Nagy mennyiségű amerikai fegyvert foglalt le a szíriai hadsereg

Nagy mennyiségű amerikai fegyvert foglalt le a szíriai hadsereg

A Szíriai Arab Hadsereg a héten jelentős mennyiségű amerikai fegyvert foglalt le, melyeket a Szíria déli részéről kivonuló iszlamista fegyveresek hagytak hátra.

A szíriai SANA hírügynökség jelentése szerint a lefoglalt fegyverek között amerikai gépkarabélyok és irányított harckocsi elhárító rakéták voltak.

A lefoglalt fegyvereket a Szíriai Arab Hadsereg egyik tisztje mutatta be a sajtó képviselőinek. Elmondása szerint ezek többnyire M16 típusú gépkarabélyok, valamint BGM-71 TOW típusú rakéták, melyeket meg az Obama kormány adott át a terrorista csoportok számára.

Hírdetés

Az Obama kormány elég jelentős támogatást adott az Iszlám Államnak és más terrorista csoportoknak Szíriában és Irakban. Hillary Clinton, akkori külügyminiszter akkoriban azt is kijelentette, hogy önálló államként kellene elismerni az Iszlám Állam által elfoglalt területeket.

2018 nyarán, Szíria déli részén a különböző iszlamista csoportok megadták magukat a szíriai kormányerőknek és letették a fegyvert. Azonban maradtak még alvó terrorista sejtek akik fegyvereket rejtettek el a konfliktus további folytatása céljából.

Orientalista.hu-Al-Isfahani (Al-Masdar News)

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »