Nagy Márton a posta eredményeiről: 354 helyszínt bezártunk, 2300 főt elbocsátottunk

2023-ban 246 milliárd forintos árbevételt ért el a Magyar Posta, mindezt úgy, hogy 2022-höz képest 2300 fővel kevesebben dolgoznak az állami társaságnál – jelentette ki egy pénteki sajtótájékoztatón Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Portfólió beszámolója szerint.

A posta volt, van, és lesz – állította a miniszter, aki rátért a 2023-as eredményekre. Eszerint a társaság 246 milliárd forintos árbevételt ért el, 445 millió darab levelet kézbesített tavaly, 29 millió csomagot kezelt, 138,6 millió csekkbefizetést tett lehetővé 1800 milliárd forint értékben, 1,8 millió darab állampapír-tranzakciót hajtott végre, elindította a postapartner-programot, 550. csomagautomatáját helyezte üzembe, megteremtette az alapjait, hogy külföldön is terjeszkedjen.

Amikor átvettem a miniszterséget, cél volt a posta racionalizálása. Két dolgot kellett végrehajtani: hálózat- és létszámracionalizálás – mondta a politikus, aki kijelentette: "a hálózat tekintetében 2022-ben végeztük el a feladatot, 354 postahelyszínt zártunk be, amelynek a látogatottsága kiemelten alacsony volt, 2231 állandó postaszolgáltatóhely van még mindig. 2023-ban 561 postapartner-szolgáltatóhellyel rendelkezünk" – sorolta Nagy Márton.

23 919 fős létszámról 21 592 főre csökkent a posta létszáma, 2300 fő racionalizálását jelenti.

Hírdetés

Balczó Barnabás, a posta vezérigazgatója a sajtótájékoztatón kifejtette: „a magabíró gazdaság magabíró vállalatokon alapulhat”.

Később a prezentációból kiderült: Észak-Macedónia, Szerbia, Bulgária, Horvátország és Szlovénia szerepel a külföldi terjeszkedés terepei között.

A posta piaci pozícióit törvénnyel is próbálják erősíteni, március 28-tól például minden webáruháznak kötelező felkínálni a postai kézbesítést.

(24 nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »