Nagy kísérlet a Balatonnál

Nagy kísérlet a Balatonnál

Mintegy 40 százalékkal több vonatot közlekedtet a MÁV a Balaton északi és déli oldalán a június 15. és augusztus 25. közötti nyári vasúti menetrendben, kísérleti jelleggel bevezetik a Budapest Déli pályaudvar és Keszthely között járó Balaton Expresszen az étkező-szolgáltatást – közölte a vasúttársaság.

A tájékoztatás szerint korszerű, légkondicionált motorvonatokat, InterCity-kocsikat, étkezőkocsikat, hétvégén plusz vonatokat állítanak forgalomba a nyáron az üdülőterületeken, és a kerékpár-szállítási lehetőséget is biztosítanak.

A MÁV összesítése szerint tavaly a nyári főszezonban csaknem 1,6 millióan utaztak vonattal a Balatonra, 120 ezerrel többen, mint egy évvel korábban,

a legforgalmasabb állomás Siófok volt, amelyet Fonyód, Zamárdi, Balatonfüred, Balatonlelle, Keszthely követett.

Hírdetés

Az idén a Déli pályaudvar és Keszthely között járó Balaton expresszen több légkondicionált IC-kocsit állítanak be, és büfékocsikat is közlekedtetnek, ahol többek között streetfood jellegű ételeket és italokat vásárolhatnak az utasok.

Az idén is közlekednek a Balatonra Miskolcról, Záhonyból és Szegedről expressz vonatok.

A nyári hétvégéken új fürdővonatpár viszi az utasokat Budapest és Siófok között, ezek a járatok csak a Velencei-tó partján, illetve a Balaton partján lévő állomásokon, megállóhelyeken állnak meg.

A nyári menetrendben javul Pécs és a Balaton között a vasúti eljutási lehetőség azzal, hogy péntek délután új közvetlen vonatpár közlekedik.

A nemzetközi forgalomban a nyári időszakban az előző évekhez hasonlóan közlekednek a vonatok Budapestről a horvát és a szlovén tengerpartra – tájékoztatott a MÁV.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »