Sohasem látott történelmi lehetőség előtt állt az utóbbi 9 évben a magyar futball. Százmilliárdok érkeztek a sportághoz, miközben a labdarúgás helyzete egyáltalán nem indokolta ezt mérhetetlenül magas támogatást.
Hiába jön a rengeteg TAO és az óriási állami támogatás a hazai labdarúgásba, a nemzetközi klubfutballban egyszerűen nem tudja megvetni a lábát a magyar foci. A probléma összetett, de a diagnózis egyértelmű:
nincs semmiféle koncepció arra vonatkozóan, hogyan kéne piaci alapon működő klubfutballt építeni Magyarországon.
Ha körbe nézünk a térségben, akkor több sikeres klubmodellt is láthatunk. A Ferencvárost kiejtő Dinamo Zagreb például egész országra (mármint horvátra) kiterjedő tehetségmegfigyelő hálózatot épített ki, amelynek következtében évről évre nevelik ki a horvát futball ígéretes tehetségeit. Ne feledjük, hogy arról a 4 milliós népességű Horvátországról beszélünk, amely 2018-ban a világbajnokságon ezüstérmes lett. A Dinamo Zagreb egyébként az előző szezonban – csupán játékos eladásból – 25 millió eurónyi (kb. 8 milliárd ft) bevételre tettek szert.
Az elmúlt 5 évben pedig ez az összeg, több mint 35 milliárd forint volt.
Mindezek ellenére, a Dinamo Zagreb megnyerte a horvát pontvadászatot, majd néhány hete 4 góllal búcsúztatta azt a Ferencvárost, amely a tavalyi év folyamán 17,6 milliárd forintnyi támogatást kapott a magyar államtól. A Dinamo Zagreb egy kunát sem kapott ezzel szemben a horvát kormányzattól.
Fiatalok helyett légiósok
Ahogyan ismert, a TAO eredetileg azért lett létrehozva, hogy utánpótlásra és létesítmény-fejlesztésre fordítsák, ám ezzel szemben ilyen-olyan ügyeskedések révén, inkább a „nagycsapat” játékosaira fordítják az egyesületek ezt a támogatást.
Azóta ki is alakult egy igen sajátos rendszer: a klubok elvárják, hogy a közpénznek minősülő TAO-támogatásokat megkapják, azért, hogy esetleg bejuthassanak valamelyik nemzetközi kupasorozat csoportkörébe, amelynek köszönhetően további bevételhez juthatnának. Vagyis a magyar emberek adóforintja azért kell, hogy a magyar labdarúgó egyesületek még több pénzhez juthassanak.
Lássuk be: ez finoman szólva sem egészséges.
Másrészt, a támogatások nagy része a játékosok fizetésére megy el, tehát a pénz kivándorol, miközben semmilyen befektetés nem történik. Vagyis, ha egyszer olyan politikai szelek fordulnak, hogy elzárják a pénzcsapot, akkor egyik pillanatról a másikra összedőlhetnek a klubok.
A labdarúgást minden tekintetben látványsporttá variálták.
Látvány van üres stadionok képében, de sport nincs.
A sport mögötti politika nem engedi, hogy a szakmai koncepciók felülírják a pénz elherdálását. Csak a jelen létezik a magyar fociban. Tipikus eset volt a Szombathelyi Haladás példája, ahol 15 milliárd forintért építettek stadiont, azonban a stadion fenntartási költsége olyan magas volt, hogy a klub egész egyszerűen nem volt képes finanszírozni a létesítményt. Tehát az elképzelés csak odáig tartott, hogy a klub kap egy stadiont, de azon felül már semmilyen koncepció nem született, hogy a későbbiekben mégis, hogyan fogják fenntartani azt.
Megugró fizetések
9 év alatt egy magyar futballista átlagjövedelme a havi 500-600 ezer forintról, 2 millió forintra emelkedett. Ezen felül pedig rengeteg méregdrága légiós lepte el az NB1-et. A mostani bajnokságban már az első osztályú játékosok 36%-a volt külföldi. A két leggazdagabb klub (FTC és Videoton) keretében elvétve kapnak lehetőséget fiatal játékosok, ellentétben viszont a 2 együttesben 29 légiós található.
A magyar labdarúgás a jelenlegi helyzetéhez képest nagyon jó gazdasági helyzetben van. Piaci helyzetéhez képest messze több bevételhez jut, mint az indokolt lenne. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a klubok minél több bevételhez juthassanak. Ha az ún. fiatalszabályt betartanák a klubok, akkor még annál is több pénzhez juthatnának, ennek ellenére azonban, a klubok ellentétesen cselekednek.
Vagyis a rendszer ezen része teljesen megbukott.
Míg a térség klubjai úgy gondolkodnak, hogy a játékosok kinevelésével és későbbi eladásával próbálják meg gazdaságosan működtetni a klubokat, addig a magyar egyesületek inkább jó pár lépcsőfokot átugorva, innen-onnan érkező játékosokkal próbálják meg azonnal az európai élmezőnyt elérni. Természetesen sikertelenül.
Azonban ezzel az a gond, hogy így az egyesületekben olyan játékosok lépnek pályára kivétel nélkül, akik
nem a klubért élnek, hanem a klubból élnek meg.
Sajnos a temérdek mennyiségű támogatás miatt, a hazai csapatok nincsenek rákényszerítve arra, hogy arra fordítsák ezeket az összegeket, hogy később saját lábon is meg tudjanak állni. Nincs koncepció a saját utánpótlásbázis fejlesztésére, de arra sem, hogy mondjuk tehetségeket felkutatva, későbbi eladásra bevételre tegyenek szert.
Arról nem is szólva, hogy ezzel rossz üzenetet is küldenek az utánpótlásban futballozó gyermekek számára. Vagyis, ha egy tizenéves magyar fiatal arról álmodozik, hogy esetleg
a Fradiban vagy az Újpest színeiben próbáljon meg karriert indítani, akkor jobb, ha letesz róla, mert úgyis ukránok, szerbek, románok fognak helyette futballozni.
Ezek után miért is hajtson egy tizenéves fiatal?
Akárhogy is nézzük, ha nem lesz hamar váltás a felfogás terén, akkor kijelenthetjük, hogy a magyar futball teljes mértékben eltékozolta a történelmi lehetőségét arra, hogy valaha is feltudjon zárkózni a nemzetközi élmezőnyhöz, mert ami most zajlik az semmi más, csak pénzherdálás. Olyan, mintha szitával akarnánk vizet szedni a kútból.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
