyobb számban az ország északi felén zivatarokkal. A zivatarokat helyenként 70-75 km/h feletti szél, 20 mm feletti csapadék, néhol jégeső kísérheti. Egy-egy hevesebb zivatar (~75-90 km/h-s szélroham, ~2 cm átmérőjű jég) is lehetséges felhőszakadással (~30-40 mm csapadék). Az érkező hidegfronthoz kapcsolódóan késő esti, éjféli órákban a Dunántúl északi részén, majd hajnaltól inkább az Északi-középhegységben, illetve az Alföld északi, északkeleti részén vannak jobb feltételek intenzív zivatarok kialakulásához.

Vasárnap reggeltől kora délutánig északkeleten (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar) lehet kiterjedtebb a zivatartevékenység, melyek délután kelet felé távoznak. Vasárnap délután, kora este már csak kevés helyen lehetséges újabb zivatarok kialakulása az Alföld középső, délkeleti tájain.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »