Nagy változásra készülhetnek azok, akiknek lakásbiztosításuk van

Nagy változásra készülhetnek azok, akiknek lakásbiztosításuk van

A médiakampányt a rövidesen kezdődő akcióról a kormány indítja.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében kiemelték: annak ellenére, hogy a magyar otthonok közel háromnegyede rendelkezik lakásbiztosítással, a szerződések sokszor elavultak, ami elsősorban az alulbiztosítottságban nyilvánul meg. Ez azt jelenti, hogy a sokszor évekkel, akár évtizedekkel ezelőtt létrejött biztosítások összege nagymértékben elmaradhat az ingatlanok aktuális újjáépítési értékétől. Így egy esetleges káresemény bekövetkezésekor az nem tudja fedezni az újjáépítés vagy a hasonló lakásra történő csere költségét. Emellett az is kihívást jelent, hogy a szerződések számos esetben nem nyújtanak megfelelő védelmet olyan károkra, amelyek nagyobb valószínűséggel bekövetkezhetnek.

Felidézték, a kormány a családok védelme és a biztosításpiaci verseny fokozása érdekében tavaly a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatára arról döntött, hogy 2024. márciusától kezdődően egy extra, a váltás költségeit tekintve ingyenes időszakot hoz létre a biztosítások megújítása érdekében. Ez az időszak a már meglévő biztosítás évfordulójától függetlenül lehetőséget ad annak felmondására és újrakötésére. A lehetőségről a biztosítótársaságoknak 2024. február 15-ig kell értesíteniük a lakosságot.

Hírdetés

Mint írták, a megfelelő lakásbiztosítás kiválasztása az egyik legfontosabb pénzügyi döntés a magyar családok számára, amelyhez kellő körültekintés szükséges annak érdekében, hogy felesleges költségektől és elkerülhető károktól kímélje meg a családokat.

A lakásbiztosítással rendelkezők március folyamán a biztosítótársaságoknál, bankjuknál, a biztosításközvetítőknél, valamint

az interneten elérhető kalkulátorok és ajánlatok segítségével is tájékozódhatnak szerződéseik újrakötési lehetőségeiről.

Az egyéni igények felmérését, a lehetőségek feltérképezését ugyanakkor már február folyamán javasolt megkezdeniük az ügyfeleknek – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »