Nagy változásról döntöttek a Balatonnál

Nagy változásról döntöttek a Balatonnál

Új vezetője van a tókörnyéki borászatokat és vendéglátókat tömörítő Balatoni Körnek.

A tagság a zamárdi Fenegyerek Pálinka alapítóját Pach Gábort választotta meg elnöknek, aki korábban elnökségi tagként tevékenykedett a Balatoni Körben – írja a sonline.hu.

Az újonnan megválasztott vezető célja, hogy a szervezet fennállásának tizedik évfordulóját méltóképp ünnepeljék meg és ezzel is felhívják a közvélemény figyelmét a Balatonra. „Szeretném erősíteni a Balaton kommunikációját, hiszen a szezon kezdete előtt minden évben felreppennek spekulációk. Szeretnénk azt elérni, hogy ezek helyett objektív híradások lássanak napvilágot a Balatonról” – mondta Pach Gábor.

Hírdetés

Az új vezető arról is beszélt, hogy a tónál egyre magasabb minőségű szolgáltatók működnek, de ezzel együtt hajlamosak elfelejteni az emberek azt, hogy a Balaton egy európai üdülőhely, ahol ennek megfelelő árak vannak. A Balatoni Kör elnöke szerint fontos lenne az is, hogy erősítsék a Balaton Bor szerepét és folytassák a brand építését.

A szervezet ezúttal kilenc taggal bővült, így mostanra közel hatvanan tevékenykednek azért, hogy helyi alapanyagokkal és helyi szolgáltatásokra építkezve teremtsenek meg egy olyan körforgást, amely a régiót vonzóvá és élhetővé teszi minden évszakban. Az elnökségbe bekerült Hajdu Attila is, a korábbi válogatott futballkapus, aki évekig az FTC játékosa volt, de már jó ideje borászkodással foglalkozik.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »