Nagy változás jön a hazai vonatokon, minden utast érint

Nagy változás jön a hazai vonatokon, minden utast érint

Lecserélik a wifiket 900 vasúti kocsiban.

Jelenleg közel 900 vasúti kocsiban érhető el az utasok számára ingyenesen vezeték nélküli internet, harmadik generációs (3G-s) routerek segítségével. A MÁV-Start megkezdte az eddigieknél sokkal gyorsabb internetet biztosító eszközök beszerzésének előkészületeit, azok üzembe állítása három ütemben valósul majd meg. Az első 300 4G-s router és a hozzájuk kapcsolódó kiegészítők beérkezése május végéig várható.

Hírdetés

A jelenlegi ütemezés alapján az első routerek cseréje az év második felében kezdődhet meg, ezek az eszközök a belföldön közlekedő IC kocsikba kerülnek be. A cserékre folyamatosan, a járművek ütemezett karbantartása keretében kerül sor. A teljes eszközpark modernizálása várhatóan 2020 I. félévében fejeződhet be.

A fejlődésnek köszönhetően, a mobileszközzel történő internetezési szokások meghaladták a vasúti kocsikban rendelkezésre álló 3G-s technológiát. Az utasok által használt wifi-szolgáltatásban az országos 4G-s lefedettségének köszönhetően, az eddigieknél nagyobb adatátviteli sebességet, ezáltal jelentős minőségi javulást és több utas számára elérhető internetkapcsolatot eredményez majd a 4G-s routerek beszerelése – írja a vasúttársaság közleményében.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »