Nagy változás jöhet a magyar utakon, összefeszül a rendőrség és a kormánybiztos

Nagy változás jöhet a magyar utakon, összefeszül a rendőrség és a kormánybiztos

A rendőrség segédmotor-kerékpárként kezeli a járművet, a kormánybiztos szerint viszont kerékpárnak számít az elektromos roller. Egységes hatósági értelmezés jöhet.

Tisztázó egyeztetést kezdeményez Révész Máriusz az elektromos rollerek használatának kérdésében a Belügyminisztériummal, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, illetve a rendőrséggel – erről az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos nyilatkozott a Világgazdaság honlapjának.

A találkozóra a tervek szerint még szeptemberben sor kerül. Révész Máriusz azzal indokolta a lépést, hogy a tudomására jutottak olyan esetek, amelyekben az elektromos roller felhasználóknál a rendőrség alkoholszondát alkalmazott, vezetői engedély bemutatását kérte, valamint bírságot rótt ki. A lap olyan esetet is megemlített, amikor az e-rollerrel közlekedő – miután a helyszínen nem ismerte el a megállapított szabálysértést – jogosítványát is felfüggesztették a vizsgálat időtartamára.

Ezeket a kormánybiztos „szürreálisnak” és „abszurdnak” nevezte, és hangsúlyozta, hogy ilyen következmények nem vezethetők le a KRESZ-ből Magyarországon.

Nincs benne a KRESZ-ben

Hírdetés

Az alapproblémát az okozza, hogy az elektromos rollert nem ismeri a hatályos KRESZ, amely így erre vonatkozóan semmiféle szabályozást nem tartalmaz. Ezért a rendőrség úgy kezeli, mintha segédmotoros kerékpárokról lenne szó.

„Az elektromos rollert a hatályos szabályozás alapján, külön eltérő rendelkezés hiányában csak segédmotoros kerékpárnak lehet megfeleltetni, így az azzal való közúti közlekedés során a segédmotorkerékpárok közlekedésére vonatkozó szabályok az irányadók” – közölte az Országos Rendőr-Főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a portál megkeresésére.

Révész Máriusz szerint viszont nyilvánvaló, hogy az elektromos roller sokkal közelebb áll az elektromos rásegítésű kerékpárhoz, amely 25 kilométer per órás sebességig kerékpárnak minősül.

„Miután az elektromos közrollerek az EU-s szabvány szerint nem haladják meg ezt a sebességhatárt, rájuk is a kerékpáros előírásoknak kellene vonatkozniuk” – érvelt. Emlékeztetett arra is, hogy az elektromos rollerek használatának nem kritériuma a vezetői engedély, így annak bemutatását kérni „tarthatatlan”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »