Nagy Sándor egyszer rendezett egy ivóversenyt, amibe minden résztvevő belehalt

III. Alexandrosz makedón király számos ötlettel állt elő, miként lehetne perzsákból, görögökből, makedónokból és még számos népből álló birodalmát egységesíteni. Az olimpiai játékok meg nem valósult elgondolása, valamint a szúzai menyegző mellett kevésbé ismert a szúzai ivóverseny, amely még nagyobb katasztrófába torkollt.

Nagy Sándornak (Kr. e. 336-323) mindössze 13 évre volt szüksége, hogy a valaha volt egyik legnagyobb birodalmat létrehozza, amely a Balkántól Egyiptomon és a Közel-Keleten át egészen a mai Pakisztánig, India határáig húzódott (területe alig maradt el a Római Birodalomtól). A nagy stratéga neve a mai napig összeforr a dicsőséggel, a hódítással, a hatalommal, a fiatalsággal és nem utolsó sorban a hedonizmussal, valamint az alkoholizmussal.

Arisztotelész neveltje a gigantikus keleti hadjárat során egyre több helyi szokást vett fel. A bor iránti szenvedély azonban nem tartozott ide, azt otthonról hozta. A mértéktelen alkoholfogyasztás a makedón kultúra része volt. Az ókori világban szinte mindenki tudta, hogy a makedónok vízzel történő hígítás nélkül isszák a bort, amiért déli szomszédaik, a görög városállamok lakói barbároknak is tekintették őket.

A leendő III. Alexandrosz már fiatalkorában meglehetősen nagyivónak számított, feltehetőleg a szülői szigor általi nyomásnak köszönhetően. A 32 évesen elhunyt uralkodó halálának oka a mai napig kérdéses, ám igen erős a gyanú, hogy az alkoholizálás előidézte májbetegségnek köszönhető a korai elmúlás.

Nagy Sándor bölcs uralkodó volt, és szerette magát filozófusokkal körbe venni, akiket tanácsadóként alkalmazott. Kr. e. 324-ben a perzsiai Szúza (az ókori Elám) városában állomásoztak, amikor egyikőjük, a 73 éves gümnoszofista (szó szerinti jelentése: mezítelen filozófus) Kalanosz bejelentette, hogy halálos betegnek érzi magát, és inkább az öngyilkosságot választja a lassú és fájdalmas halállal szemben.

Alexandrosz állítólag megpróbálta meggyőzni őt, ám a mai Pakisztán területén lévő Taxila városból származó, feltehetőleg indiai filozófus már meghozta döntését. Az önáldozat formáját választotta, és a máglyára vetette magát. Nagy Sándor egyik hadvezére így írt Kalanosz haláláról, amelyet igazi látványosságnak nevezett: „…abban a pillanatban, amikor a tűz lángra lobbant, Alexandrosz parancsára lenyűgöző tisztelgés vette kezdetét: a kürtök felharsantak, a csapatok csatakiáltása hallatszott, amihez a harci elefántok lendületes trombitálással csatlakoztak.”

Hírdetés

Miután a filozófust teljesen elemésztették a lángok, a szomorú hódító azt vette a fejébe, hogy tanácsadója és egyben barátja tiszteletére valamilyen eseményt rendez. Először egy olimpiai játékot akart tető alá hozni Szúzában, ám a perzsák kevéssé ismerték a görög sportokat, így végül az ivóversenyre esett a választás.

Azt meg kell jegyeznünk, hogy a III. Dareioszt 324-re legyőző, ily módon egész Perzsiát megkaparintó uralkodó már évekkel azelőtt a fejébe vette, hogy egyesíti a görög-makedón és a perzsa kultúrát. Birodalma egységének megteremtésére (valamint az elégedetlenségek és lázongások megszüntetésére) irányuló legismertebb ötlete a szúzai menyegző volt, amelyet ugyanebben az évben tartottak.

Az esküvőn körülbelül 80 magasrangú hadvezér (köztük maga Nagy Sándor is), valamint ezer (más források szerint tízezer) makedón-görög harcos egyszerre vett feleségül egy-egy perzsa nőt. A vegyes házasságokból létrejövő kevert arisztokrácia a jövőbeli birodalmának lett volna az alapja. A perzsa szokások szerint megtartott, öt napos, hihetetlen fényűzések közepette megtartott menyegző végül nem érte el célját. A balkáni harcosok megalázónak tartották, hogy a legyőzöttek asszonyait vegyék feleségül, ráadásul úgy, hogy sutba dobják a hazai szokásokat. A több száz (ezer) esküvő zöme válással végződött.

Alexandrosz másik asszimilációs, illetve egységet teremteni hivatott ötlete a már említett ivóverseny rendezése volt, hiszen mi hozhatná közelebb egymáshoz két teljesen különböző kultúra tagjait, mint a vedelés. Még mindig Krisztus előtt 324-ben járunk, amikor az újabb ötleten nem sokat agyaló uralkodó bejelentette a tömegeknek a verseny megrendezését. Hamarosan 41 lelkes résztvevőt választottak ki – néhányat a hadsereg soraiból, néhányat pedig a helyiek közül.

A szabályok egyszerűek voltak: aki a legtöbb bort tudja magába dönteni, az a győztes. A nyertes pedig egy talentumnyi (vagyis kb. 26 kilogrammnyi) aranyat érő koronával gazdagodik. A díj tehát adott volt. Az egyetlen probléma csupán abból adódott, hogy a helyiek nem voltak túlságosan hozzászokva az alkoholhoz, legalábbis nem annyira, mint a makedónok, akik Dionüszosz görög isten tiszteletére gyakran ürítették poharaikat fenékig.

A győztes természetesen Nagy Sándor egyik makedón harcosa, Promachus volt, aki több mint 15 litert volt képes legurítani a cseppet sem vizezett borból. A többiek sem voltak restek, így az alkoholmérgezés jelei már a verseny során éreztetni kezdték hatásukat, és nem csupán a jókedv, hanem a halál szele is meglegyintette őket. Már a helyszínen 35-en vesztették életüket, a többiek pedig – mint például a nyertes Promachus is – a versenyt követő napokban hunytak el. Mind egy szálig.

A verseny, valamint a díjátadó a győztes ünneplése helyett hamarosan több tucatnyi ember temetésébe fordult át. A korabeli történetírók kivétel nélkül borzasztó kudarcként emlegették a versenyt. Egy évvel később maga Alexandrosz is elhunyt, hatalmas birodalma pedig szertefoszlott.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »