Nagy változáson esett át a királyhelmeci Csonkavár, de a megnyitása még várat magára

Nagy változáson esett át a királyhelmeci Csonkavár, de a megnyitása még várat magára

Nagy változáson esett át a királyhelmeci Csonkavár, de a megnyitása még várat magára Németi Róbert2024. 12. 16., h – 13:31 Királyhelmec |

A napokban bontották el a Bodrogköz központi városában található Csonkavár mellől azt a házat, amit az akkori tulaj a 2000-es évek elején építtetett a vár melletti telekre. A több mint 500 éves építmény az elmúlt évek során jelenlegi tulajdonosának, a város egyik aktivistájának, Gönczy Bertalannak köszönhetően drasztikusan átalakult, de a munka java még hátra van. Befejezését és megnyitását a tulajdonos szerint nem az idő, hanem a munkához szükséges támogatások korlátozzák.

A nagyjából nyolcezer lakosú kisváros felett magasló domb oldalán hat évvel ezelőtt kezdte meg Gönczy Bertalan azt a munkát, amely során a korábban csak két kisebb kőfalnak vagy kőtömbnek látszódó épületrész mára egy óriási kőkomplexummá alakult át. Az elmúlt évek során elvégzett munkának kézzel fogható és szemmel látható eredménye van. Előkerültek a régi falrészek, megtalálták a fal hiányzó, sok esetben kézzel faragott darabjait, különféle régészeti különlegességekre bukkantak, az idei év első felében pedig arra a várudvarban található kútra is rátaláltak, melynek létezéséről idáig senki sem tudott. A vár helyreállításának és állagmegóvásának kezdete óta több száz tonnányi követ és földet mozgattak meg, néhány nappal ezelőtt pedig végre azt a 2008-ban felépített házikót is lebontották, mely az egykori várudvar területén, a Csonkavár és a vele szomszédos amfiteátrum között állt. 

„A bontás elsődleges célja az volt, hogy megbonthassuk az alatta található talajt, mely többnyire az elmúlt évtizedek során oda hordott szemétből és egyéb hulladékból állt össze. A házikó bontás során több mint 60 teherautónyi törmeléket távolítottunk el” – közölte lapunkkal Gönczy Bertalan. 

A nehezén már túl vannak

Ahogy azt a vár elszánt tulajdonosától és az egész felújítási folyamat vezetőjétől megtudtuk, az elmúlt évek során véghezvitt munka igazából az utóbbi egy évben hozta meg gyümölcsét. 

Hírdetés

„Befejeződött az épület teljes körű konzerválása, amelyre a műemlékvédelmi hivataltól is engedélyt kaptunk. Ez a lépés egy alapvető követelmény volt a további munkálatokhoz. Mindemellett tavasszal sikerült elkészítenünk az épület látványtervét is, és sikerült benyújtanunk az építkezési engedély megszerzéséhez szükséges kérvényt is az építési hivatalhoz. A föld alatt megtalált kút a vár építésének bedatálásában nyújtott hatalmas segítséget, a most lebontott ház pedig elérhetővé tette azt a területet, ami az általunk valósnak hitt gazdasági épületek, vagy az abból megmaradt részek feltárásához lesz szükséges” – közölte lapunkkal Gönczy Bertalan, aki a várhoz tartozó gazdasági épületek mivoltját a vár területén talált állati csontokból magyarázza.

 „Mivel a vár körül megmozgatott földtömegben, illetve a kút kitisztítása során kiemelt törmelékben számos állati eredetű csontot találtunk, biztosak vagyunk benne, hogy a vár egykori tulajdonosai és lakói haszonállatokat is tartottak. Ezekhez gazdasági épületekre volt szükség, és úgy gondoljuk, hogy ezek az épületek a vár azon részén lehettek, ahol az előző napok során lebontott ház állt. A megtalált csontok egyébként azt bizonyítják, hogy az itt élők elsősorban lovat, disznót és csirkét tartottak” – tette hozzá Gönczy Bertalan.

Az idő nem szab határokat 

Annak ellenére, hogy Gönczy és az általa vezérelt csapat rengeteg időt és energiát fektet a Csonkavár helyreállítási munkálataiba, a felújítás teljes körű befejezésének és a várkomplexum hivatalos megnyitásának nem az idő szabja a határokat. 

A Csonkavár megnyitásának időpontja még nem végleges, ugyanis a projekt megvalósítása elsősorban a pénzügyi forrásoktól függ. Jelenleg az építkezési engedély megszerzése a legfontosabb lépés, hiszen csak azt követően tudunk pályázatokat benyújtani a munka folytatására. Az eddigi munkálatokra körülbelül 350 ezer eurót költöttünk, amely természetesen a sikeres pályázatokkal, a közösségi támogatásból nyert forrásokkal és a saját magam által finanszírozott önrészekkel együtt értendő. Ha csoda történne, és sikerülne megkaparintani a fennmaradó munkához szükséges támogatás teljes egészét – terveink szerint még legalább 940 ezer eurót – akkor már a következő egy évben be tudnánk fejezni a munkát. Mivel az épületet elsősorban fából készült szerkezetekből szeretnénk kiegészíteni és befejezni, képesek volnánk rövid időn belül befejezni

 – zárta Gönczy Bertalan. 

A Csonkavár a tőketerebesi járásbeli Királyhelmec területén található. Az első régészeti kutatás 2018-ban kezdődött, idén már a munkálatok hetedik szakaszát is befejezték. A végső cél a terület teljes megtisztítása és régészeti feltárása, valamint a várudvar eredeti szintjének visszaállítása. Gönczy tervei szerint a Csonkavár falain belül egy látogatóközpont, egy mini-múzeum és egy lapidárium is kialakításra kerül. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »