„Nagy nap ez a világ számára” – Trump első amerikaiként lépett át Észak-Koreába

„Nagy nap ez a világ számára” – Trump első amerikaiként lépett át Észak-Koreába

A Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben találkozott és kezet fogott egymással Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, ezt követően Trump első amerikai elnökként észak-koreai területre lépett.

Megérkezett a a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetbe (DMZ) Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, nem sokkal az után, hogy Szöul és Washington bejelentette a találkozójukat.

„Nagy nap ez a világ számára” – jelentette ki Trump a helyszínen újságíróknak, egyúttal bejelentette, hogy meghívja Kim Dzsongunt a Fehér Házba.

Az észak-koreai vezető újságíróknak reményét fejezte ki, hogy Trump átlépése észak-koreai területre javítani fogja a két ország kapcsolatát.

Hírdetés

Az Egyesült Államoknak és Észak-Koreának maga mögött kell hagynia az ellenségeskedéssel teli múltat, és új fejezetet kell nyitnia a kétoldalú kapcsolatokban – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsong Unnal közös sajtótájékoztatóján vasárnap a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben.

Az amerikai elnök a demilitarizált övezetben újságíróknak elmondta, hatalmas előrelépés történt az amerikai-észak-koreai kapcsolatokban tavaly óta, egyúttal bírálta a sajtót, mert szerinte a média nem méltányolja kellőképpen a szerepét e kapcsolatok javulásában, illetve azért is, mert nem szólt kellő elismeréssel az Észak-Koreában történt változásokról. "Az egy nagyon más hely" – tette hozzá Észak-Koreára utalva.

Trump találkozott a demilitarizált övezetben állomásozó amerikai katonákkal is, akiket teljes támogatásáról biztosított.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »