Nagy román titokra derült fény

Nagy román titokra derült fény

Băsescu volt a Szekuritate Petrov nevű besúgója?

Ez azért is felettébb kínos, mert Băsescu kétszer is államfőnek jelöltette magát, majd honatyának, legutóbb pedig európai parlamenti képviselőnek. Viszont a jelöltséghez nyilatkoznia kellett arról, hogy nem működött együtt a hírhedt politikai rendőrséggel, és erről a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) is igazolást állít ki.

Nos ez utóbbi megtörtént, mert akkor még nem volt a CNSAS birtokában olyan dokumentum, ami Băsescu „szekus” múltját bizonyította volna. Most viszont előkerült egy papíros, ami szerint egy Petrov nevű besúgó jelentett kollégáiról, a Tengerészeti Intézet több végzőséről is. A fedőnév pedig állítólag Băsescut takarja.

A CNSAS most már nem mondhatja ki Băsescuról, hogy besúgó volt, erre csak a bíróságnak van joga olyan eljárás végén, amelyet a CNSAS kezdeményez. Mondanunk sem kell, a tanács nemrég kezdeményezte is az eljárást.

A bombát amúgy  Radu Cristescu robbantotta, aki Băsescu pártjának, a PMP-nek volt az alelnöke május 22-ig. Három héttel ezelőtt viszont Băsescu kezdeményezte, hogy Cristescut leváltsák és kirakják a pártból, mert alap nélkül(?) bírálta a párt elnökét, Eugen Tomac-ot. A bosszúhadjárat most ezzel a leleplezéssel kezdetét vette.

Hírdetés

Amennyiben Băsescuról bebizonyosodik, hogy „szabadidejében” ő volt Petrov, az nagyon kellemetlen lenne további politikai pályafutását nézve. Mert a CNSAS védekezhet azzal, hogy korábban azért állított ki felmentő igazolást Băsescuról, mert nem volt birtokában olyan dokumentumoknak, amelyek bizonyíthatták volna, hogy Băsescu jelentett, tehát besúgó volt 1989-ig.

Viszont Băsescu mire hivatkozna?

https://trianon100.blogstar.hu/

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »